Berta Sándor

Lassan testet ölt a 100 dolláros notebook

A sorozatgyártás a tervek szerint, a megrendelések beérkezése után, 2006-an kezdődne meg. Rossz hír ugyanakkor, hogy a terméket nem lehet majd kereskedelmi forgalomban kapni.

Az első megrendelések már a jövő hónapban befuthatnak a terméket fejlesztő és készítő Massachusetts Institute of Tecnology Media Lab részlegéhez (MIT). Mint ismeretes, az amerikai technológiai intézet médialaboratóriuma, illetve az intézmény egykori alapítója és vezetője, Nicholas Negroponte januárban bejelentette, hogy olcsó laptopokat akarnak készíteni a harmadik világ szegény országainak. Azonban ahhoz, hogy a gyártás beindulhasson, legalább egy hatmilliós megrendelésre van szükség.

Nicholas Negroponte elmondta, céljuk, hogy minden harmadik világbeli szegény gyereknek eljuttassanak egy notebookot. Ezzel párhuzamosan pedig a gyerekek lakóhelyéül szolgáló városokat el akarják látni szélessávú internet-elérésekkel, valamint a helyi iskolákban is új tantárgyakat vezetnének be, hogy a kicsik tudjanak élni az új technológiával és a hordozható számítógépekkel. Negroponte kijelentette: jelenleg is több országgal tárgyalnak egyidejűleg. Így például szinte biztosra vehető, hogy Kína három, míg Brazília egymillió laptopot fog rendelni. Ezenkívül a közeljövőben három további ország, egy afrikai, egy közel-keleti és egy délkelet-ázsiai állam rendelne az olcsó notebookból.

Az új notebook előnye kétségtelenül az olcsósága, mivel a terjesztési és a reklámköltségekre nincs szükség, így a termék ára valóban 100 dollár lehet. A jelenlegi specifikációk 500 MHz-es processzorral, 1 GB memóriával és 1024x768-as, háttérvilágításos kijelzővel számolnak. Szintén a költségek alacsonyan tartása véget a notebookokra Linux operációs rendszereket és Staroffice-t fognak telepíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ascension #36
    "The cost of materials for each laptop is estimated to be approximately $90, which includes the display, as well as the processor and memory, and allows for $10 for contingency or profit."

    kíváncsi vagyok mennyi lesz a valós ára, mert ez azt írja hogy ebben az árban a vinyó nincs benne, gondolom az majd a megrendelések alapján kiderül melyikbe mekkorát rakjanak és ez majd az árat befolyásolja jelentősen.

  • Vorpal #35
    Azér remélem valakinek lejött, hogy AFRIKA legutolsó putri városában ahol az átlag havi kereset 16 dollár mennyi az a 100$???
  • Mice #34
    én pölö azért mert utálok papírra körmölni és soxorta annyi tempóval tudok gépelni. nekem füzet gyanánt nagyon bejönne egy amikor az oktató nyomatja az anyagot 3 órán át és csak hadar. amúgy is minden füzetem elektronikusan tárolom mivel papíron elvész, rendszerezhetetlen, ellenben ha valaki nem akar gari nélküli aksi miatt hazárdjátékozni akkor egy p3-as notebookot messze nem 100dollárért vágnak hozzá...
    én pl. ezért örülnék egynek...
  • Mice #33
    valószínű hallod :))
    nem tom, de én valahogy még mindig azt látom, hogy a fejlettebb országokban a szegényebbekhez képest kevésbé viselkednek az emberek nyulakként...

    az más kérdés, hogy ez kevésbé tűnik fel a lakosságlétszámban mert nagy a minusz
  • fie #32
    Nem értem miért is irigylik egyesek ezt a notebookot. 500Mhz proci, sima LCD 100ms-os válaszidővel.
    És megint tisztázék pár fogalmat, ami a hacker és a cracker közti különbség:
    A hacker = barkácsoló, ártalatan programozó.
    A cracker = ő töri fel a programokat, szervereket.
    (Nem feltétlen rendelkezik programozói tudással - gondolok itt a tutorialokra).
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Hacker
  • fflx #31
    egyebkent 40-60e Ft-ert hasnolo kaliberu notebookot lehet mar kapni. (hasznaltat)
  • fflx #30
    termeszetesen senki nem gondolta, hogy billy nem akar minden gepre win-t telepittetni. (es nem ingye)
  • fflx #29
    szerintem azert nem art az a sok memoria, abbol ugyanis sose eleg. egyebkent meg nem jatszatni akarjak a szerencsetlen gyerekeket.
  • Alfa Of NS #28
    "100$ -os notebook, tenyleg bejon Billy jovokepe, a (majdnem) ingyenes hardverrol :)"

    Csak Bill baratunk ugy kepzelte el, hogy:
    olcso gep = ingye hardver + draga win

    :)
  • fflx #27
    hat igen, Kina 3, Brazil 1, A maradek 2-t meg csak osszeszedik innen onnan... es akkor a forgalomba kerult 6 millio uj pc felboritja a windows - linux, aranyokat :). de persze legtobb helyen egy azonnali windows installal lehet szamitani :)