Gyurkity Péter

12 hüvelykes netbookkal készül a Lenovo

A gyártó szeretné elkerülni a szoros versenyt, ezért a szokásosnál nagyobb kijelzővel készíti el legújabb netbook megoldását - ez természetesen a bolti ár emelkedését is okozza majd.

A Lenovo terveiről tajvani források számoltak be, mégpedig az alaplapgyártók értesüléseire hivatkozva. Utóbbiak háza tájáról ugyanis olyan hírek szivárogtak ki, miszerint az Intel némileg magasabb áron adja majd el új Atom N280 chipjét a kínai gyártónak. Teszik ezt azért, mert számukra a 10 hüvelykes kijelzők jelentik a felső határt, a cég viszont ezen lépésével kitör a megszokott keretek közül.

A Lenovo részéről logikusnak tűnik a döntés, hiszen ezzel elkerülhetik a szoros versenyt a 10 hüvelykes megoldások szegmensében - egyre több gyártó dob piacra ilyen változatokat. Az Acer például már most árulja ugyanezen chipre épülő megoldását, az Asus pedig hamarosan elkészül az Eee PC 1004DN típusával, amely szintén 10 hüvelykes kijelzőt és Atom N280 processzort kapott - utóbbi ára az előzetes értesülések szerint 380 dollár lesz.

A Lenovo fejlesztése ennél jóval drágább lesz, már csak azért is, mert a keretek áthágása miatt az Intel 10 dollárral magasabb áron adja el számukra a chipeket.

Az IdeaPad S20 névre keresztelt netbook tehát N280 chipet, GN40 jelzésű chipkészletet kap (szintén az Intel jóvoltából), az operációs rendszer feladatait pedig a Windows XP látja majd el. A kereskedelmi ár a hír szerint 590 dollár körül lesz, ami meglehetősen magasnak mondható, igaz korábban bizonyos Eee-változatok is ilyen és hasonló árakon bukkantak fel. Kérdés, hogy mennyire lesz majd vonzó ilyen áron egy 12 hüvelykes megoldás, mikor a fejlett országokban hasonló összegekért teljes értékű noteszgépeket is kapni, jóval erősebb összeállítással.

A Lenovóhoz kapcsolódó hír, hogy a cég Európában is megkezdi a leépítéseket, a takarékosság jegyében. Mintegy 550 főt bocsátanak el a régióban, a PC-üzletág pedig az olcsóbb, belépő szintű készülékekre fókuszál majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • qwas #6
    Szemuveg cimbora, szemuveg. Nem szegyen az :) nekem is van.
  • FoodLFG #5
    Muhohaha ez jó. :D

    Egyébként én nem tudok mit kezdeni az ilyen kis gépekkel. Nekem még a 15,4-es cuccok is kicsik..
  • B0nFire #4
    Egy kis összehasonlító elemzés.
  • qwas #3
    Ez nekem kicsit olyan, mintha business class is lenne a fapados legitársaságoknál ugynannyi pénzért mint mondjuk a Lufthansa-nal. Szoval a fapados azért fapados mert repülni lehet vele de sokkal olcsóbban és pont azért mert a szolgáltatások redukálva vannak nem kicsit. Ha a netbook itt majd ugyanakkora és ugyanannyiba kerül mint egy laptop akkor mi értelme, illetve mért netbook a neve? Következő hírben meg azt olvashatjuk majd, hogy XY cég elkerülendő a szoros versenyt piacra dobta a 17"-os netbookot.
  • bigjoe #2
    12" jó.. de mi van a felbontással???
  • Tsol #1
    Csak nehogy terroristák kezébe kerüljön!