Gyurkity Péter

Readius: telefon és e-olvasó egyben

A holland Polymer Vision elkészítette készülékét, amely egy telefon funkcióit és méretét nyújtja, miközben kihajtható kijelzőjével olvasási célokra is tökéletes. A cég egyszerűséget és sokoldalúságot ígér.

A "Readius" névre keresztelt megoldás gyakorlatilag egy mobiltelefonba zárt e-olvasó, amely mindkét célra megfelel. Összehajtott állapotban szinte semmiben nem különbözik egy hagyományos mobiltól, ám a viszonylag méretes kijelző kihajtható, ezzel pedig a különböző dokumentumokat is egyszerűen és kényelmesen elolvashatjuk.


A készülék elsősorban mérete, súlya és funkcionalitása miatt jelent előrelépést. Összehajtott állapotban nem tér el egy hagyományos mobiltelefontól, a 115x57x21 mm, valamint a 115 gramm súly teljesen átlagosnak számít, az akkumulátor működési ideje viszont 30 óra, ám ez csak akkor igaz, ha kizárólag olvasásra használjuk a készüléket. Az igazi érdekesség a kihajtható (összetekerhető) kijelző, amely 5 hüvelyes, azaz 13 centiméteres, fekete-fehér üzemmódjával pedig az olvasást segíti, ahogy azt az OLPC laptopjánál vagy az Amazon Kindle-nél is megfigyelhettük. Emellett persze a telefonálásról sem kell lemondanunk, az internetes kapcsolatról pedig vezetéknélküli (3G) elérés gondoskodik.


A cég tájékoztatása szerint a Readius az otthoni számítógéppel kombinálva alkalmas email, podcast, audiobook, valamint blog RSS-feedek létrehozására, illetve olvasására. Az internetes böngészés ugyanakkor nem elérhető, mivel az általuk alkalmazott megoldás a cég szerint jobban illeszkedik a mobil készülékekhez és hálózatokhoz. A hangsúly itt az egyszerűségen van - kiemelik, hogy más hasonló megoldások 50-nél is több gombbal érkeznek, míg a Readius összesen 8 gombot hordoz magán.

Ami az árat illeti, itt konkrét számot nem árultak el, ám a jelek szerint egy csúcskategóriás mobiltelefon szintje körül kell keresgélnünk. A hivatalos oldalon a képek mellett animáció is mutatja a készülék használatát, illetve a különböző üzemmódokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackVoid #7
    Ja es 3.5" es 5" kozott ORIASI A KULONBSEG. Meg az 5" es a 6" kozott is. Rajzolja le papiron aki nem hiszi. 3.5"-on nem lehet rendesen olvasni, a 6" teljesen elvezheto.
  • BlackVoid #6
    Olvasni ez a kiraly:
    http://www.sonystyle.com/webapp/wcs/stores/servlet/ProductDisplay?catalogId=10551&storeId=10151&langId=-1&productId=8198552921665245739

    6 inches kijelzo, ultra konnyu (konnyebb mint egy konyv), allithato szovegmeret es nem merul le csak 2-3 het hasznalat utan.

    Nekem van ;)
  • Sir Quno Jedi #5
    Na 5" az semmi, mivel egy normális PDA is 3,5", de vannak nagyobbak is, akkor mi a jó ebben. Hogy összehajtva kisebb??? ÉS? Böngésző nincs rajta, tehát kb. tényleg max. csak olvasgatni jó. Ha mondjuk 7-10"-et megoldották volna valahogy (mégha kicsit nagyobb is lenne a cucc), az már döfinger. Egy normál könyv méretét kellett volna alapul venni. A vékonyabbik (horizontális) éle a "telefon" magasság és hosszában (vertikálisan) meg kihúzható. AZ 10/10-es céleszköz. Ez meg csak egy átmeneti izé, ahhoz meg drága lesz...
  • Darth Sith #4
    nagyon tetszik, mostmár csak azt várom, h lejjebb menjen az ára, és lehet h beruházok egy ilyenre. Ha még normálisan böngészni is lehetne rajta, a kihajtható kijelzőn, akkor ez lenne a befutó készülék. Lehet h sokkal kevesebbet bírna az aksija, de ha egy ilyen 5" kijelzőn lehetne böngészni bármikor (mert ugyebár van benne 3G) az nagyon hasznos funkció lenne. Még a legnagyobb PDA kijelzőkön se a legjobb (bár az új opera mini nagyon jól működik), egy ilyennel viszont tökéletes lenne.
  • valaé valaé ná #3
    Ha már mobil, nem tudtak volna rátenni egy kis lcd-t, hogy ne kelljen széthajtogatni telefonáláskor?
  • 0Speed0 #2
    2. bekezdés: "Összehajtott állapotban szinte semmiben nem különbözik egy hagyományos mobiltól."

    3. bekezdés: "Összehajtott állapotban nem tér el egy hagyományos mobiltelefontól."

    Copy Paste powaa?!
    Ismétlés a tudás anja, vagy miért szoktak pár dolgot szájbarágni egyes cikkekben?!
    Már párszor feltűnt.
  • Vamp17 #1
    hehe az a vicces hogy kb 1 eve volt fonn egy cikk az osszehajthato kijelzokrol, es akkor a hsz ekben azt olvastam hogy "áááá ez meg nagyon a jovo zeneje, legalabb 10 ev mire lesz belole valami stb" most meg itt van ez, ill ahogy alvasom egyeb hasonlo cuccok is vannak mar. hajra fejlodes!!