Gyurkity Péter

Gyorsan bezárult az északi ózonlyuk

Nem a vírus terjedése járult hozzá a gyors gyógyuláshoz, a jelenség maga ettől még aggasztó.

Amilyen gyorsan létrejött, olyan sebesen be is zárult az Északi-sark felett kialakult, szokatlanul nagy ózonlyuk, amit a szakemberek szerint nem a COVID-19 terjedése miatt bevezetett korlátozások tettek lehetővé. A jelenség várhatóan visszatér majd, még ha nem is túl gyakran.

Még április közepén számoltunk be arról, hogy ezúttal az északi féltekén is kialakult egy méretes ózonlyuk, amely egyes becslések szerint Grönland méretének háromszorosát tette ki. A kutatók szerint igencsak aggasztó ez a fejlemény, hiszen a kialakulás (amely ráadásul éppen március és április folyamán ment végbe, amikor az ózonszint ezen a területen hagyományosan magasnak mondható) a negatív trend további romlására utalhat, most viszont a Copernicus Atmospheric Monitoring Service (CAMS) értesítése alapján a gyors bezárulás végbe is ment, vagyis a lyuk nem sokáig maradt velünk, a gyógyulás sebessége hasonlóan nagy volt. Konkrét kérdésre válaszolva azt is közölték, hogy a járvány terjedése miatti korlátozások valószínűleg semmilyen szerepet nem játszottak ebben, pusztán arról van szó, hogy a kialakulást előidéző feltételek nem álltak tovább fenn.

Maga a jelenség nem egyedülálló, ez a NASA magyarázata szerint nagyjából évtizedenként egyszer fordul elő – erre volt már példa 1997 és 2011 során is. A kialakulás minden bizonnyal az emberi tevékenység által termelt gázok, valamint a rendkívül erős szelek interakciójának eredménye, ennek révén ugyanis a különböző kemikáliák a nagy magasságban tartózkodó felhőkkel lépnek interakcióba, mégpedig abnormálisan alacsony hőmérsékleten. A szelek megszűnésével maga a folyamat is véget ért, így vált lehetővé a gyors gyógyulás. Azt már korábban az ESA is jelezte, hogy a hőmérséklet növekedésével várható a bezárulás, ez tehát szintén nem volt komoly meglepetés a szakemberek számára.

A várakozások szerint a jelenség a jövőben is visszatér majd, ennek kapcsán reménykednek abban, hogy hasonlóan gyors lefolyású, ideiglenes fejleményekről lesz majd szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!