Gyurkity Péter

A Yahoo is frissíti keresőjét

Az újítási hullám a Yahoo háza táját is elérte: a cég szeretné visszanyerni korábbi úttörő imázsát, ezért megújítja saját internetes keresőjét. A változások azonban a Google és a többi rivális lépéseit tükrözik.

A döntésről, illetve a már életbe lépett újításokról a vállalati blogon belül olvashatunk. Ebből kiderül, hogy ezúttal a keresőmezőre koncentráltak a cég fejlesztői és igyekeztek azon funkciókat integrálni, amelyek más keresőkben már megtalálhatók, avagy éppen most tervezik bevezetni. Nem véletlen, hogy a változások szinte teljesen megegyeznek azon újításokkal, amelyeket a Microsoft jelentett be a múlt hét folyamán.

Eszerint a keresősegéd a beírt szavak, kifejezések alapján igyekszik tanácsokkal segíteni, gyorsítani a sikeres kutakodást. A találatok között végre itt is megjelennek a képek és egyéb tartalmak, emellett pedig a lista utal azon közeli eseményekre, amelyek kapcsolatban lehetnek a keresett fogalmakkal. Ez utóbbiban az Upcoming.org szolgáltatása segít majd, amely szintén a Yahoo részeként szolgáltat információt a különböző rendezvényekről, fontosabb eseményekről. A jövőben a Yahoo zeneszolgáltatásának és a Flickr fotó-megosztó oldal releváns tartalmai is megtalálhatóak lesznek a keresési eredmények között. A cég nyilván abban reménykedik, hogy ezen fejlesztésekkel visszacsalogathatják azon felhasználók egy részét, akik mostanában inkább főleg a Google oldalára látogatnak el.

A Google felemelkedéséhez egyébként éppen a Yahoo asszisztált, hiszen 2000 és 2004 között a cég motorjára építették keresőjüket. Az apró partnerből azonban néhány év alatt egy új óriás nőtt ki, amely átvette a keresőpiac nagy részét, és jelenleg a tengerentúlon az összes internetes keresések 56 százalékát uralja. A Yahoo-nak mindössze 23 százalék maradt, igaz még így is jobban áll a Microsoftnál, amely kénytelen megelégedni a szerénynek mondható 11 százalékkal. Sokatmondó adat, hogy 2005 elején még 35 százalék volt a Google aránya, amely mögött alig maradt el a Yahoo a maga 32 százalékával.

A változások megalapozhatják Jerry Yang egykori alapító terveit, aki idén júliusban tért vissza a céghez, leváltva az addigi vezérigazgatót, Terry Semelt. Célja egyértelműen a cég újbóli felemelése, amelyhez elemzők szerint a Google példáját kell követniük, vagyis sok és érdekes megoldással kell előállni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • egyember1 #2
    hat nem tudom, azt mondani, hogy "ujra uttoro akarok lenni", aztan masolni a tobbi ceg dolgait? hm, hm...
  • kisb92 #1
    Éljen a verseny:)!