Berta Sándor

Korlátozott jogosít­ványokkal kezdi munkáját a Facebook szakértői testülete

A bizottság egyelőre nem kap teljes jogkört.

Sir Nick Clegg korábbi brit miniszterelnök-helyettes, a Facebook globális kommunikációs részlegének vezetője tavaly nyáron beszélt arról, hogy a közeljövőben létrehoznak majd egy új testületet, amelynek 40 tagja lesz a világ minden tájáról. A tagok között lesznek tudósok és újságírók is, s minden olyan kérdést meg fognak vitatni, amely a Facebook-használók részéről felmerül. A tagokat három évre választják majd és függetlenek lesznek a cégtől. Az Oversight Board nevű grémium gyakorlatilag egy etikai tanács, egy alkotmánybíróság és egy parlamenti bizottság ötvözeteként fog működni.

A 40 szakértő közül legalább 11-nek jelen kell lennie a határozatképességhez. A meghozott határozatok kötelező érvényűek lesznek, még akkor is, ha azzal Mark Zuckerberg vagy a Facebook nem ért egyet. A meghozott döntéseket gyorsan átültetik majd a gyakorlatba és alapvetően precedens értékűek lesznek. A társaság a saját döntéseit is megvizsgáltathatja az Oversight Boarddal. A tagokat 3 évre fogják megválasztani, legfeljebb 3 alkalommal. A munkájukért anyagi juttatást kapnak majd, de nem a Facebooktól, hanem egy vagyonkezelő alaptól. Az első tagokat a vállalat fogja kikeresni, később ők segítenek majd a további tagok kiválasztásában.

Brent Harris, a Facebook kormányzati és globális ügyekért felelős igazgatója a blogbejegyzésében azt írta, hogy a testület a tervezettnél később fogja megkezdeni a működését és kevesebb jogkörrel rendelkezik majd. A felhasználók egyelőre csak a szerintük jogtalanul törölt tartalmak kérdésében fordulhatnak majd a bizottsághoz, a törölt csoportok és Facebook-oldalak, vagy mások tartalmainak eltávolítása ügyében nem. Ezek a funkciók csak később lesznek elérhetők. A vállalat képviselői a hirdetésekkel, a csoportokkal és az egyes oldalakkal kapcsolatos kérdésekben fordulhatnak majd a testülethez.

Egy 46 oldalas dokumentum leírja, hogy milyen jogai és kötelezettségei vannak a 40 tagú bizottságnak. Az egyes esetekkel kapcsolatos döntéseket 5 tagú csoportoknak kell majd meghozniuk és a teljes testületnek előterjeszteniük. Átvizsgálásra nem lesznek elérhetők a Facebook Dating, a WhatsApp, a Messenger, az Instagram Direct és az Oculus tartalmai. A működéshez szükséges pénzt az első hat évre egy alapítványon keresztül fogja biztosítani a Facebook és az ebben az időszakban keletkező költségek alapján számítják majd ki a hosszú távú finanszírozást. Az egyes tagok fizetése külön megállapodás tárgyát fogja képezni. A bizottság kabinetfőnöke, aki a munkát koordinálja, Thomas Hughes lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Azert ha a hagyomanyos allamok hagynak, egesz jol haladna a Facebook fele vilagkormany project. Csinaltak sajat penzt, sajat cenzori rendszert, most lett politikai bizottsaguk is (ami egyebkent Kinaban amugy is kotelezo). Meg a sajat szuveren hadsereg kellene, teljes allami jogkorrel a facebook szolgaltatasi teruletere eso orszagokban.

    Az, hogy 40 fobol 11 kell egy donteshez azt jelenti, hogy 27.5%-os jelenlet mellett kell az 50%, tehat 14%-os "tobbseg" kell a testuleten belul egy megfellebezhetetlen hatarozathoz. Nagyon demokratikus, foleg, hogy a testulet tagjait nem a felhasznalok valasztjak, hanem a tulajdonosok, tehat csak es kizarolag az o erdekeiket fogjak kepviselni. Ezt regen a viccben nallunk ugy hivtak, hogy felelos elvtars. Az aki mindenert felelos, ezert kapja a penzet, hogy ot felelossegre lehessen vonni ha a valodi vezetok rosszul dontenek.
  • Cat #3
    Ez arra jó, hogy Zuckerberg a következő képviselőházi meghallgatáson rájuk tud mutogatni, hogy azért hozta meg ezt vagy azt a döntést, mert ők ezt tanácsolták.

    Félreértés ne essék: politikai kérdésekben nem a Facebooknak kellene döntenie, hanem a politikusoknak, de mivel semmilyen szabályozás nincs, nem tudnak mihez igazodni. Az emberek hülyék/pedofilok/szadisták stb., ez alap, és mindenféle durva dolgot raknak fel a Facebookra. De a Facebook nem a rendőrség, hogy elítéljen/kitiltson/betiltson bizonyos dolgokat, a felület olyanolyan, mint a társadalom. Most nekik kell dönteniük arról, hogy a mell mekkora részét lehet megmutatni, az erőszak honnantól az, és ráadásul mindezt országonként/kultúránként mindenhol eltérően a világon. (Pl. Európában jobban ugranak a hatóságok az erőszakra, mint a pornográf tartalmakra, az USA-ban pont ellenkezőleg, ott már egy mellbimbó látványa is skandallum. És akkor még a muszlim/ázsiai stb. országokat nem is vettük bele.)
  • gosub #2
    Ez a korrupció melegágya. Olyan lesz mint a FIFA vagy a NOB.
  • Sydra #1
    Northcote Parkinson szerint egy bizottság ideális mérete 3-5 fő. És egy bizottság 21 fő felett pedig képtelen kompetens döntéseket hozni.