Hunter

Pályára állt Európa teherűrhajója

Ma hajnalban, magyar idő szerint 5 óra 3 perckor egy Ariane 5 hordozórakétával elstartolt az első európai teherűrhajó, a Jules Verne névre keresztelt ATV.

Az Automata Szállító Jármű az ESA valaha pályára állított legnagyobb és legösszetettebb űrhajója. A 20 tonnás robot teherhajó a Francia Guineában található Kourou űrközpontból indult a Nemzetközi Űrállomásra. Az ATV közel 5 tonna élelmet, vizet, levegőt, üzemanyagot és felszerelést visz, melyeket fokozatosan szállítanak át hat hónaposra tervezett tartózkodása alatt. Az ATV az orosz Zvezda modulhoz fog csatlakozni, a hat hónap során hajtóműveivel segíteni fogja az állomás pályán tartását is.



A mostani kilövés az Ariane számára is mérföldkőnek számított, ilyen nagy terhet ugyanis még soha nem próbált feljuttatni az 5-ös sorozat. A rakéta 5 óra 2 perckor már csak belső rendszereit üzemeltette, megkezdve a Vulcain főhajtómű automatikus begyújtásának visszaszámlálását. Egy perc múlva a rakéta folyékony hajtóanyaggal üzemelő főhajtóművével és két szilárd gyorsítójával elrugaszkodott a dél-amerikai kilövőállásról, még abban a percben letudva az űrállomás pályájának eléréséhez szükséges forgó és dőlési manővereit. 5 óra 5 perckor már 81 kilométeres magasságban járt, majd újabb egy perc elteltével leválasztották az ATV-t védő burkot.

5 óra 9 perckor az első fokozat 138 kilométeres magasságon elérte pályája csúcsát és süllyedni kezdett, ezzel némi sebesség többletre is szert téve, majd 5 óra 12 perckor 130 kilométeres magasságban leállította hajtóműveit és megkezdte a leválást. Innentől a második fokozat hajtóművei vették át az irányítást, kétszer kellett begyújtani őket, hogy az ATV elérje tervezett pályáját. A rakéta második fokozata 5 óra 28 perckor haladt el körülbelül 150 kilométeres magasságban Európa felett, folytatva útját dél-keleti irányba, Ausztrália felé, ahol másodszor is begyújtotta hajtóműveit.



Az Ariane 5 a pályára állításokhoz csak egyszer szokta elvégezni ezt a műveletet, az ATV esetében azonban ez nem volt elegendő. Több mint egy órányi repülés után jelentette az Arianespace, hogy rakétájuk elérte a kívánt orbitális sebességet, innentől kezdve a földi irányítás lélegzet visszafojtva követte az eseményeket.

A leválásra 270 kilométeres magasságban 6 óra 9 perc 42 másodperckor került sor, minden gond nélkül. A Jupiter Irányítóközpont örömújongásban tört ki, a Jules Verne megkezdte utazását a Nemzetközi Űrállomás felé, ahova április 3-án fog bedokkolni. A hosszú várakozásra azért van szükség, mert előtte még az Endeavour űrsiklónak és legénységének el kell végeznie az előttük álló küldetésüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #19
    Ufók
  • arrakistor #18
    Pályára állt az Európa teherűrhajója

    "Szerdán hajnalban helyi idő szerint 6 óra 45 perckor keringési pályára állt a Barátság Vízvezeték teherkompjának orbitális egysége a Jupiter Európa holdja körül. A hangvezérelt bányászati leszállóegység robotpilótja 15 perccel később kezdte meg landolást és 25 perc elteltével sikeresen landolt az Európa Pwyll kráterének közelében. Az Európa hold a naprendszer legnagyobb természetes folyékony víztározója, melynek külső köpenyében 90 km mély folyékony oceán található. Ezt a Jupiter és holdjainak árapályerői tartják évmillió óta folyékony halmazállapotban, de a felszínének túlnyomó része is fagyott, -160 fokos vízjégből áll. Az Europán ha rikán is de akad "vulkáni" aktivitás, mely kitörő, magas gejzíroszlopok formájában valósul meg , a jeges sziklahasadékok között. Az Európa hold a naprendszer egyik legsíkabb égitestje a legnagyob domborzai szintkülönbség az átlagos tengerszinttől legfejjebb néhány száz méterrel tér el (!) A gejzírekből feltörő gőz a másodperc törtrésze alatt apró jégkristályokká fagy és jelentős része porpöfékelésszerűen kilépve az Európa gravitációs mezejéből a Jupiter gyűrűrendszerébe épül be. Csekély része a Jupiter többi holdjaira is eljut lágy hószitálás formájában. Ha felépül a Barátság Vízvezeték, amely egy rendszeresen kompjárat lesz az Európa és a Föld között , heti 1600 millió tonna színtiszta H2O-t fog szállítani a Földre."

    2147 augusztus 18.
  • Csaba42 #17
    Na várj! Sok okos ember azt mondja, hogy a bolygók az univerzum részei (ezért is nőnek az unival együtt). Akkor a fekete lyuk nem az? Vagy az csak valami "képződmény", vagy mi? Vki dobjon egy mentőövet, plz! Lehetőleg se ne fehéret, se ne feketét, még a végén beszippant. :)
  • Voronyezs #16
    Micsoda? tök buli lenne sztem:D atomjainkra hullanánk xD
  • WoHu #15
    Akkor a Föld magjában lévő fehér lyuk invertálódna fekete lyukká, és beszippantaná az egész univerzumot. Az rohadt nagy szopás lenne.
  • Csaba42 #14
    És mi lesz, ha átmegy a negatív téridőbe???
  • kozmate #13
  • WoHu #12
    "örömújongás" !!! Baszki...
  • Voronyezs #11
    Sztem meg inkább az oroszok vezessék az "űrversenyt" mintsm az amerikaiak, de ebből nem nyitok vitát.
  • gyuri12 #10
    Végre! Gyerünk ojrópa, sózzunk oda a komcsiknak!