Berta Sándor

Alig alkalmas a terrorizmus elleni védelemre a biometria

A német kormány a Die Linke nevű pártnak adott válaszában gyakorlatilag elismerte, hogy a biometrikus rendszerek fő célja az állampolgárok ellenőrzése.

"A biometrikus eljárások csak másodsorban szolgálhatják a terrorgyanús személyek felderítését és idejében való felismerését" - áll többek között a német belügyminisztérium által kiadott dokumentumban. Kiderült az is, hogy az elektronikus útlevél bevezetése után a hangsúlyt a mindennapokban is jól használható 3D-s arcfelismerésre helyezik majd.

"A néhány héttel ezelőtti költségvetési vitában ez még teljesen másként hangzott. A német kormány ráadásul adós azokkal a bizonyítékokkal, amelyek azt támasztják alá, hogy az új rendszerek miatt nagyobb biztonságban vannak az emberek. Annak ellenére, hogy a mai napig nem sikerült egyetlen terroristát vagy terroristagyanús személyt sem elkapni, a kormány ragaszkodik ezekhez a projektekhez" - közölte Jan Korte, a Die Linke adatvédelmi szakértője.

Németországban jelenleg elsősorban pályaudvarokon és repülőtereken alkalmaznak biometrikus megoldásokat. Az európai uniós tagállamban évente több millió eurót költenek biometrikus fejlesztésekre. Csak tavaly az ilyen célokra fordított összeg hivatalosan több mint 8 millió eurót tett ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • drucski #10
    Gyerekek,ha ez így fog folytatódni kezdhetünk AK47-es ek után érdeklödni.Nem "teccik" a helyzet,egyáltalán nem!
  • Justil #9
    jó érzés ám látni, hogy egyre több emberhez eljut :)
  • szily3 #8
    link 2* ment
  • szily3 #7
    Khmmm. Zeitgeist Part 2 .Én meg ezt ajánlom, foleg a 2. es masodsorban a 3. resz kapcsolodik a temahoz... Az 1. vallas, de szinten erdekes.Zeitgeist Part 2
  • Justil #6
    nem kizárt? inkább kizárt, hogy nem :)
  • RecoPhile #5
    Még az sem kizárt, hogy direkt amerikai kormány vezete bele azokat a repülőket pentangonba, meg a két toronyba, hogy mint "terrorista" ürügyel/cselekményel megtámadják Irakot xP
  • Kaadi #4
    Ajánlom mindenkinek a The Century of the Self cimu BBC produkciot. Angolul tudok elonyben.
  • Lame #3
    Ez eddig is egyertelmu volt (csak a hulyeknek nem), de az furcsa, hogy igy nyiltan beismerik.
  • Frayer #2
    A terrorista szó egy hívószó. Egy kulcsszó, melyet bizonyos emberek találtak ki, ők tudják,hogy mi ennek a szónak az igazi jelentése, hiszen az egész terror projectet ők hívták életre, és röhögnek rajtunk,hogy be vagyunk szarva a kitalált rémektől. "Elvátrs, addig jó amíg az emberek félnek a medvedisznó embertől és mi védelmet nyújthatunk számukra,de ha mégsem létezne a medvedisznóember, majd mi létrehozzuk."
  • waterman #1
    itt a lényeg:

    "Annak ellenére, hogy a mai napig nem sikerült egyetlen terroristát vagy terroristagyanús személyt sem elkapni, a kormány ragaszkodik ezekhez a projektekhez"

    szerintem meg legyen minden állampolgáron nyomkövető. ha valakin nem lesz, az a gyanús.. sőt ha mindegyikben van némi plasztik, akkor mindenki biztonságban van..
    undorító ez a mindent ellenőrizni akarás. lenne egyáltalán terrorizmus, ha usákia nem akarná megteremteni a "világbékét"?