SG.hu·

Feltörték a Google Mail CAPTCHA-tesztjét

Egyre gyakrabban érkeznek spam e-mailek a Google Mail rendszeréből. Ennek oka a biztonsági szakemberek szerint, hogy minden bizonnyal kijátszották a szolgáltatás CAPTCHA-tesztjét.

A problémára a Websense számítástechnikai biztonsági cég munkatársai hívták fel a figyelmet néhány nappal ezelőtt a blogjukban. "A Google-nál és más ingyenes e-mail szolgáltatóknál azért szeretik magukat regisztrálni a kéretlen levelek küldői, mert az ezekről a címekről érkező e-mailek gyakrabban átcsúsznak a szűrőkön, vagyis nagyobb az esély, hogy célba érnek" - jelentette ki Michael Neumayr, a Websense szóvivője.

A cég szakértői úgy vélik, hogy a bűnözők a Google Mail CAPTCHA-tesztjének kijátszására egy az eddigieknél jóval kifinomultabb eljárást vetettek be. A mostani megoldás jobb a korábban a Microsoft Live Mail szolgáltatás megtámadásánál használt társánál is. A Completely Automated Public Turing-test to tell Computers and Humans Apart, vagy röviden CAPTCHA-teszt, amelyben képekről betűk és számok olvashatók le, eddig az egyik legbiztonságosabb megoldások egyikének számított a világhálón, mivel így megkülönböztethető volt egymástól az ember és az automata program. A tesztet annak ellenére is biztonságosnak tartották a szakemberek, hogy korábban néhány alkalommal már sikerült feltörni.

"Mivel a bűnözőknek sok idejük, energiájuk van, így csak idő kérdése volt, hogy mikor törik fel a rendszert. A mostani esetben a spammerek egy botnet-hálózat két számítógépét használták, amelyek mindegyike más eljárást használt. A PC-k lementették a grafikákat, elemezték, majd törölték őket. A megoldási esély 20 százalékos. A kéretlen reklámlevelek küldői minden bizonnyal egy CAPTCHA-tesztek feltörésére szakosodott csoport segítségét vették igénybe, valószínűleg ugyanarról a csapatról van szó, amely korábban a Live Mail rendszerének feltörésével is próbálkozott. A kérdés az, hogy az e-mail szolgáltatók milyen új biztonsági megoldásokkal rukkolnak elő, hiszen az ő érdekük is, hogy a rendszereik biztonságosak legyenek. A biztonsági cégeknek pedig lépést kell tartaniuk a bűnözőkkel" - közölte Michael Neumayr.

Érdekesség, hogy a szolgáltatók korábban a képalapú CAPTCHA-tesztekkel próbálkoztak. A Microsoft például tavaly Asirra (Animal Species Image Recognition for Restricting Access) néven projektet is indított egy ilyen biztonsági megoldás kifejlesztésére.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ilf6672008. 06. 17.. 16:59||#31
ezeket a 10 évvel késõbbi embereknek vagy programoknak készítik. majd elválik melyik fél lesz ügyesebb és tudja megfejteni <#wow3>
© magyarvok2008. 04. 15.. 22:55||#30
Képet lemented, átkonvertálod jpg-vé, megnyitod, máris látod a gif 1. képkockáját kimerevítve, onnantól meg már olyan mint az eddigiek.
© Adamul2008. 03. 03.. 22:19||#29
hát ez jó, de ezeket még én se tudnám egykönnyen beírni 😊
© savior2008. 03. 01.. 16:37||#28
ez jo 😊. talan meg egy vastagabb fekete csik kellen, ami jobbrol balra haladna eltakarva az eppen mogotte levo betuket.
© savior2008. 03. 01.. 16:33||#27
az elso gondolom valami metematikai rajongo portalon lehet 😊. a masodikat latom de nem ertem. a harmadiknak talan 5 a vege, de hogy a tobbi betu mi?
© Gerygrey2008. 02. 29.. 22:33||#26
<#wow1><#wow1><#wow1>


© Gerygrey2008. 02. 29.. 22:32||#25
Pár jó captcha-ötlet, ezeket biztos nem törik fel egykönnyen 😊










<#mf1><#mf1><#mf1>
© beef2008. 02. 29.. 16:39||#24
Van már ilyen:
BIGO
© Drawain2008. 02. 29.. 16:35||#23
Jobban belegondolva nem túl jó a flash, mert az töri fel a kódját aki akarja 😊 Esetleg egy képet küld át a flashnek a szerver amit az animálva jelenít meg, de ennyi erõvel a kettõ között is el lehet lopni a képet és feldolgozni :/
© Drawain2008. 02. 29.. 16:32||#22
Esetleg animált flashbe csinálni captchát? Nem kellene nagy animációra gondolni, csak, hogy épp zavaró legyen 😊. Rengeteg honlapon úgyis eleve flash-re építenek és a biztonságért lehet áldozatokat hozni 😊