Berta Sándor

Virginiában már tantárgy az internetes biztonság

Az amerikai szövetségi államban már annyira veszélyesnek tartják a világhálót, hogy külön órákon világosítják fel a diákokat az online világban rájuk leselkedő veszélyekről.

Az amerikai szövetségi államok közül Virginia lépett először ebben az ügyben. A tantárgy hivatalos neve Biztonság az interneten lett. A tanárok az órákon nem a műszaki, hanem az egyéb kockázatokra (vírusok, kémprogramok, adatvédelmi helyzetek stb.) hívják fel a tanulók figyelmét, emellett kiemelten kezelik a közösségi portálokkal kapcsolatos kérdéseket. Gene Fishel helyi ügyész a midlothiani James River Középiskolában tartott első internetbiztonsági órán bemutatta egy közösségi portál hotlilflgirl nevű tagját, aki azt állította magáról: 15 éves és szereti a fiúkat. A következő képsoron a valódi személy látszott: egy 31 éves, szexuális bűncselekmények miatt 45 év börtönre elítélt férfi, aki 11 gyermeket molesztált.


A nebulók érdeklődve fogadták az új tantárgyat. "Nagyon fontosnak találtam az órát, mert sok dolgot megosztunk magunkról az interneten. Nem tudtam, hogy ennyi adat fellehető ott az emberekről" - mondta egy Maya nevű lány, aki tavaly óta regisztrált tagja a MySpacenek. "Pont a vélt biztonságérzet teszi különösen sérülékennyé a tanulókat. Senkit sem akarunk visszatartani a Facebook vagy a MySpace használatától, de az internet korában fontos, hogy ismét tudatosítsuk a régi mondást: ne állj szóba idegenekkel" - tette hozzá Bob McDonnell ügyész.

"Fontos az ilyen jellegű felvilágosítás, hiszen a bűnözők egyre könnyebben kerülnek kapcsolatba a különösen veszélyeztetetteknek számító 11-16 év közötti gyermekekkel" - jegyezte meg nem véletlenül Judi Westberg Warren, a Web Wise Kids nevű szervezet elnöke.

Az amerikai szakemberekkel azonos álláspontra jutott Sandra Fleischer német médiapedagógus, az Ein Netz für Kinder nevű erfurti szervezet vezetője is, aki szerint a szülőknek sokkal óvatosabban kellene bevezetniük csemetéiket a WWW világába. Fleischer éppen ezért támogatja a gyermekek számára biztonságos oldalak létrehozását, illetve jelölését. A szakember is részt vesz a csütörtökön kezdődő Jugendmedienschutz 2.0 nevű rendezvényen, amelyen a politikusok és a szülők mellett, a média és az egyházak is képviseltetik magukat. "A célunk nem az, hogy a gyerekeket megvédjük a csúnya internettől. Ehelyett inkább fel kell hívnunk a figyelmüket a virtuálisan rájuk leselkedő veszélyekre. Különösen károsan hathatnak a fiatalokra az erőszakos és a pornográf képek és bosszantó azt látni, hogy mennyire könnyen kiadják a világhálón személyes adataikat" - mondta Sandra Fleischer.

Nem véletlenül karolta fel egyébként a témát az elmúlt években - több más szervezet mellett - az Európai Unió is, amely február 12-én már ötödik alkalommal rendezte meg a Biztonságos Internet Napját (SID).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arrakistor #13
    nem akarom bántani szegény okostojás internetbiztonsági tanárokat, de valszeg az a kategória lehet mint nálunk, hogy meghúzza a diákokat, ha nem kap -elég- kenőpénzt , viszont amikor hazamegy beledől az első phishing oldal nem is olyan túl ravasz trükkjébe.
  • Ludi94 #12
    De ők kezdték, és én nem a pornóra gondoltam. Egyébként tényleg lehetne "hogyan védekezzünk a házunkba zuhanó eltérített repülőgép ellen" óra.
  • TeszteloPontHu #11
    Hogy érted, hogy "hagyták elzülleni"? A netet nem nagyon lehet korlátozni... Az van rajta, amit felraknak rá, és tudtommal nem csak amerikai pornóoldalak léteznek...
  • aDannyBoy #10
    vagy a "szokj hozzá, hogy szar lesz neked, ha a nemzetközi piac áttér az euró alapú tartalékolásra és a kínaiak kirántják a hitelfedezetet az amcsi piacról" szeminárium sem lenne hülyeség :)
  • carville #9
    Izé, szigorításáért...
  • carville #8
    Itt inkább a "Ne lövöldözz pisztollyal az Egyetemen" és "lobbiz a fegyver viselési engedély szigoreításán" órákat kéne erőltetniük. :P
  • TorrenteXY #7
    Biztonság és védelem nálunk is indult ebben a félévben, de nem vettem fel, én a hekkereket támogatom! :)
  • Bigacsiga #6
    Az én általam húzott érettségi tétel "Az adat és az információ jelentése; az adat biztonsága (veszélyek, biztonsági intézkedések)" volt. Ez kb. fedi a fenti oktatást szóval nálunk is van hasonló.
  • aDannyBoy #5
    nagyon helyes

    régen volt háztartási ismeretek,

    nekem anno pl. volt a 8 osztályos gimiben pszichológia, retorika, sőőőt! "Családi életre nevelés" vagy vmi ilyesmi :) és 5ös dogát írtam fogamzásgátlásból :P

    szerintem a net security simán bele kell h férjen, aki benyal a félév során egy spywaret az megbukott :D
  • Cat #4
    naigen, csak az egy informatikai főiskola, ez meg egy általános tudást nyújtó középiskola.