A digitális világ alapvetően teljesen sík. A számítógépek, a TV-k, a mozi és a mobiltelefonok is két dimenzióban jelenítik meg a képeket. Persze ott vannak a kissé idétlen piros-kék szemüvegek, melyeket végleg a sutba lehet dobni - állítják a terület kutatói - akik saját bevallásuk szerint elég fejlődést értek el a 3D-s ábrázolás területén ahhoz, hogy azt a valószerűség egy új szintjére emeljék.

A 3D nem csupán a mozikba szivárog vissza, de sokan a tudósok, mérnökök és a hirdetők munkájának fontos eszközét is látják benne. A 21. század 3D-jének első alkalmazásai valószínűleg biztonsági és katonai területeken mutatkoznak majd be, ahol például egy csomag háromdimenziós képfeldolgozása olyan dolgokat is láthatóvá tehet, ami máskülönben rejtve maradna.

Az ember elsősorban azért látja három dimenzióban környezetét, mert két szemünk a tárgyakat különböző szögekből látja. Ez adja látásunk mélységét, amit térhatású vagy binokuláris látásnak is neveznek. 1953-ban Hollywood a House of Wax című filmben több kamera alkalmazásával megpróbálta újraalkotni a hatást a vásznon, a kamerák képeit egymás mellé helyezve. A horrorfilm maga sikeres volt, azonban a technika nem érte el célját. Mostanában viszont a fejlődő technikának köszönhetően a 3D visszatérni látszik.

A tavaly karácsonykor bemutatott Polar Express volt az első 3D-s hollywoodi film, a legújabb abból a körülbelül három tucat 3D-s filmből, melyeket 1985 óta az IMAX mozikban bemutattak. Márciusban olyan nagy rendezők, mint George Lucas (Star Wars) és James Cameron (Titanic, Terminator) is a jövő nagy ígéreteként értékelték a 3D-s jegyeket hordozó filmeket. A költséges és bonyolult több kamerás felvételek helyett az új technikák lehetővé teszik egyetlen kamera felvételének háromdimenzióssá konvertálását, lehetővé téve a régi anyagok leporolását. Miután Lucas megnézte az eredeti Star Wars mozi egy 3D-s klipjét, kijelentette, hogy jobb, mint az eredeti.

Ezek az alkalmazások azonban még mindig a régi 3D-s szemüvegek egy korszerűsített változatát igénylik. Viszont számos cég - a japán óriástól, a Toshibától kezdve a kis fejlesztőcégekig - egy olyan technika elérését tűzték ki céljukul, ami szabad szemmel látható háromdimenziós képeket eredményez. A technika alapelve, hogy a szemüveget a néző helyett a képernyőre helyezzék, magyarázta Keith Fredericks, az amerikai Opticality Corp. alelnöke, aki a szemüveg nélküli 3D rendszer első alkalmazásaiként a reklámokat képzeli el, melyek előbukkanva megragadják a járókelők figyelmét.


IMAX mozi - ugyan a Duna Plázába is terveztek, de nem valósult meg
A cég Japánban már bemutatott egy 180 colos videófalat, ami szerintük a világ eddig épített legnagyobb szabad szemmel élvezhető 3D-s képernyője. A nézőközönség számára úgy tűnik, mintha egyes képek méterekre távolodnának a képernyő síkjától, míg mások előre ugranak. Ahogy a szemlélő mozog, a látvány is változik, ahogy ez egy valódi tárgynál is történne az úgynevezett mozgási parallaxiseffektus hatására. Frederick szerint ez nagyban emeli a valószerűséget.

A szintén amerikai LightSpace Technologies egy másik 3D-s technikával állítja elő az általuk DepthCube névre keresztelt hatást. A képeket 20 egymásra rétegezett képernyő mögül vetítik ki. Az adott pillanatban bármelyik képernyő lehet üres, vagy megjeleníthet egy képet. A képvetítést megszokott sebesség hússzorosára gyorsították, így a szem egyetlen, a képernyőben mélység érzetet keltő képet lát. A LightSpace nagy keresletet jósol a szabad szemmel látható 3D-nek, igaz nem a mozik, hanem a számítógépes terminálok világában. A cégnek már sikerült átültetnie a Doom játékot 3D-s képernyőire. "Azok a helyszínek, ahol lenézhetünk egy térre, rendkívül jól tükrözik a mélységérzetet ezeken a képernyőkön" - mondta Alan Sullivan, a cég elnök vezérigazgatója.


Fredericks a mozikban, a TV készülékekben, a kézi játékgépekben, sőt még a mobil telefonokban is nagy lehetőségeket lát a 3D-s technika beültetését illetően. A játékon és a szórakozáson kívül az Egyesült Államok kormánya erős érdeklődést mutat a háromdimenziós röntgengépek iránt, melyeket a reptereken alkalmaznának, tette hozzá Sullivan. A kétdimenziós képekkel egy olyan tárgy, mint például egy kés könnyedén átsiklik az ellenőrzésen, ha sikerül úgy elhelyezni, hogy a legvékonyabb oldala essen a kamera felé. Egy háromdimenziós képet azonban a biztonságiak több szögből is megvizsgálhatnak, és gyorsan felfedezhetik a nemkívánatos tárgyat.

A 3D-s szemüvegek gyakran megerőltethetik a szemet, mivel az egyidejűleg megpróbál mind a sík képernyőre - ahol a kép valójában létrejön - mind a tárgy közelebbi illúziójára fókuszálni, magyarázta Sullivan. Ezért van az, hogy ezeket az effektusokat csupán egy rövid ideig mutatják a mozikban és a vidámparkokban. "Az ember nem szívesen alkalmazná ezt a technikát egy új gépjármű megtervezéséhez vagy egy molekuláris szerkezet kiértékeléséhez" - mondta. A DepthCube nem okoz ilyen problémákat, mivel a néző olyan képet lát, aminek van valós mélysége, tette hozzá.


Harry Goldstein, a Sullivan technikáját ismertető IEEE Spectrum magazin főszerkesztője szerint a módszer nagyon hatásos. "Az ember szinte érzi a tárgyak súlyát. Elképesztő a tér és mélység érzés" - mondta Goldstein, aki ellátogatott Sullivan laboratóriumába.

Hamarosan a számítógépek monitorjait is felruházhatják a 3D-be kapcsolhatóság képességével, de az is elképzelhető, hogy a 3D beépíthetővé válik magának az operációs rendszernek az elemeibe, vélekedett Fredericks. A tökéletes 3D egy igazi videó hologram lenne, mint a Star Warsban látott holografikus üzenet, amit Leia hercegnő küldött Obi-Wan Kenobinak. Egy kép, ami minden szögből megtekinthető, mind vízszintesen, mind függőlegesen. "Ide még nem jutottunk el, de elég gyorsan haladunk ezen a területen" - mondta Fredericks.

Egy mozgó hologramhoz hatalmas számítókapacitás kellene

Sullivan kevésbé optimistán fogalmaz, szerinte az akadályok elég jelentősek, igaz nem leküzdhetetlenek. Például egy 20 colos lapos képernyőn vízszintes soronként nagyjából 1280 pixel található. Egy hologramhoz 1 millió ilyen pixelre lenne szükség. Ezt szorozzuk be a vízszintesen szükséges 1 millió fényponttal, és máris ott tartunk, hogy a képernyő 1 billió pixeles kell legyen, ami messze meghaladja a jelenlegi technika képességeit. Ehhez kellene egy még szintén nem létező számítógépes teljesítmény, ami a képek realisztikus mozgatásához szükséges.