Berta Sándor

Az amerikai vízumrendeletek ellen harcol Bill Gates

Bill Gates azért kényszerül harcolni a jelenleg hatályban lévő amerikai vízumrendeletek ellen, mert a Microsoftnak egy egyre nagyobb problémával kell szembenéznie: nevezetesen egyre kevesebb a programozó a redmondi vállalatnál.

A Microsoft társalapítója az Egyesült Államok jelenlegi vízumrendeleteinek megváltoztatását szorgalmazza, mivel a a problémát úgy akarja megoldani, hogy külföldről csábít programozókat az Egyesült Államokba. Ez azonban a jelenlegi vízumrendeletek miatt nem lehetséges. A vezető azt szeretné elérni, hogy az amerikai Kongresszus változtasson az amerikai IT cégeknél alkalmazható külföldi munkatársak számát szabályozó rendeleteken.

Bill Gates konkrétan az úgynevezett H1-B nevű vízumprogram korlátozásainak a feloldását kéri. Jelenleg ugyanis évente "csupán" 65 ezer képzett külföldi technikus, tudós, kutató, építész és orvos dolgozhat az Egyesült Államokban. A Microsoft társalapítója úgy véli, a H1-B semmi másra nem jó, mint, hogy megakadályozza, hogy elegendő magasan képzett szakember érkezzen az USA-ba. Egy ilyen korlátozásnak azonban semmi értelme sincs - legalábbis Bill Gates szerint, aki azzal érvelt a rendelet korlátozásainak feloldása mellett, hogy így nemzetközi viszonylatban is az Egyesült Államok versenyképesebbé válhatna az informatikai és más világpiacokon.

A probléma egyre égetőbb, lévén az országban növekvő gondokat okoz a szakemberhiány. Az amerikai oktatás ugyanis - ellentétben például az Indiában vagy Kínában alkalmazott oktatási rendszerrel - túl kevés matematikust és technikai szakembert ad a gazdaságnak. Egyúttal a H1-B miatt a külföldi tudósoknak és a kutatóknak az országba csábítása is gyakorlatilag lehetetlenné válik.

Bill Gates szerint a megoldás a H1-B korlátozásainak feloldásán kívül az lehet, hogy az amerikai iskolákban mielőbb bevezetik már a kicsiknek is az informatikai oktatást. A rendezvényen ugyanakkor - ahol Gates a kérdést felvetette - nem talált túl kedvező fogadtatásra az ötlet. Egy felszólaló ugyanis rámutatott, hogy más megoldást kellene találni a problémára, mivel az átlagos amerikai munkanélküli rátánál az amerikai informatikusok körében jóval magasabb az állástalanok aránya. Így igazán semmi szükség nincs a helyi szakemberek elől a munkahelyeket elhappoló még több külföldi munkavállalóra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #27
    Akinél a win normális hardveren "szar lassú" az valamit nagyon elb@sz. Talán nem kéne összevissza belegányolni a lelkébe, és akkor menne normálisan... Ehhez nem kell hozzá "érteni", de tudni kell használni, mint minden mást. Őszintén, csak sajnálni tudom azokat, akiknél 2két hét-egy hónap egy installáció élettartama.. Nálam több év szokott lenni. Sőt, a munkahelyemen is megy sok gép, és nem kell b@sztatni őket, pedig van a félőstől a hardcore userig mindenféle. Egyik cégnél a szervert akkor szoktam látni, ha áramszünet miatt le kell állítani. Aki szétcseszi magának, az ne a wint sz@rozza, hanem gyakoroljon önkritikát, ha tudja mi az..
  • the Godfather #26
    Semmi gond a windozzal, tudni kell használni. A legnagyobb gond vele az hogy, régi tehnologia agyonfoltozva. Minden ujdonság vagy lopva, vagy megvásárolva volt. Nagyjábol ezért érik támadások a wint. Sajnos az egészséges konkurencia hiányzik, és addig is ezzel kell beérnünk.
  • [HUN]PAStheLoD #25
    Ezt már mástól is hallottam , de ez az érteni kell hozzá annyira általános és nevetséges ... én ki merem jelenteni, hogy értek hozzá, és mégis szar, hát ez van .. nem kell elfogadnod az állításomat, mivel pont annyi érv áll mellette mint a tied mellett..
  • smv #24
  • Ateq #23
    1. Egyáltalán nem irigykedem wazze! Csak sajnálom a felhasználókat, hogy már ez is elég, egyre csökken az igény minden téren...

    2.
    Nálam is "gyors", 2Ghz/512 már elég egy OS-hez, ez is vicc.
    Bizonyos programok miatt használam, mivel erre írják.
    Egyébként sokat hangolom telepítés/tükrözés után/előtt, hogy használhatóvá tegyem, ez persze nem a 98 vonalra vonatkozik, az annak idején is mindennél szarabb volt (NT-vonal már jobb). Leszedem azt a rengeteg idióta "felhasználóbarát" segédfunkciót.
    Hogy még miért fosh az erőforrások kezelése stb..., abba most nem megyek bele, lexikonok telnének meg.
    Neked nyilván azért teszik mert még - vagy inkább már - nem láttál mást!
    Pár másodperces boot idő, és amire SOHA nem kell várni, és a HW mégis lassabb?
  • Felfedező #22
    Nekem semmi bajom a Win gyorsaságával, hasít ezerrel pedig nincs valami atomerős
    Configom, de rá kéne jönni, hogy a Windows-t nem csak feletelepíteni kell hanem érteni is kell a helyes használatát...
  • Felfedező #21
    Imádom amikor a sok irigy emberke fröcsögő szájjal fikázza a MS-t....
  • Ateq #20
    Egyetértek. Senki nem lopott annyit mint géc és hordája, jó marketingel eladta/elterjesztette a fosh rendszerét, (részben)elpusztítva minden mást ami jó volt.

    A "progamozói" soha nem voltak a helyzet magaslatán, a hatalmas w!ndow$ nevü hibahalmazukkal és tetü lassú kódjaikkal. Egyébként miért foglal egy operációs rendszer több Gb-ot, nem csoda, hogy lassú mig egy program végiküzdi magát ezen bugware-en. De az üzlet az üzlet, majd vesz a kedves felhasználó még RAM-ot, még processort. A mellékes, hogy egy rendes rendszer 100x gyorsabb lenne a gépén...



    Ajánlom a Silicium Völgy kalózai című filmet egész jó.
  • Mihail #19
    bill gates az egész grafikus windowst lopta, a worddel és az excellel együtt. más szellemi termékével tett szert nagy sikerre.
  • Mihail #18
    Budapestet ne akarjuk már összehasonlítani New Yorkkal! Azért van egy kicsi különbség! A világon nincs még egy hely, ahol ennyi rassz él együtt, jól összezsúfolva. A másik probléma pedig az, hogy mindegyiknak megvan a saját kis identitás-tudata. Nem véletlenül használják az "Afro-american", "Cuban-American", "Mexican-American", "Hispanincs" vagy "Latinos" termöket. Úgyhogy elkerülhetetlenek a feszültségek, mivel bionyított, hogy az ember a saját rasszához vonzódik erősebben normál esetben, és a többivel előítéletei, fenntartásai vannak.