Berta Sándor

Nem kellenek az eBay és a Google tévéreklámjai?

Az amerikai kábeltelevíziós versenyszervezet megszakította az eBay online aukciós portál tv-reklámjának tesztüzemét. Mindez nem kecsegteti túl sok jóval a hagyományos sajtóorgánumokban hirdetni akaró internetes cégeket.

A Cabletelevision Advertising Bureau (CAB) döntése alighanem érzékenyen érinti a Googlet. A reklámok tesztelését végző konzorcium tíz tagja, köztük például a Toyota és a Microsoft szintén meglepődtek a határozaton.

Mindez azt jelentheti, hogy az eBay, a Google és a többi online vállalat azon terve, hogy a hagyományos sajtóorgánumokban is hirdessenek, zsákutcába jutott. A konzorciumot tavaly alapították azzal a céllal, hogy teszteljék az eBay hirdetési rendszerét és a segítségével a résztvevők reklámidőhöz jussanak. Mivel azonban a CAB kiszállt az üzletből, nem érdemes tovább fenntartani a konzorciumot sem, hiszen az eBay nem tud számukra reklámidőt biztosítani.

A döntés azért érinti különösen érzékenyen az eBayt, mert korábban már a rádiók is érzékeltették: nem örülnek túlzottan az új reklámlehetőséget kereső online vállalatoknak. A legnagyobb ellenkezést maga a hirdetési rendszer váltotta ki, ami gyakorlatilag automatizálná a reklámfolyamatot és teljesen eltűnne az emberi tényező, ezáltal pedig a televíziók és rádiók vezetői szerint a hirdetések tömegárucikké válnának, értékük pedig csökkenne.

Az ESPN, a Discovery Networks, az MTV, a Lifetime és a Turner heteken át tanulmányozták a megoldást és ezután hozták meg a döntésüket. "Kialakult bennünk egy vélemény és ez negatív volt" - indokolta a döntést Sean Cunningham, a CAB elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #8
    Nem akartak fizetni a reklámért? Vagy mi a baj?
    Egy tv-nek nem mindegy, hogy mosógépet, vagy internetes keresőt reklámoz?

    Inkább olyasmit sejtek én ez mögött, hogy a reklámszakmában dolgozó sokezernyi léhűtő (tisztelet a kivételnek, bár selytésem szerint nem éri el az 1%-ot) félti az állását, hogy az amit ő csinált eddig, már egy számítógépes program feladata lesz. Annak idején ilyesmiért gőzgépeket vertek szét a rendkívül okos és kultúrált gyári munkások. Nekem ez arra hajaz...
  • sathinel #7
    Ezek a marhák. Nem vették észre hogy a legtöbben azonnal átkapcsolnak ha reklám következik? Bár TV-t nem nézek. Inkább internet. A TV-ben meg csak azt hallom hogy fosnak, hánynak, finganak, véreznek, stb, és ez után minek van értéke????
  • AranyKéz #6
    "televíziók és rádiók vezetői szerint a hirdetések tömegárucikké válnának, értékük pedig csökkenne."

    Már amúgy is tömegárucikkek. És az értékük már hogy is csökkenne, a nulláról?
  • AranyKéz #5
    A profit ellen.
  • arty #4
    ez a cikk egy vicc? mi a ******-ról van itt tulképpen szó ?
  • Tetsuo #3
    Most ez mi pontosan? Mi ellen tiltakoznak??
  • AranyKéz #2
    Mint azt már valaki említette itt az SG-n: "t0rr3nt TV rulez"

    Annyit tennék hozzá hogy "ftp TV rulez too" :D
  • m4G1c #1
    "a hirdetések tömegárucikké válnának, értékük pedig csökkenne."
    most sincs értéke annak a sok mocsoknak, amit szórnak, néha közétesznek egy kis műsort, de utána megy tovább dömping...
    (tudom, a jenkiknél durvább a helyzet, de azért mi is szépen kezdünk felzárkózni)