Hunter

Mikor válhat valóra a hibernálás?

A jövőben az űrhajósok alvási ideje több lehet napi néhány óránál. A hibernáció nagy segítség lenne a távolabbi bolygók elérésében, bár a tudósok elismerik, a megvalósításig még igen sokat kell aludnunk.

Európai kutatók már végeztek hibernációs kísérleteket, ami reményeik szerint segít felmérni, vajon az ember képes-e a távoli bolygó eléréséhez szükséges éveket átaludni. "Jelenleg vizsgálataink még csak a spekulatív szinten tartanak" - mondta Mark Ayre, az Európai Űrhivatal (ESA) kutatója egy interjúban. "Érdeklődésünk abból fakad, hogy amennyiben ez a technika hatékonynak bizonyulna, akkor lehetővé válnának a világűr emberi kutatása."

Ami tudományos fantasztikumnak tűnik az összességében talán nem is annyira távoli. A kutatóknak sikerült kémiailag indukálni egy olyan állapotot az élő sejtekben, amit átvittek kisebb emlősökbe, például a patkányokba. "Egészen új, alapkutatásokat végzünk a hibernáció területén" - mondta Marco Biggiogera, az olasz Pavia Egyetem hibernáció kutatója, aki két másik olasz kollégájával az ESA számára tanulmányozza a hibernációs mechanizmusokat.


Az ESA asztronautája, Wubbo Ockels egy speciális alvózsákkal

Ayre, az ESA Fejlett Koncepciók Csapatának tagja úgy véli, elméletileg egy napon a hibernációs rendszer hatalmas teret spórol meg a hosszú távú emberi űrutazások űrhajóin. A hibernáció nem csupán az űrhajósok életterén, de a több éves utazáshoz szükséges elfogyasztandó készleteken is csökkentene.

A téli álmot alvó állatok, mint a medve vagy a mormota szintén teljes hibernációba eshet, mely során hatékonyan képesek átaludni egy hosszú időszakot, vagy torporba, egyfajta periodikus alvásba, melyből többször is felébrednek a tél folyamán. "Mindegyik egy hipermetabolikus állapothoz tartozik, amikor lecsökkentik anyagcseréjüket, azaz energiafogyasztásukat és szükségletüket" - mondta Biggiogera. "Ez egy alkalmazkodó mechanizmus."

A kulcs a genetikában rejlhet, ahol speciális gének teszik lehetővé az állatok számára a hosszú időszakon át tartó alvást, miközben megvédik őket a rideg hőmérsékletektől és az élelem hiányától, magyarázta Biggiogera, aki munkatársaival hibernációszerű állapotot hozott létre egy DADLE nevű anyaggal sejtkultúrák esetében. A DADLE ópiumszerű tulajdonságokkal rendelkezik és hasonlít egy az emberi agyban termelődő molekula családhoz. A sejtekben a DADLE lecsökkentette a genetikai anyagok szaporodását és másolódását, ezáltal álomba ringatva a sejteket. "A legérdekesebb hogy a molekulák elvételével minden visszafordítható" - mondta Biggiogera. "Legalábbis a sejtkultúrákban csökkenthető a mellékhatások kockázata."

Az élettani kutatások azonban csak az egyik felét jelentik egy lehetséges űrrepülési hibernációs rendszernek, a dolognak van egy műszaki oldala is. "A probléma abból adódna, hogy a legénység nem lenne képes váratlan eseményekre reagálni, mint például ha tűz vagy egyéb műszaki probléma adódna a fedélzeten" - mondta Ayre. "Ezért olyan szintű automatizálásra lenne szükség a hajón, ami képes az ilyen jellegű problémák kezelésére."

Ezután következik a megfelelő hibernáló kamra megtervezése. Az ESA kutatóinak elképzelése szerint ez a menedékhely biztosítaná a megfelelő közeget a hibernálás számára, úgy mint a megfelelő hőmérséklet, valamint ágyként is szolgálna, aminek meg kell védenie a legénységet a napkitörésektől, nyomon kell követnie az életfunkciókat, és ki kell szolgálnia az élettani szükségleteket. Ugyanakkor a szerkezetet úgy kell megalkotni, hogy az ne legye túl nagy sem súlyban, sem terjedelemben, mivel akkor elvesztik a kezdetben felsorolt előnyöket.

Egy távoli, azonban a NASA által már tervbe vett hatfős küldetés, a Callisto holdra irányuló HOPE (Human Outer Planets Exploration) tökéletes jelölt lenne a hibernáció kipróbálására. A NASA 2002-ben készült tanulmánya szerint 5 évig tartana az utazás a Jupiter holdjára, a Callistóra, ahol a hat asztronauta 30 napot töltene el a felszínen. Ez azonban csak 2045 környékére tehető, és a NASA szóvivője azt is elmondta, hogy az űrhivatal jelenleg egyáltalán nem foglalkozik a hibernálás gondolatával.


A hat embert a Callistora szállító űrhajó konepciórajza

Biggiogera és kollégái a sejttenyészeten elvégzett tanulmánnyal tarsolyukban most laboratóriumi patkányokon vizsgálják a DADLE hatásait, aminek az eredményei 2004 végére várhatók, a kutatás vége azonban még igen messze van. Biggiogera szerint a legnagyobb kihívást az a tény jelenti, mely szerint a sejttenyészetek rendkívül leegyszerűsített rendszerek, míg a szervek, illetve ezek összessége, az élő test összetettek. "Ez olyan, mintha egy otthoni PC-ről egy szuperszámítógépre váltanánk" - mondta Biggiogera. "Még nem tartunk ott, hogy embereket hibernáljunk, ettől még nagyon, nagyon messze járunk."

A kutatók az űrutazáson kívül más lehetőségeket is látnak a hibernációt indukáló szerekben. Ilyen lehet az átültetésre váró szervek tartósítása, ami jóval hosszabb időre szólna, mint amit a jelenlegi módszerekkel el tudnak érni, illetve az életveszélyes sérültek esetében is sokat segíthet a hibernáció, ha a megfelelő kórházi kezelésre várni kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #15
    pl halálos beteg vagy, esetleg a dédunokáddal le akarsz feküdni vagy ilyenek..
  • b2nary #14
    tettessem el magam jövőre? minek ebbe akorba születtem akkor??? s akkor mitől lesz jobb nekem, hogy egy teljesen új világban ébredek fel??? mire jó már a hibernáció? űrutazáson kívül ofkorz
  • Tetsuo #13
    Az jó volt amikor egy amcsi cég rakás hullát hibernált 25-100k$-ért sztán csődbement s kiolvadt minden hűtő..LOL (Veledis+történhet)
  • Flashy #12
    adjunk el a Birodalomnak elemes kínai fénykardot. akit megütnek vele, már eleve meghal, ezt a kínai érintésvédelmi szabványok gyárilag tartalmazzák.
  • Sephi #11
    Jo de hat azok ertenek ehez mi meg nem. NASA-nak fel kene venni a kapcsolatot a Birodalom-mal hatha meg tudnak egyezni valami kis technikai cserebe :))))))))))
  • tajfun #10
    Solo kapitanynak mar sikerult, a fagyasztokamra ujra keszen all... :)
  • [HUN]PAStheLoD #9
    "Ez olyan, mintha egy otthoni PC-ről egy szuperszámítógépre váltanánk"

    akkor nem is olyan nagy cucc ^.^
  • comet #8
    Ez megint egy tök felesleges dolog. Az internetben az a csoda hogy elvileg össze lehetne hangolni két kutatást hogy ne egymás lábujjaira lépkedjenek...mert ugye most jelentették be a washingtoni egyetemről hogy hamarosan prototípus fázisba kerül az a magnetikus(?) meghajtási rendszer ami 3 évről 6 hétre rövidít egy mars missziót asszem... lehet hogy mások az adatok mindjárt megkeresem a cikket...
  • moran #7
    Olvasta valaki a "101 mini sci-fi" című kis könyvecskét? Ennek egyik történetében a magyar gazdasági helyzet orvoslására a teljes magyar lakosság 1 évre hibernálódik. Persze a vége az, hogy 1 év alatt minden amortizálódik, lehet felújítani -> nem nyernek semmit.
    Gondolom az emberek fele a te utadat választaná, ezzel azonban lelassulna az élet és így a megtapasztalható dolgok sebessége. Vagyis szerintem valószínű, hogy nagyjából ugyanannyi dolgot tapasztalnál.
  • galocza #6
    én kipróbálnám, sőt alkalmaznám ha hozzáférhető lenne. nem csak a következő 30 (optimistán 50) évre vagyok kíváncsi, és ha lehetőségem lenne mondjuk évente csak 1 hónapot 'ébren' tölteni és így meg12xezni a megtapasztalható jövőt, élnék vele 8).