A mai katonák számára a laptop lassan olyan alapfelszerelés mint a sisakjuk. A hazájuktól távol szolgálók számára az internet vált az otthon élőkkel való kommunikáció alapeszközévé, a hadseregek számára viszont a sok szabad száj sok problémát is jelent.

A médiának nagy befolyása van a háborúkra, noha igazából csak a XIX. század végén, például a Búr háborúban szorgoskodó újságírók által kezdte meg menetelését. Az első és a második világháborúban már aktív szerepe volt a közvélemény alakításában, noha ekkor még leginkább mint propaganda eszköz volt jelen a felek kezében. Az első komoly összetűzés a szabad média és a fegyveres erők között az 1960-as, 70-es években történt a vietnámi háború kapcsán. A katonai vezetés túl későn eszmélt rá, hogy a hátországban élők számára a háború brutalitásával szembesülni milyen következményekkel járhat, és ugyan nem emiatt veszett el a háború, de kétségkívül komoly hatással volt rá.

A Vietnami háború brutalitása a médiában is visszaköszönt

A leckét megtanulták: az 1991-es iraki háború szinte egy megtestesült reklámfilm lett az otthon ülő TV nézők számára. A támadásokról napi rendszerességgel összefoglaló sajtótájékoztatókat tartottak, ahol például bemutatták a repülőgépek precíziós célzását lehetővé tévő felderítő és célzókonténerek által felvett képeket, amelyeken a lézervezérlésű légibombák pontos találatait láthatta az egész világ, és senki nem kérdezte meg, hogy a bevetett fegyverek hány százaléka volt ilyen precíziós eszköz. A média és a hadsereg jó üzletet kötött: a média megkapta a napi adagját látványos prezentációban, a hadsereg pedig megkapta a pozitív hírverést, ami nem jött rosszul akkor, amikor sokan a fegyveres erőkre leépítését követelték, mondván a hidegháború végével azokra már nincs akkora szükség.

Az Öböl-háborúban rejlő pozitív reklámot nagyszerűen kihasználta a légierő

2003 azonban újabb fordulópont lett. Irak lerohanása az amerikai és angol hadseregek által katonai szempontból gyakorlatilag igazán komoly probléma nélkül zajlott le. Természetesen kisebb-nagyobb műszaki hibák, félreértések és bakik előfordultak, de figyelembe véve a katonai akció méreteit, ezek teljesen természetesnek vehetőek. A média és a szövetséges erők katonai illetve politikai vezetése között azonban mégsem volt olyan jó viszony, mint 1991-ben. Az újságírók látványosabb, hatásosabb háborúra számítottak, amit később egy karikaturista úgy figurázott ki, hogy egy harckocsi tetején lévő fotelben ülő, hideg italt szopogató elkényeztetett gyerekként ábrázolt média folyamatosan azt kérdezgeti a harckocsi személyzetétől, hogy ott vagyunk már? Mikor érniük már oda? Mi tart ennyi ideig?

Karikatúra a média viselkedéséről a második Öböl-háborúban

A szóvivőknek pedig sok kínos percet okozott annak az unos-untalanul feltett kérdésnek a megválaszolása, hogy hol is vannak azok a tömegpusztító fegyverek, amelyek miatt végül is az egész háború kirobbant.

Bagdad, 2003 - látványos éjszakai bombázás élő adásban

De a legnagyobb újdonság mégis az lett, hogy pillanatok alatt elszaporodtak a katonák által működtetett blogok. A katonák közül sokakat ingerelt az, hogy a média szinte kizárólag a botrányos, úgymond "hír értékű" dolgokkal foglalkozik, és azt is sokszor kicsicsázza, hogy még látványosabb legyen. A blogerré vált katonák személyes tapasztalataikat, sőt, sok esetben saját készítésű képeiket osztották meg az internet közönségével, természetesen a saját szemszögükből értékelve az eseményeket. Az újságírók többsége az iraki háború után is csak a biztonságos, ellenőrzött zónából küldte a híreket, és ha ki is mozdultak, legtöbbször csak valamilyen katonai konvojhoz csapódtak.

A híradókba, napilapokba azonban a háború lecsengése után általában csak azok a hírek kerültek, amelyek botrányosak voltak ilyen vagy olyan okból, legyen szó az Abu-Ghrabi börtönben történtekről, vagy például egy újságíró elrablásáról. A katonák oldalain ugyanakkor a médiában nem látott, vagy kevésbé mutogatott dolgok is a felszínre kerültek, mint például hogy mennyire veszélyes egy egyszerű szállítmány eljuttatása az egyik városból a másikba. Arra is volt példa ugyanakkor, hogy egy katona blogjában határolódott el azon katonatársai cselekedeteitől, akik úgymond szégyent hoztak az egyenruhára, amikor például egy iraki családot végeztek ki Mahmudijában.

Egy kép, amely összeforrt az amerikai jelenléttel Irakban

A katonák blogjai az első időkben meglehetősen zavartalanul működhettek, de ahogy egy-két blogbejegyzés a nagyobb nyilvánosság elé került, a blogozók hirtelen a célkeresztbe kerültek. Több blogot is bezártak, az őket készítő katonák pedig gyakorlatilag laktanyafogságra kerültek, a külső területen folyó küldetésektől való eltiltást kaptak. Nem kis fejetlenség is alakult ki, hiszen nem volt egyértelmű szabályozás, hogy mit szabad, és mit nem a katonáknak.

Hogy ezt a problémát megoldják, szabályozást vezettek be az iraki erőket irányító tábornokok. Noha ez viszonylag korrektnek tekinthető, hiszen gyakorlatilag azt fekteti le, hogy a katonák milyen besorolású oldalakon milyen információkat tehetnek közzé. Ugyanakkor azt is kiköti, hogy az amerikai erők hálózatán keresztül történő mindennemű információáramlást joguk van megfigyelni, legyen az e-mail, vagy bármiféle internetes elérés. A bloggerek nagy száma miatt ugyanakkor a folyamatos felügyelet szinte lehetetlen. Több tízezer amerikai katona ír blogokat, vagy szól hozzá rendszeresen különféle internetes fórumokon. Ezeket állandóan követni képtelenség, ezzel pedig a Pentagonban is tisztában vannak. A blogok és az internetes kommunikáció ugyanakkor kétségkívül jótékony hatással van a katonák közérzetére. Sok blogger katona csak addig folytatja az oldalának frissítését amíg kiküldetésben van, messze az otthonától, családjától, sokszor akár 12-18 hónapig is.

A blogolással igyekeznek levezetni a feszültséget, és persze valamilyen szinten megragadni mások figyelmét, kiélni excibionista hajlamaikat. Ilyenformán maga a blogolás nem káros, sőt, bizonyos szintig hasznos is lehet, hiszen a katonák őszintébbek nyilatkoznak egy blogban, mint egy napi jelentésben. A dolog ezen része amúgy megfogta pár felügyeleti szerv fantáziáját is, akik az interneten keresztül kérték ki a katonák véleményét például a Stryker páncélozott járművekre épülő un. Stryker Brigade egységekkel kapcsolatban.


Az amerikai védelmi minisztérium számára azonban a már leszerelt katonák, vagy csak a haditechnika iránt érdeklődő, a katonaság viselt dolgait nyomon követő civilek által vezetett blogok is sok gondot okoznak. Az amerikai katonai programok pénzügyi támogatását a kongresszusnak és a szenátusnak is jóvá kell hagynia, ez a jóváhagyás pedig nagyban függ a program általános megítélésétől. A programoknál felmerülő problémák elkendőzése, illetve a fejlesztés szükségességének kihangsúlyozását már szinte olajozott módon kezelik.

Az újságírók látványos számítógépes fantáziarajzokat, videókat kapnak, időről-időre bemutatókat szerveznek, ahol a cél az, hogy a média képviselőiben pozitív kép alakuljon ki az adott programról, amelyet aztán hasonlóan pozitívan tálalnak majd az olvasó- és nézőközönségük elé. Csakhogy még mindig nem tudják, hogy kezeljék a bloggerekket. Az Airborne Equipment Shop például hosszasan elemzi az új Stryker harcjárműcsalád (vélt vagy valós) problémáit, szinte ízekre szedve azt. A POGO Blog az amerikai védelmi minisztérium költségvetését veszi górcső alá, kíméletlenül rászállva azokra a programokra, amelyek komoly mennyiségű állami támogatást kapnak, de mégis keveset tesznek le az asztalra.


De nem csak a blogok jelentenek fejfájást a Pengtagon PR részlegének: az utóbbi időben a blogoknál is jobban kezdenek elterjedni a Youtube.com és hasonló videó oldalakra feltöltött felvételek, klipek. Ezek tartalma nagyon széles tartományban mozog, vannak olyan klipek, amelyeket az unatkozó katonák azért készítettek, hogy valamivel elüssék az időt és az alávágott zenére bohóckodnak, táncolnak vagy csak a környezetüket mutatják be, ahol a mindennapjaik telnek.

A videók egy része ugyanakkor már sokkal megrázóbb eseményeket tár a közönség elé. Útszélen elhelyezett távirányított bomba által megsemmisített rendőrségi terepjáró, mellette az életüket vesztett iraki rendőrök. Járőrút alatt meglepetésszerűen megtámadott, megzavarodott katonák. Egy amerikai mesterlövész által fejbe lőtt talibán harcos. Afganisztánban az új kormányzat számára kiképezendő hadsereg katonáinak fizikai gyakorlata, amely leginkább egy alsó tagozatos általános iskolai tornaórára emlékeztet. Az ilyen videók pedig sokat árthatnak a Pentagon által felépíteni próbált képnek, így nemrég tehát "megkérték" az Irakban szolgáló amerikai katonákat, hogy ne tegyenek fel videókat az internetre.


Egy a sok irakban készült YouTube videó közül
Magyarországon a helyzet...

Ha már szóba kerülnek az amerikai tapasztalatok, nem mehetünk el szó nélkül az itthoni állapotok mellett sem. Sajnos a magyar média csak meglehetősen visszafogottan foglalkozik a külföldön szolgáló magyar katonákkal. Ha mégis címlapra kerülnek, az általában csak valamilyen botránnyal, vagy tragédiával kapcsolatos hír miatt fordul elő. Az internetes információcserével kapcsolatban Farkas Roland esete mozgatta meg az állóvizet, amelyben a százados az afganisztáni tapasztalatai alapján egy aféle segélykiáltással fordult a nyilvánosság felé a HM honlapjának nyílt fórumán.

Az esetet a minisztérium finoman szólva is kapkodva és meglehetősen elhibázottan reagálta le. A százados állításait megvizsgálták és úgy találták, hogy azok nem állják meg a helyüket. Farkas Roland leszerelt, rövid ideig még az MDF felkérésére katonai tanácsadóként szerepelt, majd Kanadába költözve új életet kezdett. A HM oldalán lévő nyílt fórumot bezárták, és hasonló kommunikációs lehetőséget azóta sem biztosítanak.

Magyar katonák Afganisztánban, váltáskor

A blogolás nem volt eddig sem túl népszerű a magyar katonák körében, noha a laptop már szinte alaptartozék a missziókban részt vevőknél. A szigorú szabályok azonban gúzsba kötik az ilyen irányú próbálkozásokat. Az eddigi legkomolyabb blogszerű oldal a Szerdzsó névre keresztelt volt, amely elsősorban a szerződéses és hivatásos katonák által külföldi szolgálat alatt, illetve itthoni eseményeken készített képek összegyűjtésével és bemutatásával, illetve zárt fórumán a katonaság mindennapjaival, problémáival foglalkozott, de az oldal készítője nemrég "családi okokra" való hivatkozással bezárta blogját.

Sajnálatos, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Hadsereg vezetése ennyire vaskalapos módon áll a témához, mert ráférne a hadseregre a pozitív imázsépítés, és úgy vélem hogy az ilyen szintű elzárkózás inkább csak elidegeníti a hadsereget és a civil világot egymástól. Sokkal több nyíltságra lenne szükség egy modern értékeket magáévá tenni próbáló fegyveres erőtől.