Gyurkity Péter

Stresszes­nek érzik munká­ju­kat az IT dolgozók

Az IT szakmában dolgozók szinte kivétel nélkül stresszesnek tartják munkájukat, és főleg az elvárásokra, követelményekre panaszkodnak. A megkérdőjelezhető toplistán a mérnökök, marketingesek és tanárok is előkelő helyen végeztek.

A felmérést a SkillSoft számára készítették el, amelynek vezetői a Gartner egy közelmúltban elvégzett tanulmánya alapján figyeltek fel a témára. A neves kutatócég ugyanis nemrég arra a - nem túl meglepő - következtetésre jutott, hogy az alulképzett, vagy netán laikus asztali felhasználók ötször nagyobb költséget jelentenek a vállalatoknak, mint a tapasztalt IT dolgozók. Innen jött az ötlet, hogy megvizsgálják a "profik" helyzetét.

A szavazás előre nem várt eredménnyel végződött: az IT szakmában dolgozók 97 százaléka vélte úgy, hogy túlzottan nagyok az elvárások és szinte folyamatosan stresszes körülmények között kell dolgozniuk. A mezőnyből kiemelkednek a tanácsadók, a support központok munkatársai, akik naponta kénytelenek szembesülni a laikusok áradatával. Érdekes és egyben megkérdőjelezhető ez az első hely, hiszen biztosra vehetjük, hogy a területen dolgozók jó néhány szakma képviselőivel nem szívesen cserélnének.

Kicsit érthetőbb az egészségügyben dolgozók második helye, akik csaknem ugyanilyen arányban nyilatkoztak hasonlóképpen. Legnagyobb részük úgy véli, hogy mindenképpen jó dolog másokon segíteni, ám az erkölcsi, morális szempontok mellett igen erős a stresszhatás. A toplistán még a mérnökök, a marketingesek és a tanárok végeztek igen elkelő helyen, némileg megelőzve a pénzügyet és a humán erőforrások szektorát. A válaszadók több mint egyharmada tartja nehéznek a megszabott határidők betartását, 31 százalékuk idegenkedik kollégáik munkájának átvállalásától. Nagyjából ugyanilyen arányban nyilatkoztak az alkalmazottak úgy, hogy szívesen váltanának munkahelyet, illetve lennének saját maguk főnökei.

Itthon legutóbb a fizetések kerültek középpontba: a felmérések szerint a magyar fizetések a nemzetközi mezőny középső részén helyezkednek el, más foglalkozásokhoz képest ugyanakkor az IT-szektor fizet a legjobban Magyarországon. A hazai menedzserek informatikai vezetőként érhetik el a legjobb fizetéseket, az ilyen funkcióval rendelkezők átlagosan 16 százalékkal kapnak magasabb jövedelmet, mint a ranglétra hasonló szintjén, de más részleg élén állók. Egy német felmérés szerint ugyanakkor egyre több embert fenyeget a kiégés veszélye, krónikus fáradékonyság, idegesség, vagy alvászavar.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #32
    A főnökkel kapcsolatban: én korábban nem személyes ellentétekre gondoltam, hanem szakmai problémákra, rossz döntésekre, amiknek sokszor a beosztottak isszák meg a levét. (Ilyenek miatt nincs főnököm már egy ideje. :))
  • dez #31
    Hm, a te helyedben én nem idegesíteném feleslegesen magam egy pár dolgon.
    Ilyen fajta stressz mindenhol lehet, nem csak az IT-ben.
    Az igazi stressz, ami az emlegetett kiégéshez vezet, az nem ez, hanem a nagyon komoly idegi túlterhelés, amit a nehéz szellemi munka túlzásbavitele (leginkább programozóknál), és az ezt tetéző váratlan események, és az ezeknek való kiszolgáltatottság okoz. (És persze bejátszik az a bizonyos főnök is, aki vagy jól szervezi a dolgokat, vagy nem, stb.)
  • DOT #30
    Ugyan már, a rendszergazda élete csupa játék és mese. Egész nap az internetet turkálja meg chatelget.

    ...vagy nem?
  • darph #29
    Figyu pici édesem.
    1. Vigyorogjal mar egesz nap 100 2 fogu idiota baromra, aki az egeret a falban keresi, F1-re meg az eget kemleli, mer az egy repulo, holott 5 eve szamitogeppel dolgozik.
    2. 8 oran keresztul hagyd, hogy elnyomjanak, hogy ne lehessen velemenyed, mert bar 6x kepzettebb es intelligensebb vagy mint a hulye raktaros megis teged vonnak felelossegre ha nem tud megcsinalni valamit.
    3. A rendszergazdi szolgaltatasa nem az, hogy hirdeti az iget a soteteknek, hanem hogy hiba nelkul uzemelteti a rendszert (ezert nem felhasznalogazda az elnevezese...)
    4. Es igen, te no vagy valoszinuleg es a nok a legrosszabbak, mert nem tudjak kulonvalasztani az erzemeiket a gondolataiktol, mindenben valami mogottes jelentest keresnek ami eppen megfelel a jelenlegi alomvilaguknak es lelkiallapotuknak, raadasul alattomosak, mert felnek szemtol szembe kiallni veled, inkabb hatbaszurnak ahol cask lehet. Szamtalanszor fordult elo velem, hogy egyik nap csinaltam valamit, novel kommunikaltam kozben, vigyorgott vegig mint a vadalma, masnap a fonokom megis azzal kezdte, hogy most telefonalt a picsa, hogy kocsog voltam tegnap.

    De te ne legyel stresszes! Anyuci Apuci eltart. Esetleg a ferjed/baratod. Minek lennel stresszes? Raadasul mitol? Max attol hogy kimarad a győzike hetfo este mer valami unnep van.

    ugyanmar...
  • Atomreaktor #28
    csak az nem tetszik hogy majd mindenki ezt csinálja és mindenki panaszkodik stb de CSINÁLJUK, mert muszáj. muszáj?
    nem tudom.
    csak azt hogy majd minden ember 40-50 éves korára a munkája teszi ki az életének 90%-át, arról álmodik, azon jár az agya még otthon is. és a teljesítménykényszer csak rosszabbá teszi a helyzetet. meg a keresési kényszer hogy pénzed legyen. aztán arra eszmélsz, már ha tudsz még gondolokozni hogy zombit csináltak belőled. nézd meg a mai nyugdíjasokat is. nem tudnak megülni a fenekükön, valamit mindig tenniük kell és ez általában munka! nem kirándulás pihenés kultúra stb. hanem MUNKA. mert ez az élet, a munka...
    és ez egyáltalán nem jó és nem helyes, csak nem lehet mit tenni. közben meg egyre inkább gépiesedünk hogy a kevés ember aki hazsnot húz belőlünk azok viszont értelmesebb életet éljenek. és nem a pénz, hanem a szabadidő miatt.
  • Atomreaktor #27
    hát mikor pakolják a melót az ember nyakába és elvárják hogy készen legyen amikorra mondják és nem csak a kollegák/főnök cseszeget hanem az ügyfelek is akkor aztán igazán nem rajtam múlik a stressz... jah és alulfizetett vagyok és túlóráért sem kapok egy fityinget sem...
    ettől függetlenül még mindig én vagyok a legépebb a cégnél:)
  • nyanya #26
    Stresszes? Igen, mert teljesíteni kell.
    Stresszes? Igen, mert emberekkel kell fogalkozni.
    Stresszes? Igen, mert az IT-s bizonyos értelemben inferész a gép és a felhasználó (megrendelő)között.
    Na, ez az utóbbi funkció az, amit a legtöbb férfi nem tud jól lekezelni. Szolgáltatni, kiszolgálni, valóban megoldani valamit és nem csak a tünetet kezelni.

    Nem lenne ennyire stresszes az IT, ha kicsit emberibben állnánk mind a kollégákhoz, mind a megrendelőkhöz, ügyfelekhez, sőt talán nem ártana néha a főnököt is embernek nézni.

    Hogy stresszesnek éljük-e meg vagy sem az leginkább rajtunk múlik. És talán leginkább önfegyelem kérdése.
  • CsőKujts #25
    Mi azaz IT?
  • mad mind #24
    Én helpdesk-es vagyok, ami meglehetősen fárasztó, de csak rosszabbá teszi a főnököm, azzal, hogyha bárki, bármit kér tőle arra rámondja az igent, aztán odapasszolja nekem, hogy csináljam meg. Így a meló mellett, javíthatom az igazgatás otthoni gépeit is. Király a melóm. Desikerült 4 év után először másfél hét szabadságot kivenni. Mi ez ha nem öröm?
  • Atomreaktor #23
    én két éve grafikuskodom de már most készen vagyok.