Gyurkity Péter

GeForce 7950 GT és 7900 GS - beújít az Nvidia

Alapos átrendezésbe kezdett az Nvidia a csúcskategóriában: a GeForce 79xx-es sorozat egyes példányai eltűnnek, mások pedig új köntösben tűnnek fel, az eddigieknél kedvezőbb árakon.

A vállalat közleményben tudatta, hogy a mai napon útjára indították a tágabb értelemben vett csúcskategória két új jövevényét, a GeForce 7900 GS és 7950 GT jelzésű chipeket. Előbbi a már jól bevált és méltán népszerű 7900 GT butított változata, utóbbi pedig a 7900 GTX kistestvére, bár nevében arra utal, hogy az abszolút listavezető 7950 GX2-höz van több köze. Eltűnik viszont a süllyesztőben a sokak által kedvelt és már említett 7900 GT, amelyből - a csúcskategóriában egyedülálló módon - még passzív hűtésű változat is készült, mégpedig az MSI jóvoltából.

Vegyük szemügyre közelebbről az első jövevényt. A szeptember 14-én megjelenő 7950 GT szinte mindenben a 7900 GTX-re hajaz: a pixel és vertex shaderek száma 24, illetve 8, az 512 MB memóriát 256 bites busz szolgálja ki, egyedül az órajel csökkent, hiszen ez a mag és a memória esetében 550, illetve 1400 (700) MHz. Az adatok alapján egy GTX-et kapunk 10 százalékkal alacsonyabb órajelen, vagyis igen erős kártyáról van szó. Ennél jóval érdekesebb azonban, hogy mindezt 300 dollárért, azaz nagyjából 65 ezer forintért kínálja a cég, miközben az elődhöz ennél csak drágábban juthatunk hozzá.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A 7900 GS -ről már korábban szót ejtettünk: a kivonuló GT lassabb változata 20 pixel és 7 vertex shadert, valamint 256 MB memóriát nyújt 256 bites vezérlővel 450/1320 MHz-es órajelen, itt sem kell tehát szégyenkeznie a gyártónak. Az ATI Radeon X1650 fő ellenfeléül szánt kártya ráadásul szintén kedvezőbb áron kerül forgalomba, 199 dollárért (43 ezer forintért) ennél jobb ajánlatot nemigen kapunk. Üröm az örömben, hogy visszavonul a 7900 GT, amely sokaknak szerzett kellemes pillanatokat, és a teljes GeForce 7 család egyik kiemelkedő példánya volt.

Érdekes részletre hívja fel a figyelmet az X-bit Labs, amely a legfrissebb ForceWare meghajtó szoftverben egy harmadik változat, a 7900 GTO nevére bukkant. Az Overclockers nevű oldal szerint ez a kártya 650/1320 MHz-en fut, shadereinek száma 24/8, a memória mérete 512 MB. A GTO teljesítményben mindössze 2-3 százalékkal marad el a 7900 GTX-től, ám szintén 300 dolláros áron érkezik, vagyis újabb erős taggal gyarapodhat a család.

A Nvidia kínálata tehát a következőképpen alakul: a csúcskategóriában négy kártya foglal helyet, a 7950 GX2, a 7900 GTX, a 7950 GT, valamint a 7900 GS (amely átlóg a középkategóriába), ezek alatt a 7600 GT és GS helyezkedik el, a belépő szintet pedig a 7300 különböző változatai, valamint az újonnan megjelenő GeForce 7100 GS alkotják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #25
    (Valószínű, hogy a VGA csatlakozó egyes forrasztásai engedték el magukat.)
  • dez #24
    "Vagy kontaktushiba van valahol"...
  • reiko #23
    Furcsa dolgok történtek.. elvittem egy masik gepbe a kartyat ahol szintugy vörös szine volt mindennek(boot kepernyo is) aztan hazahoztam 1-2 napig meg vörös volt minden aztan tegnapra megjavult, jok a szinek ...
    /dez, azert kosz ;) /
  • dez #22
    Nem arról beszélsz, hogy csak kék és zöld szín van? Mert akkor elszállt a vörös. Talán csak a monitorkábelben szakadt el a vörös ere. Vagy kontaktushiba van valahol. De az is lehet, hogy a kártyán szállt el a vörös szín, és az is, hogy a monitorban.
  • reiko #21
    nemtudom van e valakinek ilyen kártyája -> Inno3D Geforce 7900 GS
    Nekem van, mostmár nemsokára csak ugy mondom hogy volt.. A kártya nálam beszart.. A képernyőm ULTRAIBOLYA Színű ..:D Majd meg vakulok tőle, ilyet még nemláttam. Azért írok hátha valaki tapasztalt már ilyet, és tudja-e hogy lehet-e az effajta problémát kiküszöbölni.. megjavítattni? Válaszokat előre is köszönöm
  • BiroAndras #20
    A legegyszerűbb megnézni, hogy újonan kb. mennyi egy hasonló konfig. Ahhoz képes a korától és állapotától függően valamivel kevesebbért lehet eladni.
    Ránézésre kb. 80-100 ezer körül lehet (az X800 messze a legtöbbet éri az egészből).
  • pbla #19
    Megtudná valaki mondani, hogy kb mennyit ér az alábbi gép:
    CPU típusa Intel Pentium 4E, 2800 MHz (21 x 133)
    Alaplap neve Asus P4R800V-Deluxe
    Alaplapi lapkakészlet ATI Radeon 9100 IGP
    Rendszer memória 1024 MB
    Videokártya RADEON X800 Series (256 MB)
    Lemezes meghajtó QUANTUM FIREBALLP AS20.5 (20 GB, 7200 RPM, Ultra-ATA/100) Lemezes meghajtó Maxtor 6Y080L0 (80 GB, 7200 RPM, Ultra-ATA/133)
    Optikai meghajtó ASUS DRW-1608P2
    Optikai meghajtó AV5049A YVI890T SCSI CdRom Device Optikai meghajtó HP DVD Writer 520n
    BIOS tulajdonságai:
    Gyártó Phoenix Technologies, LTD
    Verzió ASUS P4R800-V DELUXE ACPI BIOS Rev. 1008
    Aero Cool JR SV ház
    Codegen 400W-os táp
  • bloodrayne2 #18
    Sziasztok!
    Megtudnátok mondani milyen hűtése van a Inno3D GeForce 7950 Gt-nek?
  • BiroAndras #17
    Nem csodálom. A 7600GS sok-sok generációval fejlettebb. Ráadásul az MX-ek sose voltak gyorsak.
    Tavaly egy szerverbe raktam leselejtezett GeForce3-at, mert az volt a legkisebb kártya, amit hirtelen találtam.
  • M0rph3u5 #16
    nekem az uccsó bekezdésben felsorolt 7600 GS van(hozzá AM2 Athlon64 3500+, 1GB RAM ~677MHz, vagy vhogy így). GeForce 2 MX 440 után elakadt a lélegzetem(és még 1 hónap után is extázist okoz a teljesítménye), mikor beindítottam a F.E.A.R.-t... mi lesz majd ezután?