Berta Sándor

A fájlcserélés elősegíti a zenei CD-eladásokat

A Kanadai Zenei Ipari Szövetség (CRIA) legfrissebb felmérése szerint a fájlcserélő hálózatok fellendítik a CD eladásokat és a magas árak sokkal nagyobb kárt okoznak az ágazatnak, mint a netes letöltések.

A fájlcserélő rendszereket általában a zenei és a filmipar első számú ellenségeként tartják számon. Ezzel szemben a Kanadai Zeneipari Szövetség 144 oldalas felmérése szerint az emberek nem feltétlenül letöltésre használják a P2P-rendszereket, hanem informálódásra. Az emberek háromnegyede általában miután letöltött egy zeneszámot egy fájlcserélő hálózatból, egy vagy több zenei albumot meg is megvásárol.

Vagyis a kanadai jogvédők szerint korántsem igaz az a korábbi megállapítás, hogy aki illegálisan letölti a zeneszámokat az internetről, az nem vesz legális CD-ket és ezzel hatalmas károkat okoz. A felhasználók 27 százaléka egy illegális dalletöltés után 2-10 legális albumot, míg 21 százalékuk több mint tíz zenei CD-t vesz meg. Ráadásul kiderült az is, hogy a legtöbb zenei alkotást még mindig a fiatalok vásárolják meg. A felmérés szerint a fájlcserélő hálózatokban letöltésre kínált dalok többsége az emberek magángyűjteményéből és ingyenes oldalakról származik, vagyis zömében nem a zenei albumok illegális kópiáit töltik le a felhasználók.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A kanadai internetezők merevlemezén átlagosan 500 zeneszám található, a 25 és 34 év közötti korosztálynál azonban ez a szám még magasabb, átlagosan 722. A dalok 36 százaléka saját tulajdon, 32 százaléka P2P-rendszerekből, míg 20 százalékuk legális letöltésekből származik. A maradék 12 százalék a rokonoktól, ismerősöktől vagy a művészek weboldalairól beszerzett alkotások közül kerül ki. A 35 és 44 év közötti korosztály tagjai viszont mások az arányok, ők a zeneszámok többségét a fájlcserélő rendszerekből töltik le.

Az embereket a jelenlegi zenei kínálatban leginkább a magas árak taszítják, valamint gyakran nem találnak nekik tetsző műveket. Ezenkívül sokan kényelmesebbnek, gyorsabbnak és jelentősen olcsóbbnak tartják a zeneszámok vagy zenei albumok online beszerzését. Szintén nagy konkurenciát jelentenek az eladások szempontjából a zeneboltoknak a rádiók is, mivel egyes dalokat annyiszor hallanak az emberek, hogy nincs szükségük arra, hogy megvásárolják őket. Minden negyedik kanadai számítógépén található digitális zenelejátszó program vagy hallgat weben rádiót, és a juharleveles ország állampolgárai hetente átlagosan 2 óra 54 percet hallgatnak zenét. Az emberek fele naponta egy órát áldoz az életében zenehallgatásra.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A felmérés részben alátámasztja azt a korábbi tanulmányt, amit két amerikai szakember készített még 2004-ben. Felix Oberholzer, a Harvard Business School és Koleman Strumpf, az egyesült államokbeli Chapel Hill-ben lévő Észak-Karolinai Egyetem professzora hosszas elemzések után már akkor is arra a következtetésre jutott, hogy statisztikailag bizonyítható: a fájl csereberének semmilyen negatív befolyása nincs az átlagos zenei albumok eladási adataira. Ráadásul a két szakember úgy vélte: a zeneipar óriási veszteségeinek csupán csak rendkívül kis hányadáért tehetők felelőssé a fájlcserélő szolgáltatások és azokat használó emberek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garfield #32
    1. Fogalmad sincs, miről beszélsz a postai díjak kapcsán.

    2. Fogalmad sincs, miről beszélsz az elektronikus fizetés kapcsán.

    A többi stimmel. Legalább nézd már meg az adott oldalon a postaköltséget, mielőtt ilyen magabiztosan állítod azt, amit.
  • TeszteloPontHu #31
    "miért illegális az, ha valamit letöltök és kiírok CD-re?"

    Semmiért. Az nem illegális. A zene letöltése és magáncélú használata teljesen legális Magyarországon. Megosztani, azaz feltölteni nem lehet.
  • Molnibalage #30
    CSAK a postaköltség több lenne, mint maga a CD. Nem mindenkinek van dombornyomott VISA-ja....
  • Garfield #29
    Sajnálom, ha csak okoskodásnak tűnt, de szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki nem akar postázást fizetni, hogy hozzájusson valamihez, amihez itthon nem lehet, mert nem hozták be.

    Ha egyszer megpróbálnád, akkor rájönnél, hogy amennyiben kapható itthon is és külföldön is, sokszor postaköltséggel együtt olcsóbb megrendelni, mint itthon megvenni. Én tudom, mert a CD-m 95%-a külföldről megrendelt, idehaza nem vagy csak egészen horribilis áron kapható cucc.

    De ha nem is lehet kapni az üzletben, akkor esélyem sincs rá, hogy megvegyem, ergó nem okozok neki kárt azzal, ha letöltöm. Nem azt akartam sugallni, hogy miért nem akarok megvenni egy CD-t, mert ismerőseim körében szerintem én veszem a legtöbb eredeti cd-t, pusztán arra akartam célozni, hogy miért kéne nekem még postázást is fizetnem.

    Teljesen irreális dolognak tartom, hogy azt várod el, a sarki CD-boltban kapható legyen minden olyan lemez, amit valaha bárki is meg akart venni. (Mert ugye egy dolog, hogy kapható az, amit te szeretnél megvenni, de ugyanezt elmondhatja másik X ezer ember is, és milyen dolog az, hogy az ő lemezük bezzeg nem kapható?)

    Szóval nagyonsok lemez kapható, max. nem a sarki lemezboltban. Akinek meg tényleg kell az a lemez, nem pedig csak fogyasztja, az tényleg meg fogja venni. Persze elismerem, hogy igencsak lehetnek olyan esetek, amikor tényleg nem, vagy irreális összegek révén lehet hozzájutni a kívánt zenéhez. Ennek kapcsán csak az a bajom, hogy előszeretettel használják ki, élnek vissza vele az emberek, vagyis hogy miért ne vegyenek lemezt.

    Én szimplán önző vagyok: nem holmi ideológiai kirohanásból (támogassuk a szerzőket, vagy mi) veszek egy CD-t, hanem mert tetszik a zene, és nekem megéri az az ár, amit a weblapon látok.
  • M0RN1NGST4R #28
    Sajnálom, ha csak okoskodásnak tűnt, de szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki nem akar postázást fizetni, hogy hozzájusson valamihez, amihez itthon nem lehet, mert nem hozták be. Persze a szemét zenére van igény. Mindegy, ez már más téma. Én úgy értelmeztem a dolgot, hogy ha letöltök valamit, akkor azzal kárt okozok az előadónak mert nem veszem meg a munkájának a "gyümölcsét". Ez teljesen érthető, egyértelmű. De ha nem is lehet kapni az üzletben, akkor esélyem sincs rá, hogy megvegyem, ergó nem okozok neki kárt azzal, ha letöltöm. Nem azt akartam sugallni, hogy miért nem akarok megvenni egy CD-t, mert ismerőseim körében szerintem én veszem a legtöbb eredeti cd-t, pusztán arra akartam célozni, hogy miért kéne nekem még postázást is fizetnem.

    Köszi, hogy a másik kérdésemre feleltél, végre értem.
  • Garfield #27
    Az első kérdésedhez csak annyit fűznék hozzá, hogy sajna kilóg a lóláb: az okoskodásod közepette egyszerűen figyelmen kívül hagyod azt a tényt, hogy a zenére azért ad ki pénzt az ember, mert tetszik neki, vagyis hajlandó rá költeni. A te gondolatmenetedből süt az, hogyan próbálod elkerülni a fizetést és ezért találsz ki x+1 kifogást. Aki tényleg be akar szerezni egy CD-t, az nem mond olyat, hogy nem akarja külföldről megrendelni, hanem ellenkezőleg: tudja jól, hogy külföldön sokkal nagyobb a választék, és jóval nagyobb az esélye arra is, hogy hozzájusson ahhoz, amihez Magyarországon nem.

    Második kérdésedre: hasonló ok miatt, mint amikor ellopsz valamit, az még nem lesz a te tulajdonod.
    Ay adathordozókba épített jogdíj, ahogy írtad, kompenzációs jellegű, pont azért, mert jogsértésre használják őket. Ha te azt mondod, hogy oké, akkor innentől kezdve te azt írsz ki, amit akarsz, azzal egy ördögi spirál indul be, mert ha te jogsértő módon használod, a kiadók méginkább fognak sírni.
  • Garfield #26
    Ugyan nézd már meg az Amazon.com-on, hány Genesis-albumot lehet kapni raktárról.
  • M0RN1NGST4R #25
    Nekem ezzel az egésszel 2 nagy problémám van. Remélem valaki tud ebben segíteni.

    Az egyik: Mi van akkor, ha én egy eredeti CD-t a polcomon szeretnék tudni, de azt nem tudom itthon megvenni, mert azt éppen nem hozzák be az országba valamilyen oknál fogva, és nem akarok kemény pénzeket postázásért kifizetni. Ilyen esetben nyilván letöltöm. Na persze nem egy fizetős oldalról, mert 20 centet sem vagyok hajlandó adni egy tömörített zenéért. Az eredeti cd-t megvettem volna, de olyan cd itthon nincs, marad a letöltés. De ha egyszer itthon amúgy sem kapható, akkor ezzel tényleg kárt okozok valakinek?

    Másik probléma: Gondolom, már számtalanszor meg lett vitatva és lehet, hogy most sokan utálni fognak, amiért ezt felhozom, de ha egyszer jogdíj van az üres lemezeken, amit azért találtak ki, hogy kompenzálják a kiadókat és előadókat a bevételkiesés miatt, akkor miért illegális az, ha valamit letöltök és kiírok CD-re? Egyszer a Juszt is erre kereste a választ a műsorában, de a kiadók képviselője igencsak félrebeszélt... Az is érdekes, hogy állítólag ez a jogdíj el sem jut a kiadókhoz...
  • yajirobe #24
    Ki nem szarja le a szerzői jogokat
    Ha holnaptól nem venne senki egy darab cd-t sem akkor is szépen megélnének a koncertekből a zenészek
  • Molnibalage #23
    Igen, ez lehet, de ők mindig a kieső bevételekre panaszkodnak. Milyen bevételre, ha a VILÁGON SENKI SEM forgalmazza a cuccot?