Gyurkity Péter

Netbook megoldásokon is hódíthat az Android

Az Asus az Eee család kezdeti sikerei után most a Google operációs rendszerében bízik - külön csapat dolgozik a netbook készülékek új változatán, amely a mobiltelefonokra kifejlesztett platformot használná.

A Bloomberg értesülése szerint az Asus a közelmúltban jelölte ki az új csapat tagjait, akik jelenleg is gőzerővel dolgoznak az érdekes megoldáson. A fő cél, hogy a kompakt, ám a bővítés lehetőségét megőrző operációs rendszer problémamentesen kiszolgálja a nagyobb készülékeket, felvéve a versenyt a Microsoft dominanciájával.

A megoldásban rejlő előnyök mindenki számára világosak: az eredetileg mobiltelefonokra kifejlesztett, Linux-alapokra építkező szoftver hardverigénye jóval alacsonyabb a Microsoft megoldásához képest, ezt pedig könnyű kezelhetőség, valamint a bővítés egyszerűsége egészíti ki. Az érdekes párosítás így lehetővé tenné, hogy olcsóbb, kevésbé erős processzorokat használjanak a netbook készülékekben, amelynek révén rögtön tovább csökkenne azok ára - arról nem is beszélve, hogy az operációs rendszer ingyenes, és nyílt alapokra épül, így a fejlesztéssel és a licencekkel sem lenne gond a gyártók számára.

A platform mögött pedig a Google áll, amelynek erejében az Asus is bízik - nem tartanak attól, hogy a gazdasági válság, vagy bármilyen új fejlemény megingatná a cég helyzetét. A Microsoft a maga részéről szintén magabiztosnak tűnik, szerintük kiemelt helyzetük egyáltalán nem forog veszélyben, mivel a felhasználók nem fognak felhagyni operációs rendszereik alkalmazásával. Más kérdés, hogy a netbook megoldások esetében többnyire használt XP-t mennyire sikeresen váltja majd le a Windows 7 puritán, kevésbé erőforrás-igényes változata.

A szegmensben eközben komoly harc van kibontakozóban a netbook kifejezés levédése, illetve szabad használata érdekében. A kanadai Psion szerint a kifejezéssel először ők álltak elő, ezért meg szeretnék tiltani a többi cég számára annak használatát, míg a Dell, valamint számos egyéb vállalat szerint a szó annyira általános, hogy erről szó sem lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gettoharcos2 #5
    az ASUS féle Xandros se rossz, sőt látszik rajta az iszonyat sok meló, viszont sajna túlságosan is júzer frendlire csinálták, nem hagyták meg a lehetőséget, hogy én , mint teszem azt, hogyismondjam, khm.. nem teljesen kezdő... :) expert módban átkonfigoljam a kedvem szerint az utolsó menüpontig... így pont azt a lehetőséget vették el, ami egy másik , átlagos Linux disztribúcióban - pl. Ubuntuban, SuSE-ban stb. - megszokott, viszont cserébe egy rakás extra beépített fícsör is van... (pl. az ASUS EEE PC féle hotkey-ek kezelése a végletekig)

    A Xandros csomagkezelője sem rossz, de végre egy olyan csomagkezelőt kéne írni, ami bármilyen Linuxra írt programot tud futtatni/telepíteni az adott Linuxon (100%-ig!) mert megoldások már most is vannak csak sajna egyik sem tökéletes, ha finomam akarom kifejezni magam.

    Tudom, hogy a heizet nehéz, sőt még nehezebb egy általános OS tekintetében mondjuk egy konkrét célhardverre írt OS-sel szemben.

    Mást nem is nagyon lehet tőle egyenlőre elvárni, minthogy a J2ME/JAVA applikációkat futtassa, de később majd talán jöhetnek a perverziók és az extrahokik, mint pl.: a Wine (Windows Emulátor) ami -egyszerűbb- .exe-ket futtat, vagy pl. a natív linux programok stb...
  • turul16 #4
    Ha ugy tetszik ezt mar elhibaztak.

    Az Andoid egy onallo platform ami tortenetesen Linux Kernelt tartalmaz.
    Leginkabb java programokat eszik.

    User friendly-re tervezik nem geek friendly-re.
  • gettoharcos2 #3
    én egy kicsit attól tartok, hogy az Androidnál is elkövetik majd ugyanazt a hibát, amit eddig szinte minden kisebb linux disztrónál:

    - saját szabványokat akarnak bevezetni és egyik másik disztróval sem kompatibilis 100%-ig a csomagkezelője,
    - írnak rá egy saját KDE-t , gnome-ot vagy valamit, de a stabilitás érdekében túlságosan lebutítják, mint az ASUS EEEPC a Xandrosát...
  • B0nFire #2
    Nem lehet általános szavakat levédetni; erre ha jól tudom, törvény is van. Az okokat nagyon könnyű belátni. Egy jó példa a Bluray, ahol a blue szót csonkolták, hogy ne általános szót védjenek le.
  • LouisWu #1
    ritkán mondok ilyet mostanában informatikai dolgokra, de erre kíváncsi vagyok :]