Gyurkity Péter

Képszerkesztővel bővül a Flickr

Régi hiányosságot pótol most a Yahoo, amely a Picnik céggel szövetkezve képszerkesztővel bővíti a platformot. A keresőcég a jövőben erre támaszkodna, saját, eredeti szolgáltatását pedig bezárja.

A Flickr napjaink egyik legnépszerűbb képmegosztó portálja. Népszerűségét jól mutatja, hogy a comScore Media Metrix adatai szerint a legsűrűbben látogatott olyan amerikai weboldal, amely nem egy közösségi szolgáltatás köré szerveződik. Ez leplezi ugyan, hogy néhány vetélytársa még nagyobb forgalmat generál, ám ezek a vetélytársak egy igen fontos közösségre és annak oldalára támaszkodhatnak, amivel a Yahoo egyelőre nem veheti fel a versenyt.

A keresőcég most képszerkesztő szolgáltatással bővíti ki a képmegosztást és -tárolást lehetővé tévő oldalt, elsősorban abban reménykedve, hogy ezzel növelni tudják az előfizetők számát és arányát. A Flickr ugyanis ingyenes, ám bizonyos korlátokat szab azok számára, akik nem hajlandók fizetni az olyan apróságokért, mint korlátlan tárhely. Azok akik erre vágynak, évi 25 dollárral megússzák, és természetesen a Picnik szerkesztője is úgy épül be a portálba, hogy az előfizetők számára további lehetőségeket, opciókat nyújt.


Ezzel régi hiányosságot pótolnak, hiszen például a Google Picasa, vagy a Shutterfly már most is kínál hasonló megoldást, amelyek ráadásul ingyenesek. Mindazonáltal ezt meg kellett lépniük, hiszen nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy egyre többen támaszkodnak a képmegosztó szolgáltatásokra és készítik képeiket olyan hordozható készülékeken, amelyek nem biztosítanak jó minőséget. Ezen segíthetünk néhány trükkel, kedvünk szerint módosítva a végeredményt, illetve kiszűrve az esetleges hibákat, hiányosságokat.

Arról egyik fél sem volt hajlandó nyilatkozni, hogy szóba került-e a Picnik felvásárlása, vagy mindvégig a partneri kapcsolat volt terítéken. A Yahoo a maga részéről igyekszik bezárni saját, 2000-ben indított Yahoo Photos szolgáltatását és a Flick oldalára koncentrálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!