Specker Balázs

A Bertelsmann is beszáll az online letöltésbe

A Bertelsmann AG német médiaóriás online zenei szolgáltatás beindítását tervezi, amely a szerzői jogok megsértse nélkül, a P2P elvei szerint működik majd.

A GNAB-ra keresztelt szolgáltatást még tavasszal jelentette be a Bertelsmann leányvállalata, az Avaro. Mostanra úgy tűnik végső fázisba ért a fejlesztés, és még az idén beindulhat a szolgáltatás. A P2P rendszer a szerzői jogi problémák kezelésére központosított internetes platformot, a megosztásra szétosztott hálózatot fog használni. A Bertelsmann partnereinek - köztük a cég leányvállalatának, a BMG-nek - ez azt jelenti, hogy a jövőben közvetlenül vásárlóknak adhatják el letöltéseiket, amelyek a zenén kívül akár játékok vagy videók is lehetnek majd - foglalta össze a Seattle Post Intelligencer. A Bertelsmann számos zenei kiadóval leszerződött már, így körülbelül 1 millió zeneszámot kínálhat majd a cég a hálózaton.

A hírek szerint a GNAB tervezői számoltak a nagyobb lemezkiadók P2P rendszerekkel kapcsolatos aggályaival. A felhasználóknak fizetniük kell majd a számok letöltése előtt, így biztosítva a szerzői jogok tiszteletbentartását. A cég reméli, hogy ez a fajta megközelítés visszahozza majd azt a közösségi szellemet, amely a Napster megreformálása óta kiveszett a P2P hálózatokból. A rendszert úgy tervezték, hogy a vállalatok saját P2P szolgáltatásokat kínálhassanak, mialatt a központosított platform ügyel a biztonságra. Az összes eredeti fájl a központi szerveren kap majd helyet.

"Vásárlóinknak és a platform minden felhasználójának a lehető legjobb minőséget és a legnagyobb biztonságot tudjuk nyújtani Secure File Sharing technológiának köszönhetően" - igérte még tavasszal Hartmut Ostrowski, az Avaro elnöke nyilatkozatában. A GNAB már év vége elérhető lesz Németországban, 2006-ban pedig a kontinens többi országra is kiterjesztik majd - írja a vnunet.com. A GNAB megjelenése vélhetően tovább növeli majd a versenyt a letöltős szolgáltatások között, különösen hogy ez a rendszer is lehetővé teszi videófájlok megosztását, akárcsak az Apple nemrég megújult iTunes-a.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!