Berta Sándor

A Boeing és az Airbus is az új 5G-hálózatok ellen van

A két legnagyobb repülőgép-gyártó kivárna az 5G bevezetésével a repülésben.

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy megzavarhatja a légi közlekedést az 5G, mert egy bizonyos frekvenciaspektrum problémát okozhat a repülőgépek érzékeny fedélzeti elektronikájának a működésében. Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) mellett több légitársaság is komoly aggályokat fogalmazott meg, de a mobilszolgáltatók azt állították, hogy eddig nem történtek üzemzavarok.

Most a Reuters és a Handelsblatt azt írta, hogy a Boeing és az Aribus is komoly biztonsági aggályokat fogalmazott meg a repülésben bevezetendő új 5G-hálózattal szemben. Az infrastruktúrát a mobilszolgáltatók 2022 januárjától alkalmaznák, de a repülésben folyamatosan növekszik az 5G biztonsága elleni tiltakozás.

Dave Calhoun, a Boeing első embere és Jeffrey Knittel, az Airbus tengerentúli üzletágának a vezetője arra szólították fel az amerikai kormányt, hogy biztonsági aggályok miatt halassza el az 5G bevezetését. A projekt két kivitelezője egyébként az AT&T és a Verizon lenne. A két menedzser levelet küldött Pete Buttigieg amerikai közlekedési miniszternek és azt írták, hogy az 5G-interferenciák befolyásolhatják a repülés biztonságát és rendkívül negatív hatással járhatnak a repülőgépiparra nézve.

Az Amerikai Egyesült Államokban a mobilszolgáltatók már most is nagy kiterjedésű 5G-hálózatokat üzemeltetnek. A jelenlegi 5G-antennák hatótávolsága nagyon kicsi, de cserébe rendkívül magas, több mint 1 Gbps-os adatátviteli sebességeket kínálnak. A C frekvenciasáv éppen ezért a belvárosokban lehet hasznos, ahol a jövőben sokan továbbíthatnak egy időben nagy adatmennyiségeket. A belvárosok közelében található nagy repülőterek is potenciális alkalmazási területek lehetnek, mert az 5G kevésbé hajlamos a túlterhelődésre, mint a korábbi szabványok.

Az AT&T és a Verizon korábban - biztonsági aggályok miatt - egy hónappal, 2022. január 5-ig elhalasztották az új hálózatok bevezetését. A cél az, hogy ebben az időszakban olyan megoldásokat integráljanak a rendszerbe, amelyek minimalizálják a frekvenciák "összegabalyodásának" a veszélyét és ezáltal erősítsék a repülésbiztonságot. A CTIA nevű mobilszövetség közölte, hogy az 5G szabvány biztonságos és azt vetette a repülőgépipar szemére, hogy félelmet kelt és eltorzítja a tényeket. Az amerikai pilóták egyesülete ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a vita zsákutcába jutott és ez egyaránt nagy probléma az utasok, a szállítmányozók és az amerikai gazdaság számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Az amerikai 5G nem egyezik meg a nemzetkozi (kinai) 5G-vel, inkabb csak 4.5G. Ha mar ez ellen tiltakoznak, akkor mikor lesz valodi 5G, foleg valodi 6G nalluk. (a 6G mar a tervek szerint infra tartomanyu lenne)