SG.hu

Világelsőség a Samsung célja

Történetének legelső befektetői konferenciáján a dél-koreai Samsung Electronics közölte részvényeseivel: 2010-re a tavalyi forgalom dupláját akarja elérni, mintegy 115 ezer milliárd wont, amely közel 106 milliárd dollárnak felel meg. A befektetői konferencia az eddig tartott legnagyobb szabású esemény, amelyet az ázsiai nagyvállalat valaha rendezett.

Jun Dzsong-jong, a Samsung igazgatótanácsának alelnöke a Szöülban tartott többnapos rendezvényen elmondta, hogy a vállalat fő céljai a következők: 2010-re a világ három legnagyobb elektronikai óriás egyike kíván lenni, valamint a 2004. évi eladásból származó bevételeket a duplájára kívánja növelni. Jun Dzsong-jung a több száz, köztük többségében külföldi befektető előtt tartott beszédében elmondta, a Samsung piacvezető termékeinek számát a jelenlegi nyolcról húszra kívánja növelni az évtized végéig. A siker mögött rejlő erőt nyolc területben látja, amelyből az első négyben már ma is világelső: memóriachipek, kijelzők, mobilkészülékek, digitális TV-k, nagy integráltságú chipek, nagy kapacitású memóriachipek, nyomtatók és légkondicionálók.

A konzumelektronika terén a Samsung a drágább, magasabb minőségű "konvergencia termékekre", azaz a különféle extra funkciókkal gazdagított készülékekre igyekszik koncentrálni. A vállalat elnöke Li Ki-te bemutatott egy 8 megapixeles kamerával rendelkező telefont, de hozzátette, hogy már fejlesztik az új 10 gigabájtos merevlemezzel rendelkező modellt is. A Samsung jelenleg a harmadik legnagyobb mobilgyártó, és a prémium készülékek terén is elsővé akar válni.

A világ legnagyobb LCD- és plazmapanel gyártójaként a vezető szerep megtartása és növelése jelenti a jövőt Li szerint, aki kifejtette, hogy az LCD-technológiája alkalmas arra, hogy a miniatűr kijelzőktől kezdve a több, mint kétméteres képernyők előállítása óriási lehetőségeket rejt magában. Az LCD-panelekből származó forgalmat 20 milliárd dollárra tervezi növelni az évtized végére. A Samsung szintén fontosnak tartja a következő generációs technológiák, mint például az ún. OLED kijelzők fejlesztését és gyártását is. A nyomtatás több, mint 100 milliárd dolláros piacán a cél, hogy az elkövetkezendő 5 évben az ötszörösére nőjön a vállalat forgalma. A legfontosabb stratégiai lépésként a lézerprinterekre való gyors átállást tervezik, megelőzve ezzel a közvetlen versenytársakat.

A Samsung agresszív terveire jellemző az a beruházás, amelynek keretében 2012-re a világ legnagyobb félvezetőipari komplexuma fog megvalósulni. A Hwaszeongban történő bővítés a tervek szerint 2012-re egy kutatás-fejlesztési központot, és 8 legmodernebb technológiával ellátott gyártósort fog eredményezni, összesen mintegy 33 milliárd amerikai dollárnak megfelelő won értékben. Hwaszeongban jelenleg 5, míg a szomszédos Giheungban 15 gyártósor szerepel.

A cég szerint a 2012-re létrejövő Giheung-Hwaszeong félvezetőgyártási komplexum a világ legnagyobb gyártási bázisa lesz, ami lehetővé teszi majd, hogy a vállalat félvezetőipari forgalma éves szinten elérje a 61 milliárd dollárt. Vu Szik-csu a Befektetői Kapcsolatokért felelős Osztály alelnöke elmondta, hogy a "befektetői konferencia egy lehetőség a befektetőknek és a piac iránt érdeklődőknek, hogy jobban megértsék a vállalat közép- és hosszú távú terveit, stratégiáját és jövőbeli technológiáját". Vu hozzátette, hogy "a Samsung agresszívan elkötelezi magát a befektetőkkel való kapcsolatban, azáltal hogy kiterjeszti a kommunikációt a részvényesekkel, érzékeltetve velük, hogy fontosak a Samsungnak"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!