Együttműködik a Toyota és az Aurora

A két fél a jövőben közösen dolgozik majd az autonóm gépkocsik kifejlesztésén.

A négy évvel ezelőtt létrehozott Aurora Innovation nevű startup az autonóm közlekedés területén olyan autógyártókkal működik együtt, mint a Volkswagen, a Hyundai Motor Group és a Byton. A vállalkozás fő feladata szoftverek fejlesztése az önállóan közlekedő járművek számára. 2019 júniusában a Volkswagen kihátrált a program mögül, de új partnert talált a Fiat Chrysler személyében. Másrészt a Hyundai Motor Group és az ahhoz tartozó Kia Motors Corporation megerősítette a korábbi befektetését.

Most az Aurora és a Toyota bejelentette a kooperációját. A japán konszern azt tervezi, hogy a jövőben az új önállóan közlekedő autóit az Aurora által fejlesztett szoftverekkel látja el. A két cég szakemberei az év végéig átépítik és tesztelésére előkészítik az első Sienna modelleket. A hosszú távú cél az, hogy néhány esztendőn belül olyan robottaxikat dobjanak piacra, amelyek az Aurora platformjára fognak épülni.

A bejelentés különösen azért jó hír az Aurora számára, mert korábban a Volkswagen után a Fiat Chryslert is elveszítette partnerként. Ezért a vállalat egy idő után a tehergépkocsikhoz kezdett el fedélzeti szoftvert készíteni, majd tavaly decemberben átvette az Uber robotjármű-részlegét. A tranzakciónak köszönhetően a közösségi utazásmegosztó résztulajdonossá vált az Aurorában. A Toyota és az Aurora robottaxijai a jövőben az Uber platformján keresztül is elérhetők lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!