Berta Sándor

8 éve üldöznek egy bécsi másolót

Az osztrák igazságszolgáltatásnak közel tíz éve ad folyamatos munkát egy a fővárosban élő szoftvermásoló. A férfi 1998 óta másol illegálisan játékokat és programokat.

Az első esete peren kívüli megegyezéssel zárult, a másodikban csalásért és okirathamisításért ítélték el. Végül a Microsoft perelte be, mert egy külön erre a célra bérelt lakásban több mint 6500 illegális szoftvermásolatot - köztük a Windows XP Professional kalózkópiáit - készítette el.

A redmondi konszern feljelentése után az illető elmerült az alvilágban, ezért nem tudták elfogni és bíróság elé sem állíthatták. A 44 éves férfi egy újabb tárgyalási napon sem jelent meg, ezért az eljárást felfüggesztették, a tárgyalásokat bizonytalan ideig elnapolták. A bíróság mindenesetre elrendelte, hogy a legközelebbi tárgyalási napon, bármikor is lesz az, a rendőrség vezesse elő a bécsi másolót.

A rendőrök egyébként a házkutatás alkalmával összesen több mint 6500 illegális játék- és szoftverkópiát találtak. A CD-ket három egymással hálózatba kötött számítógép éjjel és nappal egyfolytában készítette. Korábbi tárgyalásokon a férfi a kérdésre, hogy miért csinálja ezt, ironikusan annyit válaszolt: "Valamiből meg kell élnem!"

A banánhéjat egy feladott újsághirdetés jelentette a számára, elővigyázatlan volt és lebukott. A Microsoft 56 000 euró kártérítést követel a másolótól, azonban mivel az az orruknál fogva vezeti a nyomozókat, kérdéses, hogy az ügynek valaha a végére tudnak-e járni és a vállalat valaha megkapja-e a kért kártérítését.

Ausztriában egyébként száz szoftver és más program közül 26 másolt, ez az egyik legjobb arány az egész Európai Unióban és a világon. Azonban a Business Software Alliance (BSA) szakértői arra számítanak, hogy hamarosan a sógoréknál is erősödni fog az illegális szoftver-, játék-, film- és zenemásolási kedv.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #36
    "Egy jol mukodo demokraciban ha valaki tudja igazonli, hogy van annyi kifizetett licensze amennyi szoftver a gepein, akkor nem buntethetik meg azert mert modositott peldanyokat futtat."

    Ez így is van a cégeknél. Otthon viszont senki sem tud ellenőrizni, így ez nem megoldás.
  • killahdog #35
    grandpenge: abszolut igazad van :)

    2*140 ezres vga sli be kötve, de másolt xp-t használnak. :)
  • kvp #34
    "Azok a "sok-ezrek" akik már illegálisan letöltötték és használják a Vista-t gondolom "rá voltak kényszerítve". Ne vicceljünk már."

    Nekem otthon ott a polcomon az eredeti winnt 4-es cd. Azt megvette az ember es amig csak egy gepre rakta fel egyszerre, addig minden torvenyes volt.
    Ezert van meg mindig win98 az egyik gepemen, mivel az volt rajta oem-ben.

    A windows xp-t aktivalni kell. Akkor is ha nem akarom kozolni senkivel hogy mikor es mit raktam fel a gepemre. (demokraciban el kellene hinniuk hogy alapvetoen nem kovetek el torvenysertest) Ezzel szemben egy ido utan a rendszer internetes aktivalasnal kozli, hogy csak telefonon lehet. Akkor is ha eredeti a lemez csak a harmadik alkatreszcsere tortent egy honapon belul. (a hires azsiai minoseg miatt) Ezek utan, amikor egy ejjel torteno ujratelepites soran kiderul hogy itt nincs 24 oras telefonos ugyelet, akkor mit tegyen az ember?

    a) mindig vesz egy uj doboz szoftvert a kulcs miatt
    b) var amig megengedik neki hogy hasznalja a kifizetett szoftvert
    c) keres valami alternativat
    d) ha nincs alternativa akkor felrak egy olyan valtozatot amin nincs vedelem

    Ebbol a c) es a d) tunik elfogadhatonak. Egy jol mukodo demokraciban ha valaki tudja igazonli, hogy van annyi kifizetett licensze amennyi szoftver a gepein, akkor nem buntethetik meg azert mert modositott peldanyokat futtat. (jelenleg nem ez a helyzet) Valoszinuleg ezert nem ad el a microsoft egy programot sem, csak lincenszeli oket. (igy o marad a tulajdonos es barmikor visszaveheti vagy megvaltozthatja a felteteleket)
  • bakagaijin #33
    Ki van arra rákényszerítve, hogy Office-t használjon? Meg aki adóbevallást akar csinálni, de láttam egyetemet is, aki előírta hogy diplomamunkát csak és kizárólag ezzel és ezzel a verziójú Word-el fogadja el...

    Office-ra legalább létezik jó alternatíva, ott a thinkfree. Win-t egyébént lehet venni fillérekért is, a használtpiacon. Elvégre a Win minősége azáltal hogy valaki használta pár évig, nem romlik még jobban. Úgyis sokan áttérnek Vistára, meg fog jelenni a piacon a sok már nem használt xp. Most Win2K Pro licenszeket 10 EUR alatt lehet már kapni.
  • Grandpenge #32
    Belepofáznék én is egy picit. Aztán lehet fikázni.

    Egyetértek azzal, hogy rá van a többség kényszerítve a windows-ra.
    Az használ linuxot (egyebet) aki mazohista és szeret szívni. (mert ugye valljuk be, hogy sok problémába ütközik az átlagfelhasználó, ha más oprendszert választ)

    De....!
    Egy windows XP kb 30 ezer forintba kerül.
    5 évre veszed meg. (ha megveszed)
    Tehát kb 500 Forint per hó. Villanyszámlára is jóval többet fizetsz ki, mégse lopod az áramot, arra hivatkozva, hogy az ELMŰ monopolhelyzetben van.

    Az Office-t pedig szerintem kár belekeverni a dologba.
    Ki van arra rákényszerítve, hogy Office-t használjon?
    Megmondom: Senki. Használja az, aki csicsás leveleket, miegyebeket akar küldözgetni és van rá pénze. Egy levél, email, vagy bármi megírásához nem szükséges a (valóban) drága office-t használni.
    És ha nekem küld valaki ilyen formátumban bármit, ahhoz ingyen ott van a microsoft oldalán a megfelelő program a megnyitásához-elolvasásához.

    Mellesleg az xp-t 10 ezer ember írta 5 éven keresztül.
    Ha én egyedül írtam volna 50 ezer évig, én is megkérném az árát.:)

    Azok a "sok-ezrek" akik már illegálisan letöltötték és használják a Vista-t gondolom "rá voltak kényszerítve".
    Ne vicceljünk már.

    Összefoglalva: videókártyára fussa félévente több-tízezer forint, oprendszerre meg 5-évente se?

    Akkor ez most hogy is van?

    Arra is
  • alma2 #31
    Ott a pont.
  • GulaSoft #30
    Tegnap beszélgettem a 10 éves fiamml, mert azt kérdezte miért nem büntet meg minket a Microfos ha lopjuk az xp-t.
    Elmagyaráztam neki, hogy azért mert ha venni kéne, az emberek nagy része linuxot használna azt szokná meg és a munkahelyén is azt igényelné.
    De mivel nem törődik a lopással (sőtt hát amilyen csirke védelmei vannak kifejezetten bátorítja is), ezért a gyerekek ezzel nőnek fel, nem is keresik az alternatívákat, a munkahelyen is ezt igénylik, és a cég már kénytelen ezt szart megvenni, mert őket viszont ellenőrzi a BSA.
    És felfogta.
    Hogy itt ezt egyesek miért nem fogják fel?
  • irkab1rka #29
    A BSA menjen a faszba, a rendőrök meg kapják el ezt a szoftverkalózt végre.

    win-win


    Alien, persze most mondhatnám azt, hogy hülyeséget beszélsz:
    A minimálbér 60k, a ferrari trestarosa meg 30 milla, hát persze hogy ellopom. (igen a ferrarit nem könnyű másolni :), de nem az a lényeg, hanem az indoklásodban hivatkozott különbség az árak és a jövedelmek között)

    Egy új játék 10-30$ a steam-en, veszek is havonta egyet (a Darwiniát NE vegyétek meg, ötletes és jópofa játék, csak összesen 10 pálya van benne :)
    A battlefield2 is 30$

    A szoftver 'illegális' másolásakor (most arról beszélek, mikor nem pénzért adod tovább amit lemásoltál!) csak annyi a gáz, hogy kb 30-200 ember 1-2 évig dolgozik valamin, ami nagyon sok pénz, nem dolgoznak ingyen. Viszont utána szinte ingyen másolja a cég a mastercd-t (dvd-t:) és igy óriási profitot csinál. Ugyanez van a filmekkel.
    Ingyen senki nem fog dolgozni, a játékiparba senki nem fektet be, ha nem térül meg (...jobban, mint más befektetések esetén).
    Viszont ha azt mondod, hogy van harware-ed futtatni az új játékokat, akkor nem értem, miért nem veszed meg a HL2-t vagy a CS:S-t. Az egyik 30$, a másik meg 20$, a battlefield2 is 30$. Persze ez neked nem elég új :) Na mindegy, a szoftverek 'illegális' másolása egy természetes reakció a túlzott reklámozásra. Hidd el nekem, nincs is akkora szükséged azokra a játékokra, mint amennyire gondolod.

    nethyrrea: a macintosh meg nem is létezik. muahhhahaha
  • BiroAndras #28
    Azért azt se felejtsétek el, hogy ezek az árak nem a mi pénztárcánkra lettek szabva. Egy nyugateurópai, vagy amerikai fizetésből nem gond megvenni se a win-t se az office-t, de még a 6000Ft-os DVD-t se.
    És hogy egy termék mennyibe kerül, nem csak azon múlik, hogy te mennyiért tudod megvenni, hanem azon is, hogy mennyibe kerül elkészíteni (igen, a szoftver fejlesztés is pénzbe kerül).
  • alien47 #27
    Nem ertem miert csodalkoznak a kiadok. A minimalber 60.000 Ft egy eredeti jatek meg 12.000 korul egy oprendszer 20-25. Kicsit sok a haszon egy programon. Gondolom ha egy uj jatekot 5000 Ft ert adnanak(a keresetek es az aru ertekenek aranyaban az USAban igy van) akkor nem iratna boldog boldogtalan a programokat hanem megvenne eredetiben. Magyarorszagon viszont mindenki rarakja a kis hasznat es mindenki hirtelen akar meggazdagodni a tobbiek rovasara. Ez a problema, addig pedig a masolas rulez es kapja be az osszes kiado.......