Gyurkity Péter

Egyesülhet a Google és a Yahoo!

A Microsoft nyilvános ajánlata után egyre-másra bukkannak fel az alternatív lehetőségek. Ezek között talán legérdekesebb a két keresőcég szövetsége lenne, amelyre több forrás szerint is készülnek.

Egészen pontosan a lehetőséget vetették fel, megspékelve azzal a pikáns részlettel, hogy a Google vezérigazgatója, Eric Schmidt vasárnap személyesen hívta fel Jerry Yang vezérigazgatót, hogy ezúton is megpróbálja aláásni a szoftvercég ajánlatának esélyeit. A Yahoo részéről rögtön tagadták, hogy elkezdődött volna bármilyen egyesülési folyamat, sőt a hírek szerint még egyetlen más ajánlat sem érkezett be a redmondi felkérésen kívül, ám a cég lehetőségei nyitottak.

A céghez közel álló források arról számoltak be, hogy a Microsoft 44,6 milliárd dolláros ajánlatát némileg kevesli a Yahoo vezetősége, amely a jelenlegi 31 dolláros részvényárfolyam ismeretében ennél többre számít. Szakértők szerint az érdeklődőkről szóló hír megszellőztetése taktikai húzás is lehet, amelynek célja, hogy felverjék a Yahoo árát. Mások szerint a Microsoft ravaszkodik: a 31 dolláros árral arra szorítja a Yahoo vezetőit, hogy alternatív ajánlatok után nézzen, s ez az alkudozás végső soron világossá teheti a keresőcég értékét, amit egyébként részvényenként 39-45 dollárra becsülnek.


Az egyik érdekes lehetőség a redmondi erőfeszítések visszaszorítására a Google-lel kötött szövetség lenne, amelynek eredményeként egyesülne a keresőpiac két legnagyobb szereplője és egy valóságos óriás jönne létre, amelyet ezen a területen aztán végképp nem tudna megszorítani senki. Bár ez egyelőre puszta spekuláció, nem ez lenne az első nagy meglepetés a piacon. Ehhez csak fel kellene újítani a néhány hónappal ezelőtti tárgyalásokat a két cég között - igaz, szakértők szerint a versenyhatóságokon nem lehetne átpasszírozni egy ilyen szövetséget.

A Google szerint a két cég összefonódásán a fogyasztók csak veszíthetnek, hiszen az egyesülés - mint azt az internetes óriáscég egy blog-közleményben kifejtette - tisztességtelenül korlátozná a levelezőprogramokhoz és azonnali üzenetváltó programokhoz való szabad hozzáférésüket. A Google arra hivatkozva tette kijelentését, hogy a Microsoft korábban is tulajdonosi monopóliumok kiépítésével próbálkozott. A Microsoft állítása szerint a két cég egyesülése - a Google feltételezésével ellentétben nem csökkentené, hanem - növelné a piaci versenyt, mind az internetes keresők mind az online reklámok piacán. Az érzelmektől fűtött vitában mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy a Nagy Testvér szerepére, avagy a Gonosz birodalmának megteremtésére tör.

A belső források azt is elárulták, hogy egyelőre egyetlen más konkrét ajánlat sem futott be, igaz az ágazat több ismert vállalata megkereste már a Yahoo vezetését, hogy kifejezze érdeklődését. A friss beszámoló szerint médiacégek, technológiai, kommunikációs és pénzügyi szereplők sorakoznak a listán, amelyek mindegyike felvetette egy szövetség lehetőségét, ám azt még nem tudni, hogy pontosan mennyit áldoznának egy ilyen lépésre. Természetesen az is előfordulhat, hogy mindez csupán arra irányuló manőver a Yahoo részéről, hogy a Microsoft növelje eredeti ajánlatát.

Redmond persze arra hivatkozik, hogy a szövetség révén egy versenyképes második helyezett jönne létre, amely a Google számára is kedvező lehet - meglátjuk, hogyan látják mindezt a keresőcégen belül. Egyébként a Yahoo árfolyama hétfőn Európában 1,1 százalékkal nőtt, 0,7 százalékot nyert a Microsoft is, 0,4 százalékkal alacsonyabbra került ugyanakkor a Google árfolyama.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • katonalevi #25
    szemeleyesen orulnek ha a google es a yahoo egyesulne , igy a yahoo mailen belul jobb lenne a kereses , s szerinetm elekrulhetetlen lenne h a google "designosodjon" egy kicsit , nem a kerso oldalra gondolok .Szerintema kereso oldal megvan jol ahogy van design nelkul igy gyorsabb a kerses ...
    jah szerintem a gyerek neve lehetene yoogle is
  • Vogel #24
    ez olyan mintha ati meg nvidia egybesülne :)
  • Ghoosty #23
    Az op rendszer piacon azért nem tudja senki megszorongatni, mert évek óta gyakorlatilag monopol helyzetben van.
    A szoftverek nagyrésze megvan windowson. Ezért mindenki azt használja, mert azon mindent tud csinálni. Ráadásul még a leghülyébbek is tudják használni.

    Én jobban örülnék, ha egy free nyilt forráskódú program lenne a legelterjettebb, de hát ez nem mostanában lesz.
  • archkoven #22
    Ha Google-Yahoo egyesülés monopolium létrehozását jelentené amit a versenyszabályok tiltanak, tehát szerintem ez nem vihető véghez. A versenynek úgy gondolom jót tenne, ha a yahoo oldalán megjelenne egy tőkeerős cég mint az microsoft. Ez persze a google-nak nem tetszik, félti a pozícióját, tudja, hogy amibe az ms belefog ritkán szokott kudarccal végződni, előbb-utóbb sikerre viszi. Elég csak megnézni, hogy az xbox-nak már a második generációja mekkora gondot okozott a sony-nak ami addig szinte egyeduralkodó volt a piacon. Az op-rendszereket már említeni sem érdemes, ott teljes a fölény, még az ingyenes op-renszerek sem tudják megszorongatni.
  • Lazarus #21
    Dupla munka
  • homeless #20
    Soha nem fog egyesülni a google meg a yahoo, nem is értem miért ezt a címet adták a cikknek. A google csak segít a yahoo-nak, hogy ne kelljen elfogadnia a microsoft ajánlatát.
  • gkalcso #19
    Az nem megoldás, hogy bejelentkezés nélkül js mentes az oldal, ha belép a user, akkor meg nem?
  • turul16 #18
    Google ads legfőbb bevétele.
    Google Office plusz szolgáltatási és pénzesek.
    Google Enterprise server.
  • Ferrer #17
    Valaki! A Google miből szerzi a bevételét, ha mindent ingyen adnak? Nem értem.. :O
  • sonicXX #16
    Hát én még életemben nem drukkoltam egyetlen piaci manőver tekintetében sem az MS-nek, de most úgynéz ki ez lesz - mindazok ellenére amit személyes véleményemként gondolok a cégről. Ha görögdinnyék potyognának az égből két hónapon át, akkor is ezt az álláspontot tartanám.