Berta Sándor

Reklám-elutasítók a nagy közösségi portálok

Újabb viharfellegek gyülekeznek a Web 2.0 világ felett. Ezúttal az online reklámipar szereplői és a népszerű közösségi oldalak készülnek összerúgni a port, mivel utóbbiak közül sok nem fogad reklámokat.

Az internetes közösségi portálok az elmúlt egy évben komoly fejlődésnek indultak, népszerűségük egyre nagyobb és mára lekörözték a hagyományos hírszolgáltatókat és portálokat. Érthető tehát, hogy az online reklámipar is szemet vetett erre a területre, hiszen ha sok a látogató egy honlapon, akkor ott megéri a hirdetéseket elhelyezni. A problémát azonban az jelenti, hogy a MySpace és társai nem igazán szeretnék megengedni területükön az online reklámokat, mivel - joggal - attól tartanak, hogy ezek a tartalmak elijeszthetik a felhasználókat, hiszen egy közösségi portálra általában nem reklámok nézegetése miatt látogatnak az emberek. Ráadásul az oldalak többségét irritálja az is, hogy az online reklámügynökségek csupán egyszerű reklámhordozóként, a jövőben aranytojást tojó tyúkokként tekintenek rájuk.

A WPP brit marketingcég szakemberei éppen ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a szociális közösségek növekvő népszerűsége komolyan negatív irányba befolyásolhatja az internetes hirdetési piacot. A kutatók ugyanis megállapították, hogy a felhasználók egyre több időt töltenek ezeken a portálokon és ez idő alatt nem találkoznak reklámokkal. Ugyanakkor a helyzet még koránt sem katasztrofális és a negatív hatás is relatív.

A közösségi oldalakon az átlagosnál jóval kevesebb hirdetés van, sőt, egyes honlapok, mint például a Xing egyenesen odáig mentek, hogy nem is engedélyezik az online reklámokat. "A mi platformunkon nincsenek sem fizetett hirdetések, sem spam- vagy Multi Level Marketing ajánlatok. Persze teljesen száműzni tudtuk ezeket" - jelentette ki Lars Hinrichs, a Xing vezérigazgatója.

Nagy-Britanniában az idén becslések szerint 34 százalékkal nő majd az online reklámpiac, azonban jövőre ez az arány már csak 30 százalék lesz. A szakemberek elemzése alapján a növekedés lassulásának az oka elsősorban a szélessávú internetpiac fokozatos telítődésében és a közösségi portálok hirdetések iránti passzivitásában keresendő. Sok internetezőt ez aligha érdekel, azonban az internetes hirdetési üzletág mélyrepülése hosszú távon közvetve kihathat majd az egész világhálóra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #26
    Firefox: Flashblock, Adblock, NoSript. Ennyit a reklámokról. :D
  • remark #25
    Az fn.hu is beprobalkozott egesz oldalas hirdetesekkel (=mikor nem az fn.hu maga jon be, hanem az oldal helyett egy hirdetes). Irtam is nekik egy levelet hogy latom az index szinvonalara sullyedtek es ezzel az utolso elonyuket is eljatszottak, viszlat!
    Aztan persze megis visszajartam az oldalra, de erdekes modon azota nem lattam teljes oldalas hirdetest. Lehet hogy voltak, csak en nem futottam belejuk. Lehet hogy nekem semmi kozom a valtozashoz (ha egyaltalan volt valtozas), de legalabb megirtam a magam levelét...
  • maestro85 #24
    Nem olvasok origó! T-ciki oldalakat nem én. :) fn, hvg, ilyenek, origó az nem hírportál, bár ha van benne hírérték akkor sem veszem "emberszámba", az én szememben olyan mint egy híradó, vagy egy fókusz. Néphülyítés.
  • sathinel #23
    IE-t sem használok nemhogy fejlesszem. Firefox megy ha felugró ablak jön azt leszedi alapból. Tehát itt sem látok de azt látom valamit leblokkolt. De olvasható a cikk és nem jojózik attól a pár reklámtól a szemem amit kiraknak. Ahol gusztustalanul szénnérakják az oldalt azokat nem szeretem olvasni. Pl nézd meg az origót, és nézd meg megint az SG-t. a kettő közül melyiket lehet nyugodtan olvasgatni? De nehogy már a nyúl vigye a puskát. A nagy nézetségért fizessenek rendesen azok akik reklámot akarnak feltenni. De ezt írtam hogy ami itt van az a pár nem zavar. A google keresőt meg úgyis használod. nézz kicsit fentebb és ott a firefox-ban is beillesztve.
  • maestro85 #22
    Én látok egy invitel és startlap reklámot felül, melékesen itt a hozzászólások felett ez a google-s reklám doboz. (mármint gondolom googles) Ball oldalt biztosan googlésak vannak. Ha nem reklámok ezek akkor micsodák? Vagy ti kimondottan a felugró és villogóakra gondoltok? Akkor nem ártott volna nem egy kalap alá venni őket reklámként. De a cikk kérem szépen reklámokról beszél nem villógó, meg pop-up izékről. Általánosságban volt rólluk szó. Így még mindig nem értem mi a gond velük. Felugrik nállam akkor bezárom, nem rinyálok. Kész. LoL
    htmm: Nem tudom ki használ még alap IE-t?
  • htmm #21
    Nem tudom, mi ebben a furcsa. Az sg-n sincsen egy darab reklám sem. (vagy csak én nem láttam adblock nélküli böngészőt egy jó ideje...)
  • maestro85 #20
    Így van amit mondasz. De ha vkinek kell a bevétel. A tv-t is nézed, abban is vannak reklámok, pedig nem kérted. Eldöntheted, akkor hogy nézed vagy nem, kikapcsolod a tv-t , vagy a netet vagy nem. Szerintem ezen nem kell sokat vitázni nincs értelme, így működik a piac. De annak sem látom értelmét, hogy azokkal vitatkoznak a marketingesek, akik nem akarnak reklámot kitenni. Mindenkinek a szíve/pénze joga. Ha én vagy te egy nagy cég marketingese lennék, lennél rekmlámozni kellene , nincs mese. Tehát nem tudom megérteni, ha valaki ilyenen vitatkozik. Talán fizetünk mi az SG-nek például hogy fentartsa magát? VIP-seken kívül nem tudom elképzelni. Ugyhogy marad a reklám.
  • sathinel #19
    az sg-n egyébként kultúráltan keveset látok, úgyhogy az nem zavar. inkább kevesen, de azok fizessenek mert csak ők lesznek láthatóak:D
  • sathinel #18
    ) az emberek igénye hagy legyen már az övéké. Te még azt is meg akarod nekünk magyarázni hogy mi szeretjük a reklámokat? és mi az hogy nekem kell tennem valamit hogy ne jöjjön a szemét? miért nem akkor kapom ha akarom, vagy keresem valamiért az ilyesmit? Az utcán amit osztogatnak azt eldönthetem hogy kérem, vagy nem. De ezek jönnek szemetelnek.

    Én remark-al értek eggyet. ha látok ilyen oldalt nem nézem kb 1-2 napig, aztán megnézem hogy észbekaptak, vagy csinálják tovább a hülyeséget. Ezért használok pl yahoo-t freemail helyett. egy hónap alatt több kéretlen levél jön ami reklám mint yahoo-n egy 2év alatt. néha ránézek, kitörlök egy csomó szemetet, és megnézem valaki véletlen még csak ezt a címem ismeri-e, mert akkor szólok neki.

    Ha te nem tudod hogy mit szeretnél, akkor talán jól jönnek a reklámok. Egyébként a tesztekben, valóságban hiszek inkább.
  • pedro870 #17
    Azért ez vicces. 34 helyett 30 százalék már mélyrepülés. Miközben máshol nem a bővülés csökken, hanem a szűkülés gyorsul. Akkor az mi lehet? :)