Többen kétségbe vonják, hogy a százdolláros laptop - amely árában inkább 150 dollárhoz áll közel - megoldást jelentene a fejlődő országoknak. A projekt kezdeményezői azonban kitartanak elképzelésük mellett és egyre többen támogatják őket.

Az olcsó laptop jelenlegi helyzetéről a New York Times készített egy terjedelmesebb összeállítást, amelyben megjelennek az érvek és ellenérvek, az MIT és Nicholas Negroponte elképzelései, valamint az eddigi eredmények, amelyekről mi is folyamatosan beszámoltunk. Az ágazatban többen - így például két óriás, az Intel és a Microsoft - is kétségeiknek adnak hangot, a célországok azonban többnyire várakozással tekintenek az elkövetkező időszak felé. A százdolláros laptop azonban csak nekik készül, a fejlesztők kizárnák a körből a fejlett országok vásárlóit.

Az ellenérvek már júniusban felbukkantak több szereplő részéről. Jól tudjuk, hogy az Intel saját megoldáson dolgozik: szerintük az ár nem annyira lényeges, ők inkább egy hagyományos hordozható gépet képzelnek el, amely jobban hasonlít a megszokott fejlesztésekre. Álláspontjuk szerint a speciális megoldások nem állják meg helyüket, mivel a túl sok kompromisszum a készülékek lebutításához, a funkciók leszűkítéséhez vezet. Egyre növekszik azonban a támogatók száma: az Inter-American Development Bank kölcsönökkel járul hozzá a laptop terjedéséhez, a nagyarányú vásárlásokhoz.


Az MIT fejlesztésének alapvető problémája a gyártási költségek leszorítása volt. Ennek jelentőségét jól mutatja, hogy egyedül a kijelző került volna 100 dollárba, márpedig a cél éppen ezen összeg elérése és megtartása volt. A megoldást az Intel egy volt mérnöke, Mary Lou Jepsen találta meg, aki egy bravúros megoldással a költséget 40 dollárra, a fogyasztást pedig 80 százalékkal szorította le, az pedig már csak egyfajta bónusz volt, hogy az újonnan megszületett kijelző még erős napfényben is olvasható maradt. A kimaradozó, vagy éppen nem elérhető áram helyettesítéséről új ötletek révén gondoskodnak: eredetileg egy kurblit alkalmaztak volna, ezt azonban elvetették, helyette lábpedált, illetve egy kart találtak ki, amelyet mindössze néhányszor kell meghúznunk.

Jelenleg mintegy 3 millió példányra van érdeklődés, amelyet Negroponte szerint 2007 közepére 5 millióra tornászhatnak fel. A gyártásról a tajvani Quanta Computer gondoskodik, amely a kutatócsapattal ellentétben némi profitra is szert tesz majd. Kezdetben az ár 140 és 150 dollár között lesz, amelyet a tervek szerint 2008-ra csökkenthetnek 100 dollár közelébe. Nagy hangsúlyt helyeznek az alacsony fogyasztásra: az egész masina mindössze 2 wattot igényel, amely a kijelzőnek, a merevlemez hiányának, valamint az AMD processzor takarékos üzemmódjának köszönhető. Operációs rendszerként a Linux egyik változatát szállítják, amely egy speciális térképen keresztül mutatja a közelben tartózkodó, a vezetéknélküli hálózaton keresztül elérhető többi készüléket.

Az internetelérésről többféle megoldás gondoskodik majd. Néhány országban, így Líbiában műholdakat, másutt, például Nigériában, a meglévő hálózatot veszik igénybe, egyes régiókban pedig nagy hatótávú Wi-Fi antennákkal terjesztik ki a felhasználási területet. A készülék az otthonokban a vezetéknélküli hálózaton keresztül kapcsolatban marad a legközelebbi szomszéddal, ennek hatósugara valamivel több mint fél kilométer. Az internet így jut el olyan helyekre, ahol eddig csak álmodhattak erről.

Ami az iskolai felhasználást illeti, Negroponte és csapat bizakodó, szerintük forradalmat indíthatnak el a fejlődő országok oktatásában. Olyan véleményeket is hallani azonban, miszerint ez túlságosan naiv felfogás, és a laptopok önmagukban nem idézhetnek elő jelentős változásokat. A kritikusok szerint a fejlesztők nincsenek tisztában az oktatás valós helyzetével és lehetőségeivel. Az biztos, hogy az MIT kizárná a fejlett országok vásárlóit: nekik a hagyományos, 450-500 dollár közötti laptopokat ajánlják, amelyeket nem kifejezetten rossz körülményekre terveztek.