Ötvös Tibor

Csak nevé­ben Resi­dent Evil a Resi­dent Evil 7: Biohazard

Kipróbáltuk a Resident Evil 7: Biohazard címet kapott epizódot, mely ismét nagyon meg fogja osztani a rajongókat.

Megérkezett a Resident Evil hetedik részének kipróbálható változata, melynek végigjátszása után már most le merem szögezni, hogy alaposan megosztja majd a rajongókat a Biohazard. És persze ez nem az első alkalom lenne a széria történetében, elég csak a Resident Evil 4-6 közötti időszakra gondolni, mikor az akció vette át az uralmat a horror és a gondolkodás felett. A mélypontot az év legrosszabb játékának (jogosan) kikiáltott Umbrella Corps-szal érte el a franchise és mindenki úgy gondolta, hogy ennél még a hetedik rész is csak jobb lehet.

Nos, a hivatalosan Resident Evil 7: Biohazard címet kapott fejezet majd csak január 24-én jelenik meg, de biztosan nagyon meg fogja osztani a tábort. Először is azért, mert egy teljesen más metódust alkalmaz a program, mint a korábbi részek. Ez az FPS nézet számos alkotásnak jól áll (lásd Amnesia vagy Outlast), de a RE világában azért elég idegennek hat. De persze a lényeg pont ez: a hetedik rész szinte nyomokban sem tartalmaz semmi olyasmit, ami a franchise-ra emlékeztetné az embert. Szóval akár nevezhették volna Halálos kitérő adaptációnak is, nem zavart volna be semmilyen Resident Evil elem.



A játék során egyébként végig az járt a fejemben, hogy a Capcom egyszerűen megirigyelte az Amnesia sikereit és úgy döntöttek elindítják saját sorozatukat is eme témában. Azonban nem kockáztattak egy új franchise elindításával, így inkább áthozták a már ismert megoldásokat és ennek eredménye lett/lesz a Biohazard. És ez egyébként süt a program minden egyes percéről is: belső nézet, fegyver csak minimálisan, hatásvadász rémisztgetések...

Ráadásul az ellenfelek is inkább a Sziklák szeme sorozatba valók, nem pedig egy vérbeli Resident Evil játékba. A kipróbált verzióban lehetőségünk volt kalandozni a házban és annak környékén, két idősíkban is. Az egyikben Ethan a főszereplő, aki eltűnt nejét keresi a Baker-család farmján. A másikban pedig egy filmes stáb indul ugyanabba a házba, hogy aztán ott szembetalálkozzanak az őrülettel. Az első valós időben játszódik, a másodikat pedig a különböző, a házban található VHS-kazettákon élhetjük át.



A Resident Evil 7: Biohazard grafikailag kifogástalan, egyetlen hibát sem találtam a játék során. A VHS-felvételek kellően szemcsések, a valós időben zajló részek is nagyon jól néznek ki és kifagyás vagy bármilyen beremegő karakter sem rontott a játékélményen. Azon egyedül az rontott, hogy egy pillanatig nem lehetett érezni, hogy ez egy Resident Evil játék. És éppen ezért nagyon kíváncsi leszek majd a visszajelzésekre a rajongóktól és persze arra is, hogyan reagál majd ezekre a Capcom. Lehet, hogy végleg búcsút inthetünk a klasszikus RE-élménynek?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CommanDos #10
    hát attól még hogy nem kimondottan kapcsolódik a a zombigyilkolásához baszottúl jól sikerült játék lett
    resident 5 pl dögunalom volt számomra végig se játszottam
  • Matte #9
    Resident Evil VII Biohazard játékteszt
  • Hoz_Hun #8
    Szerintem az "átszabás" meg a totál más játékmenet, más háttérrel baromi nagy külömbség. Attól ez nem lesz Resident Evil játék, hogy mondjuk egy aktán olvassuk Jill Valentine nevét, meg hasonlók. Nekem pl eszembe se jutna megvenni ezt a játékot, ha nem Resident Evilnek hívják, de még most is vacilállni kezdtem, hogy ezt a Residentet kihagyom pedig mind megvan...
  • Lapajka #7
    Nagyon jó ötletnek látom ezt az átszabást és vérfrissítést elvégre csak a hetedik résznél járunk ugyebár.. pont az lett volna baj, ha ugyanarra a korábbi lerágott kaptafára húzzák... szerintem meglehet pont emiatt ez lesz az utóbbi sok közül az egyik legjobb rész... (mert lássuk be volt azért jó pár borzalmas)
  • IXEMGabeo #6
    SW VII. nem volt nagy szam es lenyegesen gyengebb epizod lett, mint az elso 6 resz barmelyike...

    en mar a 6. resszel se jatszottam...5 meg poen volt osztott kepernyon, de mar uncsi
  • Gauge #5
    Csak azért , mert egy játék sok példányban kell el, nem biztos, h mellényúlás vagy éppen rossz. :) Jó példa erre a mozikban a SW VII, játékban pedig a CoD utolsó darabjai, amiknek helyét a BF kezdi átvenni (sajnos agyatlan játékmenetben is.)
  • jarlaxxe #4
    " rettentő pozitív visszajelzések " egy meg se jelent játékról...aha, talán várjuk meg ha már a mezei gamer is kiprobálhatja és véleményezheti.

    Azt nem tudom milyen lesz de hogy a resi frencsájzhoz semmi köze nem lesz az már eddig is biztos volt, nem ilyen néven kellett volna kihozni.
  • Totti5 #3
    Kasszáknál el fogd dőlni, a rettentő pozitív visszajelzések nem azt mutatják hogy itt bármi féle mellényúlás lenne. Ellenkezőleg.
  • wedge31 #2
    Én nagyon sajnálom de a Capcom már megint mellényúlt, az előzetesek alapján már sejteni lehetett, hogy ez minden lesz csak nem resident evil és ezek szerint nem is lett az, kár érte...
  • Voltan #1
    Részemről nem bánom, mert a hagyományos RE fölött azért már elszállt az idő rendesen. Kíváncsi leszek.