Gyurkity Péter

Google - Salesforce szövetség a Microsoft ellen

Folytatódik a hirdetési piac önálló szereplőinek gyors felvásárlása, illetve becserkészése, mégpedig ezúttal a Google jóvoltából, amely a friss hírek szerint több területre kiterjedő szövetséggel láncolná magához a Salesforce céget.

A Reuters a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva számolt be arról, hogy az elkövetkező hetekben szövetséget köthet a két cég. Mindez azt jelentené, hogy az online hirdetési piacon (és az ahhoz kapcsolódó területeken) újabb résztvevőt kötne magához az egyik nagy, miközben a riválisok - így például a Microsoft - is hasonlóképpen jár el, hogy tovább erősítse saját szolgáltatásainak helyzetét.

A rövidke hír szerint a két cég még mindig dolgozik a részleteken, ám a szövetség megkötése most már szinte biztosra vehető. A nagyközönséggel az elkövetkező hetekben közölhetik a végeredményt, addig valószínűleg mindkét fél tagadni fogja a tárgyalásokat. Az eddig kiszivárgott részletek, valamint a spekulációk szerint az együttműködés révén a Google néhány online szolgáltatása, így a levelezés és az azonnali üzenetküldő platform is megjelenhet a Salesforce.com oldalain, amely elsősorban az üzleti szféra szereplőinek segít szoftvereivel a kapcsolattartásban és a saját adatok, eredmények nyomon követésében.

Bár a Salesforce elsősorban a CRM (customer relationship management) szegmensre koncentrál, a lépés nyilvánvalóan összefüggésben van az online hirdetései piacon zajló éles versennyel, a szövetség pedig egyértelműen a Microsoft ellen irányul. Redmond éppen a napokban döntött rekordot, ugyanis 6 milliárd dollárt költött egy külső cég felvásárlására, amely - minő meglepetés - a hirdetési piac egyik jelentős tényezőjeként ismert. Ezzel a Google legutóbbi akcióját is túlszárnyalták, amelyben a DoubleClick 3,2 milliárdért kelt el, az elszántságot pedig az is jelzi, hogy az aQuantive aktuális részvényárfolyamának majdnem kétszeresét fizetik ki, csak hogy minél előbb megszerezzék a céget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!