Berta Sándor

Deutsche Telekom: 2000 óta voltak megfigyelések

Újabb részletek derültek ki a Németországban óriási felháborodást kiváltó megfigyelési ügyről.

A nyomozások első számú célpontja Tasso Enzweiler, a Financial Times Deutschland (FTD) akkori vezető riportere volt, aki exkluzív anyagokat jelentetett meg a távközlési konszernről. A DT rajta keresztül akarta megtalálni a híreket kiadó belső informátort. Egy másik részprogram Reinhard Kowalewsky, a Capital című magazin munkatársának megfigyelésére irányult. A két érintett lap kiadója, a Gruner Jahr már jelezte, hogy büntető- és polgári jogi feljelentéseket tesz az ügyben.

Bizonyossá vált, hogy az első megbízásokat még 2000-ben Harald Steiniger, a DT későbbi biztonsági főnöke adta egy berlini cégnek, kérdés azonban, hogy ő kitől kapta az utasításokat. Egy másik érintett vállalat, a berlini Control Risks Group (CRG) időközben szintén belső vizsgálatokat rendelt el. A pontos részletek ugyanis pont a CRG korabeli jelentéseiből olvashatók ki. E szerint egy 80 nevet tartalmazó lista készült, amelyen szerepeltek a felügyelőtanács akkori tagjai, tanácsadók, ügyvédek, titkárnők, vezetők, de még a sofőrök is. A nyomozás ennek ellenére sikertelen volt, az informátort ugyanis nem sikerült megtalálni.

Ezután bízta meg a DT a szintén berlini Desa Investigation & Risk Protection céget, amely a gazdasági és üzemi bűnözés elleni felderítésre és megelőzésre specializálódott. A Desa többek között úgy hirdeti magát, hogy a munkatársai a rendőrségnél és más biztonsági hivataloknál kiképzett specialisták. Nos, tény, hogy a két cégalapítót, Klaus-Dieter B.-t és Frank Hendrik J.-t még az egykori NDK-ban képezték ki az ország külföldi követségeinek védelmére. A Desa két munkatársa felkereste Enzweilert Kölnben, még a szerkesztőségbe is ellátogattak, ahol rejtett kamerákkal akartak a kiszivárgott információk nyomára bukkanni. Azonban a kísérlet kudarcot vallott.

Einzweiler, aki ma a Hering Schuppener távközlési tanácsadó vállalat ügyvezetője nagyon meglepődött és megrémült a hír hallatán. "Ezt nem tudtam volna elképzelni" - mondta az egykori riporter. A botrány néhány nappal ezelőtt robbant ki, amikor kiderült, hogy az elnökségben és a felügyelő tanácsban lévő kiszivárogtatások megelőzésére és felderítésére 2005-ben és 2006-ban a Deutsche Telekom adatokat gyűjtött vezető munkatársairól és riporterekről. Az akciók fedőneve Clipper és Rheingold volt. Az ügyben azóta vizsgálatot indított és a részletek teljes felderítését követelte Peter Schaar német adatvédelmi biztos is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szedRick #2
    Teljesen igazad van!
    Én dolgoztam a "t" egyik cégénél és amit belülről kiadtak utasításokat az emberek félrevezetésére és kamu magyarázkodásokra az enyhén szólva is undorító és hányingert keltő volt. Ez a szemlélet minden "t"-nél érvényes. Az a baj hogy bármit is csinál hatalmas cég marad és ezért bármit megtehet és a marketinggel minden embert meg lehet hülyíteni. Az egész világot hülyének nézik és át akarják b*/szni és az a vicc hogy megtehetik! Nem tudom mi változtathatna ezen :(
  • sathinel #1
    DT= minden rózsaszín T cég itthon. És hogy mit kell tudni róluk:


    - A német internetfejlesztéssel zsarolják a kormányt.(ha más céget beengednek nem csinálnak semmit, persze más országokban lehet monopólhelyzetben)
    - A T cégek közt nincs kommunikáció, csak a tartozásról(ami nem is volt) és utánna személyesen kell igazolást kérnem egyik T cégtől hogy a másik T cég elhiggye nem tartozok.(most van adateggyeztetés vagy nincs?)
    -Nemlétező levelekre hivatkozva leállítja a netet, majd 30k-ért kapcsolja csak vissza mert nem akart az ember velük új szerződést kötni, és kitalálták hogy nem fizettem.
    - Ha külföldi netelérés miatt pampogsz(nagyobb volt a feltöltésem mint a letöltésem párizsba) akkor azt mondják nézzem meg és teszteljem a netet a magyarországon lévő honlapjukon mert azt fogadják el.
    - Amit eddig megszereztek az többet nem fejlődött(pl freemail)
    - Megfigyelési botrányok (mint a nácik)(ui: miért is kelett 800 milliót fizetni az iwiw-ért?:D)
    - Internet és mobil szférában monopól helyzet megratására törekszenek. ( tudja valaki miért kelett eleinte a vodafonnak sok tornyot kiéptíteni? mikor még fizettek is volna a matávnak hogy felrakhassák tornyaikra a sugárzókat? vagy az internetelérésnél vagy velük kötsz üzletet, vagy egy velük szerződésben lévő céggel(tehát ismét csak T cég), vagy van 1-2 másik mint upc, digiTV.

    Amennyit szoptam velük, és amiért úgy működnek mint a nácik, az egyik legszarabb cégnek tartom európában. Talán még gyükerebbek mint az MS mert országok fejlesztésébe, működésébe ugatnak bele.