Berta Sándor

Túlzottan függ Európa az amerikai pénzügyi szolgál­tatásoktól

Az európai embereknek és társaságoknak sokkal inkább a helyi pénzügyi ajánlatokra kellene támaszkodniuk.

Yves Mersch, az Európai Központi Bank igazgatója szerint az európai felhasználók és cégek túlzott mértékben is az amerikai technológiai vállalatok szolgáltatásaira vannak utalva. Ez a függőség nagyon nem jó és fontos lenne, hogy az európai pénzintézetek mielőbb lépjenek a kérdésben. A szakember egy párizsi rendezvényen azt mondta, hogy az európai pénzügyi szolgáltatóknak sokkal jobban kellene foglalkozniuk a nemzetközi szerepvállalással. Amennyiben ugyanis ezt a jövőben is elmulasztják, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a külföldi pénzügyi cégektől való függőség a következő években csak fokozódni fog.

"A kontinensünkön kivüli cégek ma már jelentős szerepet töltenek be az európai fizetési szolgáltatások nyújtásában, míg az európai bankok kizárólag a nemzeti piacuk kiszolgálására összpontosítanak. Az autóiparban az európai járművek a minőség és a megbízhatóság szempontjából szabványt jelentenek. Nincs olyan ok, amelynek alapján ezt a sikert ne lehetne megismételni a pénzügyi szolgáltatások területén is" - ecsetelte Yves Mersch. Az Európai Központi Bank igazgatója hozzátette, hogy az európai online fizetési piacot a PayPal uralja, de nem szabad elfelejteni a Google-t, az Apple-t, a Facebookot és az Amazont sem, amelyek szintén kínálnak bizonyos fizetési szolgáltatásokat, miközben a területen a kínai óriáscégek, elsősorban az Alibaba és a Tencent is jelen vannak.


Yves Mersch

A szakember úgy becsülte, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a külföldi pénzügyi szolgáltatóktól való függés a fizetési rendszerrel kapcsolatos újítások tekintetében még jobban növekedni fog. Az is problémát jelent, hogy Európában nincs integrált és szabványosított hálózat a kártyás fizetések területén. Az olyan nagy szolgáltatók hálózatai, mint a francia Cartes Bancaires vagy a német EC-Karte el vannak különítve egymástól. Ezért is praktikusabb még, ha valaki az Európán belüli utazásoknál a külföldi szolgáltatók megoldásait használja.

A külföldi pénzügyi szolgáltatók előretörését jól jellemzi, hogy a PayPal májusban 2,2 milliárd dollárért megvásárolta az iZettle nevű svéd vállalatot, amely okostelefonokhoz és táblagépekhez készít bank- és hitelkártya-olvasó készülékeket. A tranzakciónak köszönhetően a cég kilenc európai államban jelent meg a mobilfizetési piacon, illetve erősítette meg a pozícióját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    http://www.azenpenzem.hu/cikkek/buntetoeljaras-a-szent-korona-bank-ellen/1657/
    https://24.hu/fn/penzugy/2014/02/07/vigyazat-igy-csaljak-ki-a-penzet-nemzeti-erzelmei-reven/
    https://bankmonitor.hu/cikk/idegen-orszag-idegen-bankja/
  • ugh #3
    Jeeeee ?
    Tenyleg?
    Erre mennyi ev vizsgalodas utan jott ra hanyszaz idiota?
  • HUIrnok #2
    Itt van Magyarország területén is a Szent Korona Bank, amely Európai emberek számára ad lehetőséget.

    Szinte hetente gyarapszunk. Akit érdekel az nézzen utána.
  • takysoft #1
    Hát a Visa, Mastercard, AmEx triumvirátus sem volt éppen Európai....