Berta Sándor

Egyre drágább a hirdetők számára a Facebook

Számos cég helyzetét nehezítik a közösségi platform emelkedő hirdetési árai.

A LiveIntent nevű marketingplatform 200 olyan hirdetőt kérdezett meg a tapasztalatairól, amelyek októberben legalább 100 000 dollárért helyeztek el reklámokat a Facebookon. A felmérésből kiderült, hogy a hirdetők 85 százaléka aggódik a társaság magas reklámárai miatt. Az ügyfeleknek elsősorban annak a konstrukciónak a drágulása okoz problémát, amelynek keretében ezer regisztrált tagot érhetnek el.

Kerel Cooper, a LiveIntent globális marketingért felelős alelnöke kijelentette, hogy a Google keresője mellett a Facebook számít gyakorlatilag elengedhetetlenül fontos hirdetési szolgáltatásnak minden olyan márka számára, amely növelni akarja az üzletét. De folyamatosan növekvő elégedetlenséget lehet tapasztalni a közösségi oldal állandóan emelkedő költségei miatt. A magas árak miatt előbb vagy utóbb egyáltalán nem lesz vonzó hirdetési platformként a Facebook.

A megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy az idén sokkal több pénzt kellett kiadnia reklámokra, mint tavaly. Az ezer tag elérhetőségét biztosító konstrukció például 2018 óta 90 százalékkal drágult és a tendencia nem állt meg. A válaszolók 47 százaléka pedig azt nyilatkozta, hogy tart attól, hogy - ha az árak nem fognak időközben csökkenni, akkor - a jövőben nem engedhetik majd meg maguknak azt, hogy hirdetéseket helyezzenek el a Facebookon.

Cooper szerint a közösségi oldalon való reklámozás előnyei - például a bizonyos közönség elérése célzott és mérhető kampányokkal - nem csupán erre a portálra vannak korlátozva. Amennyiben a hirdetők lépést akarnak tartani a növekvő költségekkel, akkor diverzifikálniuk kell a reklámkiadásaikat és más platformokat is meg kell keresniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BruceZ #2
    Részben igazad van, csak a facebooknak és a googlének elég monopol helyzete van ezen a piacon, gyakorlatilag megkerülhetetlenek. Szóval annyi benne az opcionális, hogy el akarod e érni az adott célcsoportot, vagy nem :)
  • AndReWsss #1
    Ezt most nem teljesen értem.
    Azért panaszkodnak, mert egy OPCIONÁLIS reklámfelület ára növekszik? Sok mindennek növekszik, max nem kell megvenni a szolgáltatást.
    Ami még érdekesebb: "előbb vagy utóbb egyáltalán nem lesz vonzó hirdetési platformként a Facebook." Ha valamilyen disztópia miatt ide kerülne a facebook, akkor lecsökkenti az árait majd, ez biztos (kereslet-kínálat)
    Úgy összességében nonszensz ez a cikk a piacgazdaságban...