JohnnyCage

A Prescott elkésett kiadásával kezdi az új évet az Intel

A szakértők szerint az idei évben már semmiképpen nem jelenik meg a piacon az Intel következő generációs Pentium 4 processzora, a 90 nm-es csíkszélességű eljárással készülő Prescott.

Az új chip, amely a jelentős fejlesztések ellenére továbbra is a Pentium 4 nevet fogja viselni, a jövő év elején jelenhet meg a piacon. A 2004-es kiadás ellenére egyes kiválasztott PC gyártók még december végén kapnak egy kisebb mennyiséget az új chipből.

A Prescott jelenlegi társánál kétszer nagyobb, 1 MBájtos másodszintű (L2) cache memóriával fog rendelkezni, 13 új utasításának köszönhetően pedig sokkalta jobb teljesítményt tud majd elérni olyan feladatok közben, mint a videótömörítés, és a különféle, lebegőpontos számításokat igénylő alkalmazások.

Az Intel vezetői korábban több alkalommal is utaltak arra, hogy a Prescott még az idei évben megjelenik a piacon. Hogy ez mégsem így történt, az elsősorban az új chip vártnál nagyobb fogyasztásának tudható be.

A 90 nm-es eljárásban alkalmazott miniatűr tranzisztorok ugyanis már olyan jelentős áramszivárgással rendelkeznek, amely számottevően növeli az áramfogyasztást, illetve ezzel egyidőben a hőtermelést. A késés oka az, hogy az Intel meg kívánt bizonyosodni a Prescott által termelt hőmennyiség biztonságos elvezethetőségéről, mondta Kevin Krewell, a Microprocessor Report főszerkeztője, aki szerint az új gyártástechnológia bevezetése általában a chipek fogyasztásának csökkenését szokta eredményezni.

Mint George Alfs, az Intel egyik szóvivője elmondta, a Prescott chip gyártását már megkezdte a társaság, és a 2003-as évben számottevő bevétele is származni fog a cégnek a processzorból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #7
    az inq-en meg a reg-en megjelentek cikkek, hogy 103Wot fogyaszt.
    mondjuk azt inq meg a reg nyugodtan tekinthetők pletykalapnak, de a processzor utitervekkel, illetve a meg nem jelent processzorok adataival kapcsolatban a pletykáik ijesző hányadban bizonyulnak igaznak, azaz a jövőbeli processzorokkal kapcsolatban szerintem az elmúlt egy évben nem dobtak be nagyobb kacsát, mindent jól csiripeltek meg nekik a madárkák. és ez a két lap egy kis kanál véízben meg tudná fojtani egymást, ha egy afat egyszerre jelenik meg a két lapon, órára pontosan, akkor az valamit jelentz... és nem azt, hogy egyszerre találták ki.
  • csabawarchief #6
    honnan veszitek hogy fűt?
  • UnConnecteD #2
    majd meglatod