Gyurkity Péter

Jön az Intel olcsó PC-je

Az Intel bemutatta májusban bejelentett programjának első kézzelfogható eredményét, amely többek között az MIT százdolláros laptopjával veszi fel a versenyt. Olcsó komponensek, kicsinyke kijelző - olcsó PC Intel módra.

A DigiTimes néhány részlettel egészítette ki az eddigi információkat, miután a processzorgyártó az Intel Developer Forum alatt a közönségnek is bemutatta fejlesztését. Nagy meglepetés nincs, a vállalat továbbra is úgy gondolja, hogy egy hagyományos, de olcsóbb alkatrészekből összeállított változat eredményesebb lehet a speciális komponensekből álló egyedi megoldásoknál. Ezen gondolat jegyében született meg a "Classmate PC", kifejezetten a fejlődő régiók igényeihez szabva.

Nézzük a hardveres részleteket a tajvani lap közlése alapján. A hordozható számítógép szíve egy Celeron M processzor, amely Intel 915GMS chipkészletre, 256 MB DDR memóriára, valamint 1 GB-os NAND flashmemóriára támaszkodik, ez utóbbi a hagyományos merevlemezt helyettesíti. A meglehetősen kicsi, mindössze 7 hüvelykes kijelző legfeljebb 800x400-as felbontást támogat, operációs rendszerként pedig a Windows XP beágyazott eszközökbe szánt változata teljesít majd szolgálatot.


Az olcsó laptop egyébként a World Ahead program keretében jelenik meg, amely eddig összesen 30 országban indult útjára. A cél éppen ez, vagyis az eddiginél szélesebb körben elérhető - megfizethető - konfigurációk összeállítása, és piacra dobása azokban a régiókban, ahol a többség még nem élvezheti az információs korszak nyújtotta előnyöket. A Classmate 2007 első negyedévében bukkanhat fel, de a cég máris jelezte, hogy a végleges változat és az árazás különbözhet a most bemutatott prototípustól.

Árban egyébként némileg lemaradnak az MIT ajánlatától, hiszen a várakozások szerint ez 250-400 dollár közé tehető. Igaz, a kurblis laptop esetében sem tudják tartani a névben is jelzett kezdeti árat, de a 130-140 dollár még mindig jóval kedvezőbb - nemsokára eldől, melyik koncepció arathat sikert a fejlődő országokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • longdrink #30
    ari
  • axxe72 #29
    Valaki bedobhatná a kurblis csoda linkjét, mert nem találom. Rohadt kiváncsi lennék rá!
    THX!
  • HJPOWER #28
    Költségek a tömeggyártás miatt nem mehettek 10 dollár fölé szerintem. Ez egy rakás! ;) és kina kapja be még mindig!
  • abzu #27
    Hogy néz ki EZ?
  • Axon #26
    Nekem is rögtön ez jutott az eszembe :-)
    Vajon vindóz nélkül mennyibe kerülne ez a kis doboz?
  • kvp #25
    Azert hasznalhatonak tunik, csak harom dologban ter el:
    -a processzor fogyasztasa miatt iskolaban is csak halozatrol hasznalhato (kurbli sincs hozza)
    -a kijelzo azert szelesvasznu es ilyen kicsi, mert a legolcsobb kinai dvdlejatszokbol szarmazik (egyebkent 800x480-as)
    -nincs erintokepernyo, igy irotablakent sem hasznalhato, elforgatva konyvolvasasra meg annyira sem

    Viszont ezt meg olcsobban ki lehet hozni mint az olpc gepet. (es a windows miatt negyszer annyiert eladni) De legalabb mar nem az asztali pckre eskusznek mint fel eve.
  • Benoke #24
    Ezzel a masinával gyakorlatilag hülyére veszik a szegényebb orzságokban élő embereket. Azért mert ők anagy intel. Hát elmennek a búsba ezzel a baromsággal. Ez minden csak nem használható gép. Esetleg gyerekeknek kutyát dobálni, de arra meg egy vacak kavics jobb.
  • GulaSoft #23
    Ez mekkora egy kalap szar a kurblis laptophoz képest!
    Ráadásul winfossal.
    Persze hogy fikázta az intel is meg a mikrofos is a kurblis laptopot. Most már értem. Mindjárt megnézem annak a kijelzőnek a specifikációját aztán röhöghetünk együtt.
    7.5 col.
    1200*900 monó és most nem találom mennyi szinesben.
    Ráadásul wifi meg minden okos dolog benne, a kurbliról nem elfelejtkezve.
    (egyébként olvasáshoz az 1200*900 az több mint elég)
  • tacsaby #22
    Én nem hiszem, hogy a harmadik világ országainak, vagy a szegény sorban élő embereknek, akik naponta a túlélésért küzdenek és a nyugati ember számára elképzelhetelen szegénységben élnek, az lenne a legfőbb gondja, hogy olcsó pc-hez és internethez jussanak! Egy ilyen kütyü kicsit sem javítana az esélyeiken.
  • Berber #21
    Menten kiderül, hogy fejlődő ország vagyunk, és hozzánk már régen hordják a kurblis gépeket, csak a miénk még első szériás, és nagyobb manókat építettek be tekerni! A fali csatlakozó meg kamu. Vajon mit tudnak a nyugati gépek? Waooooooo!