Berta Sándor

A 21. század a WC-t sem hagyja érintetlenül

Ázsiában egyre inkább csúcstechnológiás megoldásokká válnak az illemhelyek. A gyártók megpróbálják ezeket a megoldásokat Európában is elterjeszteni.

Az ázsiai vécék gyakran vaskosabbak, mint az európaiak és rendkívül sok technikai elemmel vannak kiegészítve. Japánban már teljesen megszokott dolog, hogy a bidék vízsugarának irányát, erősségét, masszázsmódját és hőmérsékletét már egyéni módon lehet szabályozni, s ezeket az értékeket akár felhasználói profilokban is el lehet tárolni. Megszokott dolog például a beépített zenelejátszó és a színes világítás - előbbi kulturális követelmény, célja, hogy a használat közben keletkező "zajokat" elnyomja. Az újabb változatok esetében ugyanakkor már rejtettek ezek a kiegészítők, amelyeket távirányítóval vagy akár okostelefonnal lehet vezérelni.


Az elmúlt években teljesen elterjedt az is, hogy a vécé lehúzása automatikusan történik - többnyire a beépített mozgásérzékelőknek köszönhetően. A szagelszívás gombnyomásra valósul meg és van külön éjjeli világítás, míg az ülőke fel- és lehajtása érintés nélkül valósul meg. Sőt, az új modellek képesek azt is jelezni, hogy szükség lenne vízkőoldásra és még a felfröccsenést is megakadályozzák azáltal, hogy szabályozzák a vízsugár erősségét. Frank Richter, a Duravit vezérigazgatója szerint az ágazatnak a megvalósított elképzelések mellett még számos ötlete van. Az egyik például a vizeletelemző technológia, amelynek a segítségével következtetni lehet a tulajdonos egészségügyi állapotára.

A Lixil nevű japán cég telefonnal irányítható vécét készített. A kifejlesztett rendszerrel az illemhely lehúzása mellett be lehet állítani az ülőke hőmérsékletét, kezelni lehet a bidéfunkciókat, és a program még naplót is vezet a mellékhelyiségbe tett látogatásokról. Pekingben arcfelismerést alkalmaznak az illemhelyeknél a vécépapír-tolvajok ellen.


Bill Gates pedig évek óta dolgozik a vécé forradalmasításán. A Microsoft társalapítója szerint ugyan az élete az informatika, de az életminőség javítása szempontjából előbb az elemi dolgokkal kell foglalkozni. Példaként említette, hogy az indiai számítógépes központoktól néhány kilométerre már mellékhelyiség és tiszta ivóvíz nélkül kénytelenek élni az emberek. A Colorado Egyetem mérnökei a Bill és Melinda Gates Alapítvány finanszírozásával olyan latrinát fejlesztettek ki, amely önállóan, víz nélkül, napenergiával működik és amelynek a segítségével súlyos egészségügyi problémákat számolhatnak fel a fejlődő világban. A menedzser tavaly novemberben jelezte, hogy a saját vécéjével váltaná ki a Hawaiin használt emésztőgödröket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #8
    Mert nincs mit fejleszteni rajta. Azt már a természet kifejlesztette évmilliók óta.
  • zola2000 #7
    Azt hiszem megvan miért ázsiában fejlesztik a területet komolyan, mert itt mindenki elkomolytalankodja, ami szar ügy.
  • Kissssss0 #6
    ilyen is jár hozzá?

    Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2019.03.22. 21:42:13
  • ximix #5

    Utoljára szerkesztette: ximix, 2019.03.22. 12:33:21
  • csicso82 #4
    Jajj.
  • Trucker39 #3
    Mindjárt besz@rok neki! :)
  • tom_pika #2
    Úgy érzem viccet próbálsz csinálni a dologból, pedig az intelligens lét egyik legfontosabb alapfeltétele a maximálisan robotizált WC.
    (Mondjuk én jobban örülnék egy kakaszippantónak, amikor szorulásom van.)
  • Cat #1
    Asszem ezt ide kötelező berakni: