Berta Sándor

Napenergiás mobilok három gyártótól

A Mobil Világkongresszuson három gyártó is bemutatta napenergiával működő termékeit.

Az idei barcelonai rendezvényen a megjelenő vállalatok a technika mellett a környezetvédelemre helyezik a legnagyobb hangsúlyt. A Samsung Blue Earth nevű készüléke az újrahasznosított műanyagok alapanyagából létrehozott úgynevezett PCM-ből készül és napenergiával működik. A működéshez, illetve az akkumulátor feltöltéséhez szükséges energiát a telefon hátoldalán elhelyezett napcellák biztosítják.

A Blue Earth által használt szoftverek is energiatakarékosak. A felhasználói felületet szintén különleges módon alakították ki, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a környezet védelmének fontosságára. A beállítási lehetőségek között van a kijelző fényerejének változtatása, a Bluetooth-funkció energiatakarékos üzemmódba, valamint a teljes készülék ökomódba kapcsolása. A Blue Earthbe beépítettek egy lépésszámlálót, így bárki ellenőrizheti, hogy a gyalog megtett útjainak köszönhetően mennyi széndioxidtól óvta meg a környezetet és ezáltal mennyi fát mentett meg.


A dél-koreai cég ezenkívül kifejlesztett egy összesen 0,03 Wattot fogyasztó töltőt is arra az esetre, hogy ha a napcellák nem tudnák ellátni a feladatukat, például, ha felhős az ég. Emellett a Samsung a mobil és a töltő gyártása során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy véletlenül se használjanak káros berilliumot vagy brómot. A telefon dobozát újrahasznosított papírból állítják elő.


A Samsung mellett az LG Electronics is hasonló termékkel rukkolt elő. A hátoldalán szintén napcellák találhatók és tíz perc feltöltés egy 3 perces beszélgetéshez elegendő. A készülék kezelési útmutatóját újrahasznosított papírra szójatintával nyomtatták. A harmadik ökomodell a kínai ZTE elektronikai gyártó és a jamaicai Digicel csoport közös fejlesztése, amelynek neve Coral-200-Solar.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nonix #22
    Nem éred az egészet. Ez nem csak a fak megmentéséről szól. Kiteszed napra és nem kell tolteni a telefont, érted?
  • Alvarez999 #21
    Annál már csak a te hozzászólásod volt kiszámíthatóbb, ahogyan reagáltál a teljesen haszontalan "újítást" bíráló megszólalásokra.

    Ugyanis egy mobiltelefonnál a cikkben leírt fényelemek életük során (mert hát vedd figyelembe, átlagosan meddig használnak egy ilyen telefont) nem termelnek annyi energiát, amennyit az előállításuk igényel, és akkor még nem szóltam a fényelem gyártásának környezeti terheléséről.
  • Nonix #20
    Annyira tipikus vagy. Direkt aranyorat mondtam hogy bele lehessen kotni. Elertem celomat és igen kiszamithato vagy te is mint a trasaid.
  • duke #19
    "Nektek az se lenne jó ha ingyen osztogatnák az aranyorakat. "

    Ja akkor azon nyavajognának,hogy miért nem gyémánt orát osztogatnak.
    Nem az a fontos,hogy ezek a gyakorlatban mennyire használhatok,hanem az elv,hogy foglalkoznak a környezet védelmével,hogy felhívják rá a figyelmet,meg ha csak ilyen jelképes formában is.Mert tény a nagyrészt zsebben hordott mobiloknál kevésé hatékonyak a napcellák. :)
  • duvy #18
    Nekem az a vicces mondat jutott eszembe, ami minden júzer leírásban megtalálható, nevezetesen:
    "A készüléket ne tegye ki erős napsütésnek" :) Gondolom ezen nem lesz rajta
  • Alvarez999 #17
    Hát az ingyen aranyórák biztos nem lennének jók. Az arany árának zuhanását okoznák, az meg olyan pénzügyi válságot idézne elő, ami mellett a mostani eltörpülne.

    Ha már óra, akkor inkább titán, az erős és könnyű, míg az arany elég nehéz. Bár nem is emlékszem, mikor hordtam utoljára karórát.
  • WeBDeeMo #16
    Nem hiszem el ezt a sok negatív, akadékoskodó embert! Nonix-nak teljesen igaza van. Ez a baj ezzel az országgal, nagyon sok az ilyen ember....
  • Nonix #15
    Egy pár ember abbahagyhatná ezt a divat-nyavajgást. Nektek az se lenne jó ha ingyen osztogatnák az aranyorakat.
  • valamit #14
    Hát, ha 10 perc alatt 3 perc beszélgetési időt tölt a napeleme, az baromi jó. Munkába elég letenni az asztalra, aztán feltölti magát.
  • Cefet #13
    Bírom az ilyen sírós, fikázós tagokat...
    Nem minden hülyeség, amit írtatok és a cikkben is van néhány blődség, de:
    ha csak a készenléti energia felvételt tudná biztosítani ez a kis napelem, már akkor megérte rárakni. Engem speciel nem bosszantana, ha néhány nappal kitolódna a készenléti idő. Ami pedig a töltőt illeti: 30mW idle állapotban a falból, az szenzációs!