Berta Sándor

Két robotrepülőgépet vásárolt Szászország

A korábbi terveknek megfelelően az elmúlt hétvégén két felderítő légijárművet állított szolgálatba a német szövetségi tartomány. Az eszközök feladata elsősorban a futballmérkőzések és más tömegrendezvények megfigyelése lesz.

A Sensocopter nevű robothelikoptereket a Diehl BGT Defence cég szállította a szászországi kormánynak. A járművek hatótávolsága 3 kilométer és legfeljebb 30 percig maradhatnak a levegőben. Ezután le kell szállniuk, hogy a földi személyzet feltölthesse a csendes működést lehetővé tévő akkumulátoraikat. Az elektronikus égi szemeket felszerelték kamerákkal, képesek fotók és videók készítésére, valamint továbbítására az irányítóközpontnak, akár valós időben is. "Eddig a rendőrség főleg azzal foglalkozott, hogy a randalírozókat elfogja. Emiatt gyakran nem volt elég idő a bizonyítékok rögzítésére. A robothelikopterek azonban teljesen új lehetőséget kínálnak" - jelentette ki Steffen Große, a szászországi belügyminisztérium szóvivője.


A tartományi szervek azonban nem csak a futballmérkőzéseknél számítanak a felderítő egységekre, hanem más tömegrendezvényeken (koncerteken, gyűléseken stb.), sőt emberrablási és túszejtési ügyekben is. Előnyük, hogy mivel kis méretűek és képesek gyakorlatilag hangtalanul egy helyben lebegni, így nem keltenek feltűnést. Albrect Buttolo szászországi belügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az új rendszernek köszönhetően az eddiginél több személyt azonosíthatnak, figyelhetnek meg és követhetnek majd a levegőből és így az egyes esetekben több bizonyíték lesz elérhető a rendőrség számára.

"Egyre több a polgári megrendelőnk. Nem csak a rendőrség, a tűzoltóság, de magánnyomozók és megfigyelésekkel foglalkozó irodák, sőt légi fényképező cégek is érdeklődnek termékeink iránt. Az elmúlt két évben eddig több mint 300 MD4-200-as modellt adtunk el világszerte. Áruk - a fedélzeti felszereléstől függően - 10 000 és 25 000 euró között volt" - mondta Udo Juerss, a Sensocopter kifejlesztésében résztvevő Microdrones cég vezetője.


A robothelikopterek és -repülőgépek különböző készülékekkel szerelhetők fel, amelyek lehetnek hagyományos, infra-, éjjellátó, fotó- és videokamerák. De van rá példa, hogy egyes járművekbe felderítő szenzorokat, radioaktív sugárzást mérő berendezéseket szerelnek be, így azok ellenőrizhetik az atomerőművek környékét. Jó példa erre az Airrobot cég helikoptere, amely részt vesz az Európai Unió által 3,3 millió euróval támogatott µDrones programban. A cél olyan eszközök kifejlesztése, amelyek képesek - a GPS-koordináták felhasználásával - egy előre meghatározott útvonalon végigrepülni és az esetleges váratlan akadályokat - például madárrajokat - kikerülni.

Az Európai Unió hosszú távon szintén külső határainak robotrepülőgépes ellenőrzésével számol. Jól bizonyítja ezt a "Border Surveillance by Unmanned Aerial Vehicle" nevű uniós projekt, amelyben a francia Dassault konszern vezetésével nyolc cég dolgozza ki a legpraktikusabb és legolcsóbb robotrepülőgépes határmegfigyelési javaslatokat.


Szászország január közepén jelezte, hogy ultrakönnyű, távirányított légijárművel akarja ellenőrizni a mérkőzések idején a futballstadionokat. A beszerzést az indokolta, hogy az elmúlt hónapokban Lipcsében és Drezdában komoly szurkolói rendzavarások volt, amelyek miatt a stadionokban és azok környékén jelentős kár is keletkezett. Korábban a közelgő osztrák-svájci közös rendezésű futball Európa-bajnokságra készülő helyi biztonsági szakemberek jelentették be, hogy robotrepülőgépekkel ellenőrzik majd a futballszurkolókat és szűrik ki, valamint azonosítják a futballhuligánokat.

Képek a robotrepülőgépekről, és az általuk készített fényképek

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #14
    Drágább mint egy új suzuki swift. Mi kerül rajta vajon ennyibe??
  • kvp #13
    A foton egy hobbi valtozat lathato. Ilyeneket szoktak epiteni az amatorok is. A katonai tipusok ennel sokkal jobbak, csak nem lehet oket az usa-n kivul megvasarolni, ezert a szaszok nem tudjak oket beszerezni. Ugyanez volt a baja a nemeteknek a lehallgatassal is. Az usa megkapta a skype kulcsait, a nemet allam nem. Ez a szerkezet is inkabb az elrettentesrol szol, mint a hasznalhatosagrol. Gyakorlatilag vagy egy kis radios analog vga videokamera vagy egy sima kompakt fenykepezogep van rajta. Ez kb. az usb-s webkameraval felszerelt amator modellek szintje, bar kozuluk nemelyik jobb konstrukcio.
  • JL666 #12
    sztem xarra sem mennek ezzel egy foci meccsen. És itt nem hazai 112 fős mközönségre gondoltam, hanem egy angol, hollandar, ahol elfordul 20-30 ezer vagy több ember. Simán el lehet vegyülni a tömegben.
  • I.C.ram #11
    Ez nagyon durva, hogy egy mezei kis kompakt gép van felerősítve rá. Jön egy kis eső, és kész.
  • atomkrumpli #10
    koncertek és focimeccsek mellett megjellennek majd a céllövöldék, ha jól célzol egy kis szerencsével akár fényképezőt vagy a gyereknek helikopter játékot is nyerhetsz :-)
  • bakagaijin #9
    Nekem nem tűnt fel hogy a focimeccsek sötétben zajlanának :). A lelátó is kb. nappali fényárban úszik. Amúgy van éjjellátó kamera is hozzá. Viszont a gyártó csak 20 perc repülési időről szól, és ebben benne van az is, amíg felmegy-visszajön. Azt írja, hogy elegendően halk: 65dBa 3m távolságban. Egy koncert vagy focimeccs szerintem bőven efölött van, és a helikoffer sem 3 méterre a fejed fölött köröz :). Jelenleg a focimeccsekhez "nagy" helikoptereket használnak, na az zajos, keveri a levegőt meg ami kell, emiatt leginkább csak a tömeg vonulásakor használják, meccs közben már nem.
  • roliika #8
    Ez gagyi. Skacok! Összedobunk 1 jobbat?
  • Freeman42 #7
    xDDD
    Jah a Half Life 2 be jobbak vannak :D
  • wolruf #6
    Úgyis csak kötekszem, de ez ugye nappal van. Egy sötétebb részen (ha tényleg ilyen kis nokedli fényképezőgép van benne és nem csak a marketingfotó miatt van rajta) ezzel a fotóapparátussal már nem sokat vesz fel. A meccsek és koncertek pedig (asszem) leginkább akkor vannak. Tehát pffff, nem tudom mi, merre, hogy, mint, meg satöbbi :-)
  • Cat #5
    megnézem azt, hogy te eltalálsz egy kővel egy 30 méter magasan (kb. 8. emelet) repülő alig 30 centis dolgot. Észre se veszed, mert teljesen hangtalan, ráadásul körben ordít a tömeg, senki nem fog foglalkozni vele.

    Azonosítás szempontjából, ezen azért elég sok minden kivehető - nem az arc, hanem a ruházat és a testalkat a fontos.