Gyurkity Péter

1 nanométeres chipeket fejleszt a TSMC

A gyártástól még messze vagyunk, viszont lehetségesnek tűnik az előállítás.

Dacára annak, hogy az elmúlt években egyre több véleményt olvashattunk a hírhedt Moore-törvény kifulladásáról, illetve annak érvénytelenné válásáról, a fejlesztői munka nem állt le a félvezetőgyártás területén, a szakemberek továbbra is igyekeznek minél kisebb csíkszélesség alkalmazásával többet kipréselni az újabb chipgenerációkból. Az IBM a napokban jelentette be az első 2 nanométeres példányokat, a TSMC pedig még ennél is tovább ment, legalábbis a tervezőasztalon.

Tekintettel arra, hogy egyelőre a fejlesztés korai fázisában járnak, nem túl meglepő, hogy egyelőre csak a Nature magazin oldalán tették közzé a részletes anyagot, amelyben leírják az 1 nanométeres chipek előállításának főbb akadályait és a valószínű megoldást. Amíg az IBM mérnökei már elkészítették az első új változatot, addig a TSMC munkatársai az MIT és a National University of Taiwan szakembereivel közösen vázolták fel a még újabb gyártástechnológia részleteit, amellyel kapcsolatban a bizmut alkalmazását emelik ki. Ezen elem felhasználásától remélik ugyanis az egyre komolyabb akadályok leküzdését, különösen ami a tranzisztorok elektródáinál jelentkező jelentős ellenállást, illetve a továbbított áramot, annak mértékét illeti.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az elsődleges előnyök között a nagyobb teljesítményt és a kisebb (illetve legalább szinten tartott) fogyasztást említhetjük meg, ezzel kapcsolatban azonban konkrét számokat még nem árultak el, hiszen meg kell majd várni az első legyártott példányokat és azok részletes tesztelését. Ez minden bizonnyal még éveket vesz majd igénybe, a sorozatgyártáshoz mindenképpen komoly tapasztalatokat kell majd gyűjteni, nem beszélve a gyártósorok felkészítéséről és a selejtarány visszaszorításáról, így egyelőre folytatódik a jelenleg legújabbnak számító 5 nanométeres változatok előállítása, bár a TSMC nemrég már jelezte, hogy még az év vége előtt megkísérlik a 3 nanométerre való fokozatos átállást, annak első lépését.

A cég ezzel egy időben a kapacitás növelését is igyekszik elérni, ami szintén éveket vesz majd igénybe, meglátjuk, mennyiben birkóznak majd meg az előttük álló feladatokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Eközben az Intel...