Gyurkity Péter

Pert indít a Lucent az Xbox 360 miatt

Az Alcatellel egyesülő amerikai cég ismét szabadalmi pert indít a Microsoft ellen, ezúttal az Xbox 360 konzolban felhasznált tömörítési technológia miatt. Korábbi próbálkozásaik sikertelenül zárultak.

Az Inquirer értesülése szerint a Lucent Technolgies kitöltötte az újabb per megindításához szükséges papírokat. Beadványukban az Xbox 360 konzolban felhasznált adaptív kódoló és dekódoló technológia engedély nélküli felhasználását kifogásolják, amire véleményük szerint a Microsoft szándékosan vetemedett. A Lucent az elmúlt években több alkalommal is megpróbálta számon kérni a redmondi cégen a szabadalom felhasználását, azonban törekvéseiket nem koronázta siker.

A szóban forgó szabadalmat még 1993-ban jegyeztette be a vállalat és először két évvel ezelőtt indítottak pert a Microsoft ellen ennek alkalmazása miatt. Akkor két éves vita után a bíróság úgy döntött, hogy a szabadalomban található elírás miatt elejti az ügyet, a Lucent azonban nem adta fel ilyen könnyen. A tavalyi kudarc után kijavították a hibát, ami után a per újraindítását is elhatározták - ezúttal az Xbox 360 kapcsán. A bíróság ugyanis a korábbi döntésben nem tiltotta meg a cégnek az ügy további bolygatását, így lehetőségük van revansot venni. A konzol miatt korábban egy csalódott vásárló indított pert, aki a hibákat kifogásolta.

A Lucent hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy egyesül az Alcatellel, amely a második legnagyobb európai távközlési berendezés-gyártó Európában. Az ügyletet indokolja, hogy a kereslet ugyan nő, de jelenleg már túlkínálat is érezhető a távközlési berendezések piacán. A két vállalat 2001-ben már tervezett egyesülést - akkor az Alcatel a Lucent száloptikai tevékenységére vetett szemet -, azonban a tárgyalások eredménytelenül végződtek.

Egyelőre sem a Microsoft, sem a Lucent nem fűzött kommentárt a hírhez. Előbbi valószínűleg továbbra is tartja magát korábbi álláspontjához, miszerint a technológia alkalmazásával nem sértették meg a cég szabadalmát, míg a Lucent mindent megpróbál majd, hogy bizonyítsa igazát. A vállalat közelebbről meg nem határozott kártérítést szeretne behajtani a szoftvercégtől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yfel #11
    A szabadalom az MPEG2 tomoritessel kapcsolatos (nem tudom, hogy az egesz, vagy csak resze).

    Mint a szabadalmi vitak 80%-a (kb) ezt is peren kivul fogjak rendezni es az elet megy tovabb.

    Az ilyen hireknek nem tulajdonitok tul sok erteket.

    Y
  • adam012 #10
    de lehet nem egy hosszú évekig fejlesztett szabadalom, hanem ez az az eset amikor a kis pióca várja hogy arra járjon egy áldozat
  • dez #9
    Néha akkor is lenyúlják, ha szabadalmaztatva van. Aztán fizetheted a pert.
  • dez #8
    Jó lenne tudni, milyen szabadalmakról is van szó. Mert ha tényleg valami triviális, akkor a Lucent a hunyó, ha meg nem, akkor a MS.
  • UNREG #7
    "A tudás mindenkié, ha valaki felfedezi vagy tartsa titokban a működését és úgy árulja vagy ha triviális, akkor nincs joga levédni, mert a természeti törvényeket nem lehet kisajátítani."



    Ugyanezt mondanád akkor is, ha lenne egy találmányod, amit hosszú évek alatt, pénzt nem sajnálva fejlesztenél ki, mire jönne egy mamuttcég, fogná az egészet és lekoppintaná, mert nem maradt pénzed a levédésre?
  • Vers #6
    a rendszer szar, amig a 2 gombos egér klikket is le lehet védetni az is marad
    a nagy cégek elöszeretettel nyulnak le kisebb cégektöl dolgokat, mert nem is biztos hogy van pénzük ügyvédekre
    a másik a hiéna fajta meg minden szart bejegyeztet, és valami majdcsak bejön belölük
    de igazi kutatomunka nem áll mögöttük
  • Macc #5
    Mai MS adag:)
  • JZO #4
    Csak olvasom ezeket a pereket és egyre inkább hányhatnékom van az egésztől. A tudás mindenkié, ha valaki felfedezi vagy tartsa titokban a működését és úgy árulja vagy ha triviális, akkor nincs joga levédni, mert a természeti törvényeket nem lehet kisajátítani.

    Mindenki munka nélkül akar ott pénzt keresni. Undorító zabáló, kövér, hájas beképzelt amcsik.
  • fawcet #3
    Ha rábizonyítják akkor plussz nyereség a cégnek. Sajnos ez is benne van a pakliban.
  • Praetor #2
    Szegény Májkrémszaft...