Gyurkity Péter

Samsung: 3D OLED kijelzők mobilokba

A Samsung SDI olyan aktív mátrixos OLED technológián alapuló kijelzőkön dolgozik, amelyek véleményük szerint tíz éven belül meghódíthatják a háromdimenziós mobilok piacát.

A mobiltelefonokhoz és egyéb hordozható eszközökhöz szánt háromdimenziós kijelzőkről mindössze annyit árultak el, hogy az aktív OLED (Organic Light Emitting Diode, szerves fénykibocsátó dióda) technológián alapulnak. A nyilatkozat szerint ez a megoldás jóval gyorsabb a hagyományos folyadékkristályos elődöknél és minőségben is előrelépést jelent.

"Az elkövetkezendő tíz év során a legtöbb kijelzőnél alkalmazni fogják a technológiát" - jelentette ki Csung Ho-Kiun, a Samsung SDI vezérigazgatója. A kezdeményezés egyáltalán nem új, hiszen a cég már 2004 végén megpendítette a mobilos 3D kijelzők kifejlesztésének gondolatát, kísértetiesen hasonló kijelentéssel üdvözölve az előrelépést. A vállalat meglehetősen kedvező pozícióban helyezkedik el, hiszen a világ legnagyobb gyártójaként bőven van mire támaszkodnia. Ráadásul éppen a napokban jelezték, hogy az aktív mátrixos kijelzők sorozatgyártását már októberben, vagyis három hónappal a tervezett start előtt beindítják.


A 4,9 hüvelykes (10,9 centiméteres) AMOLED panel a cég szerint a világ legélesebb megoldása, már ami a háromdimenziós képek megjelenítését illeti. A fejlesztés folytatásával a noteszgépekben és a televíziókészülékeknél is megjelenhet a technológia, amely a piac gyors növekedésének köszönhetően aránylag gyorsan elterjedhet. Várakozásuk szerint a 3D-s kijelzők iránti kereslet az évtized végéig megduplázódik, és a növekedés üteme ezután sem lanyhul majd.

Az aktív mátrixos OLED fejlesztésekkel kapcsolatos problémák elsősorban azok tartósságából, élettartamából fakadnak. A gyártók számára jelenleg ennek leküzdése és természetesen a méret növelése jelenti a legnagyobb kihívást. A Samsung ez utóbbiban is jól áll: tavaly januárban rekordot döntöttek készülékükkel, és pozíciójukat továbbra is szeretnék fenntartani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GLewy #10
    hiába a távolkelet az távolkelet ott van mindenre ember...
  • Shadow_THH #9
  • Alec #8
    ha a motorola tovább folytatja a blade sorozatot nemsokára lesz :)
  • pimplike #7
    Szerintem ez inkább a jóöreg kacsintós pénztárca elvén működik, azaz nagyon szűk szögben látszik egy-egy képfázis.
    Vagy nem. Javítsatok ki nyugodtan, ha tévedek. Engem is érdekelne.
  • Aldaris #6
    A cikk írójának:
    "véleményük szerint tíz éven belül meghódíthatják a háromdimenziós mobilok piacát."
    Oké, hogy a kezdőmondatban összefoglaljuk amit írni szeretnénk, de azért ekkora hülyeséget ne írjunk már le! Mondja már meg nekem valaki, hogy van-e a mi kis három dimenziós világunkban nem 3 dimenziós mobil?
  • brueni #5
    el nem tudom képzelni, milyen látványt nyújthat!

    itt gyakorlatilag arról van szó, hogy két különböző kép jut az ember két szép szép szemébe, és ugyanúgy jön létre a kép mint egy zöld-piros szemüveges moziban?

    mi van, ha nem vízszintesen mozgatom a fejem, hanem fel-le? elvileg ugyanúgy marad a kép.

    Ebben az esetben a jobb megoldás a 3x3-as mátrix-pixel előtti kis lyuk lenne! Or not?

    De ez még mindig csak "ál-3D"
  • mauser81 #4
    Van amihez eddig sem kellett szemüveg: http://www.sharp3d.com/technology/howsharp3dworks/
  • turul16 #3
    Már csak egy olcsó 3D kamera kell , hogy legyen mit megjeleníteni. Meg integrált 3D HW a mobilba meg a fényképezőbe. Elöbb csináljanak nekem low cost 2D -set.
  • HuMarci #2
    Ahogy forgatod a fejed meg amilyen szögből nézed a kijelzőt, úgy látod a képet, azaz a tárgyat ami elötted van, szóval tök élethű, és nem kell semmien szemüveg hozzá.
    Idág is volt ilyen csak szemüveg kellett.
  • Szeszmester #1
    Mit jelent, h 3D-s kijelző?