Berta Sándor

Mindent megfigyelő állam lesz Németország

A légiutasok adatainak megfigyelése kapcsán alkotmányossági aggályok merültek fel. A német nagykoalíció pártjai éles szócsatát vívtak az emberi szabadságjogok és az adattárolás kérdésében.

A német nagykoalíció két pártjának tagjai közel sem értenek egyet minden kérdésben. Jól bizonyítja ezt, hogy Wolfgang Schäuble (CDU) belügyminiszter egyik legnagyobb bírálója Brigitte Zypries (SPD) igazságügyi miniszter, aki minden eddiginél élesebben támadta kollégáját. Brigitte Zypries komoly alkotmányossági aggályainak adott hangot a légiutasok adatainak tárolásával kapcsolatban. "Kétségeim vannak atekintetben, hogy ezt az előterjesztést a jelenlegi formájában el fogja fogadni az Európai Unió. Attól félek, hogy ez egy új lépés a megfigyelési állam megvalósítása felé, ahol az állampolgárokat már azelőtt megfigyelik és ellenőrzik, hogy bármit elkövettek volna" - jelentette ki a berlini Európai Rendőrkongresszuson a német igazságügyi miniszter.

"Nem arról van szó, hogy információkat gyűjtsünk a gyanús személyekről, hanem arról, hogy gyanús momentumokra figyelhessünk fel. Az adatok alapján bárkinek a mozgásáról pontos képet kaphatnak a hatóságok és ez jóval szigorúbb ellenőrzést vetít előre, mint amiről mondjuk a távközlési adattárolás esetén szó van. Normális, ha az embereket védeni akarjuk a bűnözéssel és az erőszakkal szemben, de ez nem jelentheti az emberi jogok korlátozását" - tette hozzá a politikus.


Brigitte Zypries igazságügyi- és Wolfgang Schäuble belügyminiszter

Az igazságügyi minisztert támogatja a német ellenzék is. "Az adattárolás mára szinte mániává vált. Egy új biztonsági logika nyert teret, amely szerint minden polgár gyanús. Ez egy fenyegető jövőkép. Szeretném, ha az Európai Unió elfelejtené ezeket a terveket" - hangsúlyozta Volker Beck, a Zöldek politikusa. Gisela Piltz, az FDP képviselője is leszögezte, hogy nem lenne jó, ha ártatlan állampolgárokat hurcolnának meg általánosított gyanúk alapján.

2002-ben és 2003-ban Németországban több mint 150 törvényt szigorítottak meg. Mindez azonban Brigitte Zypries szerint egy a szabadsággal, a biztonsággal és a bűnözés elleni harccal kapcsolatos tévút nemcsak Németországban, de az Európai Unióban is. S akkor még az intézkedések okozta tárolási és képzési költségek szóba sem kerültek.

Schäuble nem kívánt reagálni a kritikákra, de azt megjegyezte, hogy a Bundesrat és a Bundestag nemrég szó nélkül megszavazta az Egyesült Államok és az Európai Unió között kötött légiutasadat-átadási megállapodást. A német belügyminiszter egyébként azt kérte a 27 európai uniós tagország rendőrségeitől, hogy tegyék hozzáférhetővé egymás számára a különböző adatbázisaikat.

"Az adatokat kizárólag a bűnözés és a terrorizmus elleni harcban használhatják majd fel az európai hatóságok és minden visszaélést szigorúan meg fognak büntetni. A becsületes embereknek semmitől sem kell tartaniuk" - reagált Brigitte Zypries szavaira Franco Frattini. Az európai légiutas-adatbázis létrehozását Franco Frattini európai uniós biztos kezdeményezte tavaly novemberben és az ötlet egyik legnagyobb támogatójának Wolfgang Schäuble német belügyminiszter számít. Az elképzelések szerint az adatokat 13 éven át őriznék meg. Amennyiben a rendszer megvalósul, akkor becslések szerint csak Németországban évente 50 millió légiutassal kapcsolatos információkat kellene eltárolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amergin #26
    Nem az számít hogy valami megtörtént-e.
    Az számít hogy az emberek elhiszik: megtörtént.
  • kvp #25
    "Okosodhatnának, már ha léteznének."

    Ha ilyen torvenyeket hoznak, elobb-utobb lesznek. Az allamok reszerol igeny megvan ra...
  • Amergin #24
    "a terrorista fiúk is okosodnak"
    Okosodhatnának, már ha léteznének. Csak éppen nem léteznek. Kitalálták őket hogy igazolni lehessen a terror elleni háborút amit valójában ellened indítottak a kitalálók.
  • BlackRose #23
    Szerinted mivel igazolható a néhány tízezer rendőr munkahelye. Hogy 100 embert körözenek? :) Annyira bővítik amennyire lehet, az esetek úgyis csak papírok egyik fiókból a másik fiókba cipelése, a költségvetés szépen mindent fizet, és ugye senkinek semmi baja mert a rendőrség végzi a dolgát. Bár ez a mese amit a birkák elhisznek bár az a néhány aki egyáltalán felfigyel vagy elgondolkodik a dolgon.
  • BlackRose #22
    Most nem az a lényeg, hogy ez is egy erkölcsöt mellőző törvény (az IP vagyis szellemi vagyon), de... alapjában a névtelen feljelentés az mi féle erkölcsi törvény alapján történik? Vagy az jelent fel akit megsértettél (másnak semmi köze a dologhoz), vagy a rendörség akinek az a dolga, hogy védje az emberek életét és vagyonát. Harmadik személy, főleg névtelen nem jelenthet fel, ha igen akkor már ott nagy a baj. Szóval nem nagyon érdemes erről vitatkozni, messze nem jó a helyzet. Harmadik személy felkeltheti a rendörség figyelmét, de ez nem feljelentés és ez alapján a rendörség csak annyit tehet (bár így kellene, hogy legyen), hogy megnézi van e alapja, hogy feljelentést tegyen. Pontosabban ez az ügyészség, na de nevezzük az egyszerűség kedvéért rendörségnek :)
  • toto66 #21
    Bocs a helyesírásért, néha felcserélem a betűket...
  • toto66 #20
    Ja és az egyén megfigyelése kapcsán: a túl sok itt is problémát okoz annak aki felhasználná.
    Egyébként ha már olyan jól működik, miért körőznek még mindig 48 000 embert Magyarországon? (ha nem hiszed nézz utánna)
    Ja persze nem tudnák hová tenni őket...
  • toto66 #19
    Nincs pénzem repülővel utazni...
    De ha egyszer lesz, nem szeretném ha felrobbantanák...
    Amúgy a túl sok adat= semmi haszon...
    A lényeges adat az igen, ki kell szűrni, a többit meg kell semmisíteni...
    Minek évtizedekig őrízni...
    Kell a reptéri megfigyelés, de a nagytestvérnek átadni "fúj"...
    Szóval túl sok amit gyűjtenek és mégis szinte haszontalan lehet, mert hát ezek a terrorista fiúk is okosodnak...
  • Amergin #18
    Nem nagyon lesz már hova... világtendencia.
  • echo #17
    remélem az lesz a jövő, hogy szépen mindenki mindenhol megtanul angolul és az ilyen tetü államokból elköltöznek az emberek, ha azok ilyen törvényket hoznak.