Gyurkity Péter

Megjelent az Xbox 360 Elite

A Microsoft műhelyében elkészült a konzol legújabb változata, amely nemcsak külsejében, hanem a nagyobb merevlemez és a HDMI-támogatás révén is eltér elődeitől.

Az Xbox 360 Elite névre keresztelt variáns megjelenését kedden jelentette be a szoftvercég. A hivatalos ismertetőből kiderül, hogy a készülék néhány fontos részletében különbözik az eddig megismert változatoktól, a módosításokra pedig az eltérő külcsín hivatott felhívni a vásárlók figyelmét. Lássuk sorban a változtatásokat.


Az Elite nagyobb merevlemezt kapott, az eddig megszokott 20 GB-os háttértárolót ugyanis egy 120 GB-os példány cserélte le. Ezzel egy időben elérhetővé vált a HDMI (High Definition Multimedia Interface) támogatás, vagyis a konzol immár kezeli az új csatolószabványt, alkalmazkodva annak követelményeihez. A külső is megváltozott, hiszen a fehér burkolatot a fekete váltja le, amely nemcsak magán a készüléken, hanem a különböző kiegészítőkön is megjelenik - a csomagban egy HDMI-kábel, a vezetéknélküli kontroller, valamint egy Xbox Live headset is benne foglaltatik.

Egy fontos, korábban is megszellőztetett újítás azonban kimaradt: a konzol chipje nem kapta meg saját új változatát, vagyis a 65 nanométeres gyártástechnológiával készülő utódokra még várnunk kell. Ez kisebb hőleadást és talán némileg növelhető órajelet is jelentene, ennek felbukkanásáig azonban maradni fog az eredeti verzió. A szoftvercég viszont kiemeli, hogy az Elite változat esetében jobb minőséget és vásárlói támogatást biztosítanak, mintegy válaszként a korábban felbukkant kritikákra.

A változásokkal egy időben az Xbox 360 ára is emelkedik, az Elite sorozat tagjai ugyanis 480 dollárért kelnek majd el, szemben a meglévő két változat 300, illetve 400 dolláros ajánlott árával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #48
    Egy kontinensre számítva azért nem annyira hűdesok,bár tény,hogy simán pofozta a többit (csak angliában valami 173ezer kelt el,ha jól tudom)
  • GulaSoft #47
    Új hír:
    A múlt pénteki megjelenést követő hétvégén 600 ezer PlayStation 3 (PS3) videojáték-konzol kelt el az európai áruházakban, illetve szakboltokban.
    Csak európában 600.000-en csak nem tévednek, és már ennyi gépre is megéri fejleszteni.
  • Dzson #46
    Ezt mondták az igzes haverjaid? Szerintem te is tudod, hogy ez nem igaz, csak nyomod a hülyeséget.
  • partizan182 #45
    Attól függ mit értesz szinte minden alatt. Az online játék fizetős. A teljes játékok fizetősek. Demók, videók, chat ingyenes.
  • MasterChief #44
    Jól néz ki új ruhájában az x360, az újítások időszerűek, és nagyon kéne az a 120 gigás vinyó. :)
    Vajon rendeznek majd becserélő akciót? XD
  • cloud.strife #43
    Az télleg igaz, hogy szinte minden online dologért fizetni kell az X-en? :(
  • dez #42
    Csak az első x darabhoz.
  • lcee #41
    mit számolgatjátok hogy az amerikaiaknak nem éri meg?
    Magyarországon úgyse ennyi lesz :)
    Viszont folyamatosan lefele fog menni az ár, és 1x majd eljön az a pillanat amikor az ember azt mondja, "na most jó az ár és megveszem."
    Ennyi.
  • sylverangel #40
    Jöhetne már a 65 nanos változat... Addig már nem éri meg venni x-et... szerintem
  • Mardel #39
    Magyarország sosem a jó árakról, és ajó fizetésekről volt híres. Ez a kizsákmányolás országa.