Gyurkity Péter

Indul a Google szö­veg­szer­kesz­tője

Immár mindenki számára elérhető a keresőcég online szövegszerkesztő csomagja, amely Writely néven a Microsoft elterjedt szoftverével veszi fel a versenyt. A biztonsággal kapcsolatban még akadnak kérdőjelek.

A Google a múlt hét végén nyitotta meg a szövegszerkesztő szolgáltatást az újonnan regisztrálók számára, bízva abban, hogy a weboldallal meg tudják ragadni a felhasználók fantáziáját. A cél egyértelműen a hagyományos megoldásokkal - így például a Microsoft Office csomaggal - való verseny beindítása, amiben saját táblázatkezelőjük és a Gmail levelező rendszer is segítségükre lehet.

A Writely felvásárlásáról márciusban számoltunk be, a cég ez irányú próbálkozásairól azonban már korábban beindultak a találgatások. A Sunnal kötött megállapodás révén azonban csak az OpenOffice és a Google Toolbar közös terjesztése került napirendre, és mindkét fél tagadta, hogy újabb irodai csomag lenne készülőben. Az Upstartle által kifejlesztett Writely azonban már ezt sejteti, hiszen éppen azon elgondolás alapján igyekeznek meghódítani a vállalatokat és otthoni felhasználókat, hogy a webes szolgáltatás bárhonnan egyszerűen elérhető, szemben a hagyományos szoftverekkel.


A szerkesztés során HTML-formátumot használunk, de az oldal ismeri az elterjedt csomagok szabványait, úgy mint PDF, ODT, vagy DOC. Munkánkat 10 másodpercenként elmenti, a változtatásokat naplózzák. Eddig a korábban regisztráltak szűk körének engedélyezték a használatot, ám a megnyitással bárki feliratkozhat. Az már más kérdés, hogy mennyire nyeri el az érdeklődők bizalmát a megoldás - többen a szerveren elmentett dokumentumaik biztonságát féltik, míg elemzők úgy vélik, hogy a szolgáltatás mindössze kiegészítő szerephez juthat, a jól megszokott szoftverek felváltására egyelőre nincs esélye.

A Google mindenesetre komolyan gondolja a dolgot: a cég csatlakozott az OpenDocument Formátum Szövetséghez, beindította Spreadsheets nevű táblázatkezelőjét, így lassan minden készen áll egy teljes csomag összefűzéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dolfi57 #28
    mennyiben fog kerülni
  • Hegyikecske #27
    nekem tökre teccik, bár mostanába már nem ez az első kezdeményezés e ztéren, végülis a konkurencia ennek is jót tesz csak má annyi jelszavam van h nem győzőgetem megjegyezni, pedig ennek pont az lenne az értelme h ne csak otthonról tudjam hazsnálni, bár ez már az én hibám :)
  • gforce9 #26
    le lehet menteni? tényleg? aztaaaa... nem is gondoltam erre :)
    drágád meg tod ki :)
  • smv #25
    És van, aki képes online szerkeszteni a szövegeket? :D
  • chokeerigo #24
    lelehet menteni drágám :D
  • gforce9 #23
    Dejó, hogy egyre több olyan site van, amelyek arra ösztönöznek, hogy a személyes dolgaidat ne megadnál tartsd. Azok jó helyen vannak ott náluk.... Hát ebből köszönöm, nem kérek. Nekem ezzel kapcsolatosan nagyon rossz érzéseim vannak, hogy lassan az egész életünket "feltesszük" a világhálóra....biztos jó helyen lesz ott...
  • lck #22
    Angol már benne van - gondolom késöbb szuahéli is lesz.
  • Caro #21
    Miben?
  • akyyy #20
    fogadok hogy eléggé lassú lesz, helyesrírás ellenőrző alapból nem lesz benne: \
  • chokeerigo #19
    Azt bírom, hogy mindenki szípozza, mien béna a biztonság miatt... hát aranybogaraim, nyílvánvalóan nem ezzel kell megszerkeszteni a gépekhez a jelszót, vagy bármi ilyet... és vannak olyan iskolák, ahova ez tökéletes, mert nincs rajtuk office (persze nem MO.-n). Amúgy nagyon jó:)