Berta Sándor

Az Intel támogatja a Skype-ot

A vállalat a fejlesztői fórumán jelentette be, hogy nagyobb összeget ruház be az internetes telefónia úttörőjének számító Skype cégbe, de ugyanakkor a pontos tőkét egyik vállalat sem hozta nyilvánosságra.

Az együttműködés célja, hogy a Skype VoIP-szoftvere a jövőben kifogástalanul működjön a világ legnagyobb processzorgyártójának kétmagos központi egységein is. "Nagyon örülök annak, hogy én jelenthetem be az Intel és a Skype közötti stratégiai együttműködés kezdetét. A kooperáció célja, hogy növelni lehessen az internetes telefonbeszélgetésekben részt vevő személyek számát és javítani lehessen a beszélgetések minőségét. A célunk a hangminőség javítása." - nyilatkozta elégedetten Pat Gelsinger, az Intel alelnöke.

S hogy miért választotta az Intel a Skype-ot? Nos, Gelsinger szerint nekik elég meggyőző volt az az adat, hogy a megjelenése óta eltelt két esztendőben a felhasználók körülbelül 150 millió alkalommal töltötték le a szoftvert az internetről. Napjainkban világszerte egyidejűleg átlagosan három millióan használják a Skype-ot. A két éves sikertörténetnek köszönhetően elemzők szerint a vállalat évente 6-10 milliárd dolláros bevételt könyvelhet el. Mindezek alapján az Intel úgy döntött, hogy támogatja a szoftver további fejlesztését.

A VoIP előnye a hagyományos telefonvonalakkal szemben egyértelmű. Amíg ugyanis egy hagyományos telefonvezetéknél a legmagasabb adatátviteli frekvencia legfeljebb 3400 Hz lehet, addig a VoIP-rendszereknél ez az érték elérheti akár a 8000 Hz-et is. Mindez azt jelenti, hogy akár "szélessávú audioadás" is létrejöhet. Emiatt a beszéd sokkal természetesebbnek hathat és sokkal érthetőbb lehet.

A Skype céggel egyébként hasonló együttműködési megállapodást kötött korábban a Cisco Systems és az Avaya is. Az Intellel való kooperációra a vállalat történetében már szintén akadt korábban példa, lévén a két cég a Microsofttal karöltve tavaly szeptemberben közös levelet írt az amerikai adóhivatalnak, amelyben kérték, hogy ne adóztassák meg a VoIP-szolgáltatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lokko #7
    mi ebben a hülyeség? első sorban a szoftver miatt veszel gépet, és nem a gép miatt használsz szoftvert ... a másik mag az hogy ott érdemes befektetni ahol nagy kaszálásra lehet számítani, az meg külön jó ha a cég amibe pénz pumpálsz neked is extra piacot hoz ... egyéb gyanú?
  • wbtist #6
    Én pedig már a vezetéknélküli telefonommal használom a Skype-ot
  • Punkerwork #5
    én meg egyre többet :)
  • Benoke #4
    Nahh itt valami humbug készülődik. Aszem lepucolom a Skype -ot. Úgy se nagyon használom. :)
  • Cat #3
    nyilván arról van szó, hogy párhuzamosítsák a kódot
  • nenad #2
    ez tenyleg furan hangzik.
  • stinkydiver73 #1
    Ezt a baromságot:
    "Az együttműködés célja, hogy a Skype VoIP-szoftvere a jövőben kifogástalanul működjön a világ legnagyobb processzorgyártójának kétmagos központi egységein is."