Berta Sándor

Kétszeres börtönbüntetés egy szoftvermásolónak

Egyre többször kapnak letöltendő szabadságvesztést a szoftvermásolók. Oliver W. korántsem ismeretlen a német hatóságok előtt, hiszen jelenleg is jogerős hároméves börtönbüntetését tölti szoftverek illegális másolásáért. Ez azonban nem befolyásolta a mostani perének kimenetelét.

Az új ügyben a Frankfurti Tartományi Bíróság mondta ki az ítéletet. A testület a férfira 21 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki és arra kötelezte, hogy amint letöltötte a másik büntetését, két éven belül köteles kifizetni 30 000 euró kártérítést az érintett szoftverfejlesztőknek. Amennyiben ezt az összeget nem fizeti meg, akkor le kell ülnie a mostani ítéletben rá kiszabott 21 hónapos börtönbüntetést.

Oliver W. azzal próbált meg védekezni, hogy korántsem tett szert annyi bevételre a másolt szoftverekből, mint amekkora összeg őt ezekért megillette volna, így eladósodott és képtelen kifizetni a 30 000 eurós kártérítést. A Business Software Alliance (BSA) jogi képviselőinek azonban emiatt nem esett mega szívük a halmozottan visszaesőnek számító férfin és az ítélethirdetés után bejelentették, hogy polgári peres eljárást indítanak ellene.

"Oliver W. régi bírósági ismerősünk, akit már eddig is többször elítéltek illegálisan másolt szoftverek miatt. Az ő esete nagyon jól példázza, hogy az interneten is van jog. Ebben az ügyben is több száz embert vágott át, arról nem is beszélve, hogy a szoftverfejlesztő cégeknek nagyösszegű kárt okozott, miközben ő az egész ügyleten 29 000 eurót keresett. Ám úgy tűnik, csak most, itt a bíróságon tudatosult benne, hogy újra börtönbe fog kerülni" - jelentette ki Dr. Oliver Wolff-Rojczyk, a BSA jogi tanácsadója. "Fontos ez az eset. Az illegális szoftvermásolók ártanak az internetes kereskedelemnek. De bárki, aki figyel, kiszűrheti és feladhatja őket a rendőrségen" - mondta Georg Hernnleben, a BSA közép- és kelet-európai igazgatója.

Az IDC aktuális tanulmánya szerint egyébként csak az Egyesült Államokban az online aukciósportálokon eladásra kínált programok fele illegális másolat, ráadásul 12 százalékukat módosították is, így kártevőket vagy kémprogramokat tartalmazhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • craesh #11
    idiota reklám csikokat takaritsd már ki a szenny hozzászolásodbol...

    rühellem az ilyen eröltetett spam reklámfogásokat.
  • Black Ice #10
    LOL néztem az oldalt. Sehól nincs rajta semmiféle elérhetőség csak egy telefonszám.
    06 20 311 4207
    Azért tényleg katasztrófa a design. Már ez is önmagában legalább megér egy évet bent a böriben.
  • fflx #8
    ez a mondat, hogy "De bárki, aki figyel, kiszűrheti és feladhatja őket a rendőrségen" annyira meghato

    rogton kedvem tamadt feljelenteni valakit
  • Zivos #7
    Raklikkelsz :-). Egyebkent ha te masolod a sw -t, akkor nem is 1 emberen kovetsz el emberolest, mert szegeny sw gyartok, forgalmazok es csaladtagjaik ehen fognak halni. Tehat szerintem is jogos - sot keves -, mert a masolas altal tomeg gyilkossagot kovetsz el.
  • tviktor #6
    Ezzel az oldallal, hogy lehet becsapni valakit?

    Hiába néztem, hogy hol tudnék "várásolni" a webshopban, sehol nem lehetett. Tényleg csak egy kép az egész.
  • Black Ice #5
    egyik ismim aki kinyírta a feleségét, mikor veszekedtek . Ő csak 5 évet kapott.
    Hirtelen felindulásból tette.
    Ellenben a viszkis 17 évet kapott.
    szóval érted.


    http://layerswebshop.hu/nyeremenyjatek.html

    Vigyázzatok. Egy csaló szedi áldozatait a neten. Ne ugorjatok be neki.
  • waterman #4
    tényleg mennyi jár emberölésért? mert ez a fazon most ül 5-6 évet, egy gondatlanságból elkövetett emberölésért mennyit kap az ember? mert azt hiszem a kettő korántsem ugyanaz a kategória. ha a két bűncselekményt arányosan akarnánk bűntetni, akkor a gondatlanságból elkövetett emberölőt már a bíróságon lőnék "véletlenül" hátba. szvsz. a multik össze vissza pénzelik a bírókat, vagy mást el sem tudok képzelni, mert annyira nem arányos a bűntetés, hogy nem tudom miért nem tűnik fel a jogvédőknek. talán őket is kenik a multik..

    #2 : az a linkelt oldal valódi? mert ha igen, kapásból azért beperelném őket, mert irtózatos a webdesign.. egy kép az egész..
  • avman #3
    sztem meg a névtelen feljelentősdi nem az az össznépi játék, amiben részt vennék, még egy nemesb cél érdekében sem. bár meg kell hagyni, kelet- és közép-európában (de főleg németországban) nagy hagyománya van...
  • Black Ice #2
    LOL
    Én tudok egy netes csalóról aki a neten keresztűl veri át az embereket.
    Nem értem miért nem őket zárják el.
    Aki a kis embereket károsítja meg azt már nem is kell börtönbe zárni cask ha nagy multikat vesz le?

    Nézzétek meg a casló oldalt.

    http://layerswebshop.hu/nyeremenyjatek.html


    Jó lenne ha többen is fel jelentenénk mert így egyedül nem biztos hogy utánnanéznek,
    egyébként meg e-mailspammekkel szedi áldozatait.

    Szerintem intézzük el a száját.
    Egy telefon megér annyit,hogy vissza tudjunk vágni a spammereknek. Remélem a pokolra jutnak . :)
    Az erő legyen veletek.
  • BCs design #1
    érdemeseb lesz embert ölni :D