Berta Sándor

Elhalaszthatók lesznek a Windows 10-frissítések

Az operációs rendszerrel kapcsolatban az az egyik legnagyobb kritika, hogy nem lehet elkerülni a javítások telepítését.

A felhasználók egy részét évek óta bosszantja az, hogy a Windows 10 teljesen önhatalmúlag telepíti a frissítéseket, majd újraindítja a számítógépeket, így például elvesznek az aktuális munkák. Ráadásul mindezt még tetézi is az, hogy némelyik hibás javítás nem megoldja a problémákat, hanem növeli azok számát. A helyzetet csupán az enyhítette, hogy a Pro, az Education és az Enterprise verzióknál lehetőség nyílt a frissítések telepítésének az elhalasztására.

Most viszont alapvetően megváltozhat a helyzet, ugyanis a Windows Insider Program keretében elérhető aktuális tesztverzió már a Windows 10 Home esetében is lehetővé teszi a késleltetett frissítéseket. Igaz, a telepítés legfeljebb 7 nappal halasztható el. Ezen időtartam alatt a javítások ugyan letöltődnek, de nem települnek. A maximum 7 nap letelte után viszont azonnal megindul a telepítési folyamat. A Windows Defender defíniciófrissítései akkor is települni fognak, ha a 7 napos szünetet biztosító funkció aktiválva van.

Ugyan az új mechanizmus nem annyira jó, mint a többi Windows 10 változat esetében alkalmazott megoldás, de legalább azt az érzést keltheti a Windows 10 Home verziót használókban, hogy a Microsoft nem tekinti őket bétatesztelőknek. Az egyelőre kérdéses, hogy az új funkció bekerül-e a következő, 19H1 nevű nagy frissítésbe, amely várhatóan áprilisban jelenik majd meg.

A Windows 10 esetében tavaly óta már folytatódnak a megszakadt frissítések. Korábban, ha az operációs rendszer tölteni kezdte a javításokat, majd a folyamat - hálózati probléma vagy az akkumulátor lemerülése miatt, esetleg más okból - egyszer megszakadt, akkor utána a felhasználó kezdhette az egész dolgot elölről. A jelenség különösen azóta keserített meg az emberek életét, mióta a Windows 10 miatt a Microsoft gyakran több gigabájtos csomagokat (Őszi Alkotói Frissítés stb.) ad ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #16
    Mintha csak MOST 100 évvel a gőzmozdonyok eltűnése után valaki feltalálna egy hatékonyabb tolattyút...
  • mortep #15
    Pontosan. A mac OS X esetében is így van, és közben tudsz netezni amíg telepedik a frissítés... najó, néha kell max egy restart. Mindannyian meg tudták oldani, a microsoft miért nem?
  • mortep #14
    Olyan frissítést nem tudnak készíteni, ami megvédené a felhasználót a saját hülyesége ellen. A legtöbb esetben ez okozza a pc megfertőződését. Warez-trójai-stb. telepítését tudod erőltetni, a frissítést meg sok esetben nem tudod megszakítani... avagy megadályozni, hogy elinduljon, pedig lehet hogy fontos dolgod lenne...
  • mortep #13
    A win 7 még használható. Win10-ről van szó, alapból futtat egy raklapnyi folyamatot, ha netán HDD van a gépedben, ram méretétől függetlenül, bekapcsolás után jónéhány percig 100%-ra terheli a lemezt... használat közben meg random meglep... méginkább igaz ha 5400as notebook hdd-d van... és ebben még nincs benne a frissítési fiaskó.
  • Andrevv #12
    Ez nem jó érv. Debian, Unbuntu, Mint, vagy akármelyik másik asztali Linuxnál nincs automatikus frissítés, csak azt mondja - figyu, vannak frissítések, telepítsd ha akarod - , mégsincsenek ilyen problémák.
  • molnibalage83 #11
    Miért? Nekem kettő is van. Mondjuk még W7-et nyüstölöm.
  • mortep #10
    SSD berakása után sem múlt el, vagyis eltűnt a tünet, de ami a problémát okozta az megmaradt csak kevésbé lehet érzékelni, mert az ssd nem döglik le annyira mint a HDD ha az OS kb. úgy kezdi el használni mint egy ram-ot.

    A háttértár meg nem ram, ez volt a kiinduló elv és még mindig érvényes, így jó lenne, ha a legfőbb asztali-pc-os gyártó ezt újra figyelembe venné, mert még rengeteg hdd-s gép, egyébként az SSD is elhasználódik, ez esetben sem mindegy h. a háttérben mi és mennyi műv. fut.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2019.01.08. 14:56:59
  • Ellaberin #9
    Azt egyébként jó lenne elérni, hogy valamilyen hatóság megvizsgálná mit trükközik az MS a hdd-s gépeknél. Én is kénytelen voltam ssd-t venni, mert 2017 óta sikerült úgy fejleszteni a rendszerüket, hogy az asztali gépem szinte alkalmatlanná vált a használatra a telemetria és egyéb trükkök (?) miatt és érdekesnek tartom, hogy ssd berakása után ez azonnal elmúlt.
    Még mielőtt; nem egy ezeréves vinyón csücsült, egy 1,5 Terás samun, 64 Mb cache-l. '17-ig megjelenő frissítésig simán ment a win10, akkor vált kín-szenvedéssé....

    Egyébként meg biztos, hogy csak most lesz ez elérhető home-on? Mert mintha már egyel ezelőttin is tudtam kicsit halasztgatni, ha nem is úgy, mint a pro-n. De a laposon nem figyeltem napi szintem, az megy 7/24-ben dlna szerverként és nem aggódtam, ha éppen újra indult, szóval lehet, hogy rosszul emlékszem.
  • wraithLord #8
    Nekem is mindenhol Windows 7 van (a Linux mellett), csak az új laptopomhoz kaptam 10-et. Különösebb bajom nincs vele, csak többet kell vele szarakodni a beállításoknál. Legalábbis privacy és használhatósági szempontokat figyelembe véve.
  • mortep #7
    nem bizony... bónuszként a nyakadba kapnál, telemetriát, instant frissítést, superfetchet és hasonló nyalánkságokat. Egy hasznos tipp: ha HDD van a gépedben ne is gondolkozz win10-ben.