Ötvös Tibor

The Evil Within - The Assignment

Megjelent a The Evil Within - The Assignment, melyben új szereplőt kapunk Juli Kidman képében.

A The Evil Within remekül kombinálta a keleti és nyugati horrorokat a lopakodós játékmenettel. A Bethesda alkotásában egy nyomozó, Sebastian Castellanos bőrébe bújhattunk, aki társat is kapott Juli Kidman képében. A korábban bejelentett három DLC közül most megjelent az első, a The Assignment, melyben éppen Juli irányítását kapjuk meg.

A nagyjából 3 órás csomagból egyébként megtudhatjuk Juli valódi célját: mindenáron megtalálni Leslie-t. A sztori folyamatosan ugrál, hiszen az lején még a fő történet előtt járunk és a Mobius szervezet tagjaként ténykedünk, majd utána megismerhetjük, mit is tett Juli míg Sebastian a szörnyekkel harcolt. Hősnőnk rendelkezik egyébként egy vakcinával, mellyel ellenállóvá teheti magát Ruvikkal szemben és ez nagy előnyt jelent.



Fontos váltás, hogy a The Assignment nem pont azt a játékmenetet kínálja, mint a The Evil Within. Míg ugyanis Sebastian kapott fegyvereket és megvédhette magát, addig Juli egy zseblámpával felszerelkezve kénytelen bujkálni a szörnyek elől. A későbbiek folyamán is csak üres üvegeket találhat, melyekkel elterelheti a figyelmet magáról, de valódi fegyver csak ritkán akad utunkba (én egy baltát találtam csak).

A fény lesz az egyetlen segítésünk, ám ha bárki kiszúrja a vaksötétben a csóvát akkor bizony a nyomunkba ered, így ésszel világítsunk. A grafika egyébként nem fejlődött a The Evil Within óta de erre nincs is nagy szüksége. A sötétség továbbra is fojtogató, a karakterek animációi pedig folyamatosak és szépek. Szóval akit érdekel, mi is történt a többiekkel, míg Sebastian harcolt akkor szedje le az első csomagot, mert sok fontos utalás van elszórva benne. Kalandjaink pedig a második, The Consequence DLC-ben folytatódnak hamarosan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!