Rosszul számolta ki a TUI Airways utasainak súlyát egy algoritmus

Programozási hiba miatt a nőket gyerekként azonosította az alkalmazott rendszer.

A Brit Közlekedési Felügyelet Légi Baleseteket Kivizsgáló Részlege (AAIB) nyilvánosságra hozta a jelentését, amelyből kiderült, hogy a TUI Airways brit légitársaságnál több esetében is előfordult, hogy az algoritmus rosszul számította ki bizonyos utasok súlyát. A probléma az volt, hogy a használt szoftver a Miss néven bejelentkező utasokat nem nőként, hanem gyermekként könyvelte el. A dolgot a bejelentkezéshez alkalmazott program frissítésével sikerült megoldani.

2020 júliusában a TUI Airways három repülőgépével is megtörtént, hogy a hibás számítások miatt téves összesített tömeggel indultak el. Bár baleset nem történt, de az AAIB ennek ellenére "komoly vészhelyzetekről" beszélt. A testület rámutatott, hogy a használt rendszert nem Nagy-Britanniában, hanem egy másik országban programozták be, ahol a Miss rövidítést a gyerekekre, míg a Ms-t a felnőtt nőkre alkalmazzák. A hibás számítások azt eredményezték, hogy az alkalmazott szoftver minden Miss előnevű személy esetében a nőknél átlagosan alkalmazott 69 kilogramm helyett csupán 35 kilogramm súlyt számolt.

Az egyik út 2020. július 21-én Birminghamből Parmába vezetett és az eltérés a valódi és a megállapított súly között 1244 kilogramm volt, vagyis ennyivel nehezebb volt a repülőgép annál, mint amit a pilótának jelentettek. Ez fel is tűnt neki és úgy vélte, hogy az előrejelzett 29 helyett 65 gyerek van a fedélzeten, de ez utóbbinak nem tulajdonított jelentőséget. A nagyobb tömeg miatt nagyobb felszállási sebességre lett szükség. Miután azonban az időjárási körülmények megfelelőek voltak, így a dologból nem lett baleset vagy komoly incidens.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • repvez #8
    elolvastam és van is tapasztalatom személyesen pakoltam már több gépet is meg, úgyhogy tudom , hogy mennek a dolgok, de attól még nem von le semmit sem abból amit mondtam.
    Igen mind igaz amit leírtak és lehet is probléma, de amit írtam nem arra vonatkozott, hanem arra, hogyha minden rendben megy akkor is lehet ekkora eltérés a számított és a valós szuly között.
    Mert ahogy a cikk is írja, egy átlagos férfit csomaggal együtt 105kg-nak számolja, tehát ha többségben van az utasok között a férfiak és mindegyik csak hátizsákot visz magával 20kg lehet, plusz egy normális férfi , nem olyan amit subert norbika képzel akkor az biztos, hogy több lesz mint 105kg.
    Tehát már itt bukik a számitás.
    Vagy ha egy diákcsoport akar kirándulni, öket meg túl számolja igy könnyebb lesz a gép mint a számitás alapján.
    ÉS eddig csak azért nem bukott ki, mert az átlag járatoknál mindig van tartalék mindenből, hatótáv és kerozin is , meg tolóerőből is, de egy olyan utnál amint a példa is szol ahol a határon egyensúlyoznak ott nem fér bele az átlagolás ha jól számol a szoftver ha nem.

    tehát ezen a hibán csak úgy tudnák orvosolni, ha tényleg minden csomagot és minden utast lemérnének, vagy legalább az utasfelvételi nyomtatványon nyilatkozni kellene a súlyukról.
    Utoljára szerkesztette: repvez, 2021.04.14. 20:39:30
  • rebekakocsis #7
    Olvastad a lentebb linkelt cikket? Ha nem , tedd meg. Az szerint elég nagy gond az a 1.5 tonna "pottyász?".
  • repvez #6
    ez igy ebben a formában tulreagálásnak gondolom, amit a hiba feltárására adtak.
    Egy utasszállito, nem annyira alul méretezett hajtomuben, hogy ez a 1,5 tonna anynira gondot okozna neki, a másik, meg, hogy ez nem koncentárltan jelenik meg a gép valamelyik pontján, tehát a sulypontot nem annyira modositja, mintha egy helyen lenne ekkora változás.
    Ez az eltérés, az összes uléssor közt oszlik el.
    Most se mérik le se az utasokat sem a felvihető kézipottyászokat.

    Igy mégha rendesen számolják ki az utasok átlagos szulyát akkor is lehet ekkora eltérés a pottyások miatt, valaki felvisz 20 kilot magával van aki meg semmit sem, vagy aki fizetett prioritz-t az 2 csomagot is felvihet magával . ugyhogy ezek az eltérések ugyan ugy jelen vannak ha minden rendben van .

    Meg a feladott pottyászokat azokat lemérik, de a gépbe már nem mérik le pontosan, hogy melyik rekeszbe mekkora része megy a csomagoknak.

    Erre valo a trimm, hogy ezeket az egyenlotlen sujelosztásokat tudja kompenzálni .
  • Ender Wiggin #5
    Az utasok súlya nem ismert, úgyhogy elég nehéz előre számolgatni...
  • Cat #4
    A Ryanair rendszeresen Magyarországon hagyta a Kanári szigetekre induló járatnál soktucat magyar poggyászát, túlterhelésre hivatkozva.
    Miért szívják meg sorozatosan, akik Ryanairrel mennek a Kanári-szigetekre?
  • Zsombor99 #3
    Ilyenkor ki kell rakodni...
    Ha előre ismerik az adott gép terhelhetőségét, akkor már eleve nem fogadhatnának egy meghatározott mennyiségnél több utast, ismerve azt, hogy ugyebár a poggyászok mérete és maximális súlya is korlátozva van. Ugyanis például ha te foglalnál egy Budapest-Helsinki jegyet, akkor az lehetne az egyik lehető legrosszabb, ha a gép terhelésére hivatkozva hagynának itthon téged és/vagy a poggyászaidat. Ugye?
  • Agyturbinikusz #2
    Hülyeség ellen nincs használható algoritmus
  • kvp #1
    Ha algoritmussal kozelitik az utasok sulyat es nem a gep terhelesi adatait olvassa le a szemelyzet, az mar reg rossz. Ugyanis berakodas utan a felfuggesztesek adataibol a pilotak latjak, hogy tulterhelt a gep. Ilyenkor ki kell rakodni vagy az utasok vagy a csomagok egy reszet. (vagy idealis esetben mindkettobol, lehetoleg az osszetartozokat)

    Ha rajtam mulna, akkor minden szekre lenne egy felso tomegertek es kotelezoen azzal szamolna a rendszer. Ha egy utas a megadott maximumnal nehezebb, akkor testmerettol fuggetlenul ket szeket kellene foglalnia. Ez mindenkit felulmerne, de a gyereket leszamitva nem jelentos mertekben, viszont biztosan nem lenne belole baj, fuggetlenul a felszallo utasok aznapi pronoun-jaitol. Vagy ha ez nem tetszik a tarsasagnak, akkor csinaljak azt amit a bozot pilotak es merjek le az utasokat a csomagjaikkal egyutt a felszallas elott. (ott utra es kilora fizet az ember, teljesen mindegy, hogy utas, csomag vagy haziallat lesz a rakomany)