Gyurkity Péter

A Yahoo gondolkodik a Microsoft ajánlatán

A keresőcég reagált a szoftveróriás ajánlatára, ám egyelőre igyekeznek számításba venni minden lehetséges alternatívát, köztük a cég függetlenségének megőrzését. Más vevők is felbukkanhatnak a látóhatáron.

A Yahoo közleményben reagált a Microsoft ajánlatára, amelynek részeként a cég részvényeseinek 31 dollárt fizetnének részvényenként, vagy ennek alternatívájaként saját részvényeiket bocsátanák rendelkezésükre. A bejegyzésből kiderül, hogy a vezetőség most az előttük álló lehetőségeket méri fel, választ keresve arra kérdésre, hogy vajon a függetlenség megtartása, vagy egy új tulajdonos jelentene-e jobb esélyeket a jövőben.

"Egy ilyen felülvizsgálat meglehetősen képlékeny és sok időbe telhet" - áll a közleményben, vagyis a cég gyakorlatilag időt kér, amíg meghozza a megfelelőnek tűnő döntést. Elemzők szerint azonban más vállalatok is számításba jöhetnek a felvásárlás kapcsán, többek között a Comcast, a Viacom és a General Electric, igaz azt sem mulasztották el megjegyezni, hogy nagyon kevés olyan szereplő van a piacon, amely anyagi téren felveheti a versenyt a Microsofttal és olyan jó párost alkotna a keresőcéggel. Kettejük szövetsége mind a szoftverek, mind pedig a mobil alkalmazások területén érdekes megoldások megszületését eredményheti, és nyilván nagyobb eséllyel szállhatnak szembe az abszolút első Google fölényével.

Az sem mellékes, hogy a szoftvercég már mintegy másfél éve törekszik a Yahoo megszerzésére, ám korábbi próbálkozásait csípőből elutasították. Éppen ezért határoztak úgy, hogy ezúttal nyilvános ajánlatot tesznek, és egyben növelik az összeget, hátha ezzel megtörik az ellenállást. Az összességében 45 milliárd dollárt felemésztő döntés megfelelőnek bizonyulhat, ám ehhez az is kell, hogy a Yahoo vezetése ezt ítélje a lehető legkedvezőbb alternatívának.

Hogy erre mikor kerül sor, azt most még találgatni sem lehet, mindazonáltal nem húzhatják túlságosan sokáig a döntést, mivel szemük előtt saját pozíciójuk javítása szerepel elsősorban a keresőpiacon belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arrakistor #8
    megtalálja a zsák a foltját ! 2 szó : linux és google...
  • grobs #7
    "Na ne röhögtessél hogy az ms nem fejleszt. akkor hogy jutottunk el ms-dos tól vistáig?"

    Leginkabb ugy, hogy technologiat es fejlesztoket vasaroltak folyamatosan.

    "miért nincsenek jo IT szakemberek? támasdz alá valamivel!"

    Senki nem allitotta, hogy nincsenek jo szakemberek az MS -nel. A problema inkabb az, hogy hazon belul nem nagyon adnak teret az uj megoldasoknak.

    ""Fejlesztés kb a cég munkájának szerintem csak 20%-a vagy kicsivel több talán. " Mutassál erre forrást!!!"

    Netto baromsag igy szazalekolni. A Silverlight -on pl. 6 ember dolgozik az MS -nel, a c# -on 32. Megis mindketto nagyon komoly strategiai tenyezo.
  • bvalek2 #6
    Ne hurrogd le, tapasztalatból beszél. Szerintem a fejlesztési költségek még a 20%-ot sem érik el, legtöbb esetben lehet hogy a 10%-et se.

    A mai cégek nem fejlesztenek, hanem felvásárolnak. Kicsi cégek összeütnek egy-két új dolgot, és eladják a nagyoknak. egy nagy cég megveszi 1000-2000 kicsi cég ötletét, és beleépíti a termékébe. Kész a Vista, nulla fejlesztési erőfeszítésből...
  • Bagoly000 #5
    Na ne röhögtessél hogy az ms nem fejleszt. akkor hogy jutottunk el ms-dos tól vistáig?
    miért nincsenek jo IT szakemberek? támasdz alá valamivel!
    "Fejlesztés kb a cég munkájának szerintem csak 20%-a vagy kicsivel több talán. " Mutassál erre forrást!!!
  • sathinel #4
    Akkor nem érted. Azért gondolkoznak máson, mert ha az Ms bedarálja, akkor fejlesztésnek annyi. Kb ugyanezen a szinten lessz 3 év múlva is. És ott nem jó szakemberek vannak(IT szakmában) hanem jó marketingesek. Ms nem fejleszt, hanem megvesz cégeket, és reklámozza magát. Fejlesztés kb a cég munkájának szerintem csak 20%-a vagy kicsivel több talán.
  • bunny #3
    mi a baj a google-val? Jó dolgokat ad jó áron. Még csak azt sem lehet mondani, hogy azért a legnagyobb, mert ők kezdték el, és lenyomtak mindenkit.
    A google jó kis cég, én drukkolok nekik, persze a yahoo-nak is. Virítsanak valamit, mert mostanság nem nagyon teszik...
  • maestro85 #2
    Sok-sok éve csak repül lefelé. (Összességében) Annak elenére, hogy állítólag a zenei részleg jól ment... Lehet valamiféle stratégiai döntés az időhúzás? A végén szerintem úgy is belemennek, hiszen rosszul megy a szekér, ha eddig nem sikerült valamit előremozdulniuk nem is fog. Legjobban járnak a Microsoft piaci értéken felüli ajánlatának. Ott legalább jó kezekben van. Ott jó szakemberek vannak, akárhogy is nézem... Meg kellene egy google ellenfél, mert én már unom, hogy mindenhonnan a google folyik. A könyökömön jön ki.
  • szacsi #1
    neeeem akarom, hogy szétbasszák a flickr-t.